Elemzés

Óriási bajban a németek - Segítenek-e Merkel milliárdjai?

Bár a pénzügyi válság kirobbanása óta a német bankok jelentősen szigorították hitelezési feltételeiket, a német háztartások és vállalatok még mindig könnyebben juthatnak hitelhez, mint más eurozónabeli társaik. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy a németek fogyasztási hajlandósága nagyobb lenne, mint az EU-ban bárhol máshol. Éppen ezért a többi fejlett gazdasághoz hasonlóan a német kormány is belátta, hogy ebben a helyzetben az egyensúlyi folyamatok alakulásával kapcsolatos aggodalmak ellenére egyedül a fiskális élénkítés jelenthet megoldást.

Rengeteg kockázati tőke társaság csődölhet be

A hitelből történő kivásárlásokra (LBO) szakosodott kockázati tőke cégek 20-40%-a szinte biztosan eltűnik majd az előttünk álló években, mivel a megváltozott gazdasági környezet miatt az iparág extrém kihívásokkal lesz kénytelen szembesülni - állítja a Boston Consulting Group (BCG) és az IESE Business School decemberben megjelent közös tanulmánya.

A két intézet szakértői szerint a nyertesek azok lesznek, akik az olcsó finanszírozás és az értékeltségi szintek emelkedése helyett eddig is a működési értékteremtésre alapozták hozamaikat. Ezek a szereplők viszont most az olcsó eszközárak mellett igen hosszú távra biztosíthatják maguknak a sikeres befektetéseket. A tapasztaltok szerint a gazdasági krízisek idején a legjobb kockázati tőke alapok igen magas megtérülést biztosíthatnak.

Szétfeszíti-e a válság az eurózónát?

Tíz éves sikertörténete során időről-időre felmerült az eurózóna esetleges felbomlásának témája, mivel a mostanra 16 tagúra duzzadt monetáris övezet egymástól igen eltérő szerkezetű gazdaságokat "von egy kalap alá". A már másfél éve tomboló globális pénz- és tőkepiaci, majd gazdasági válság már számos tabut döntött le, és felszínre hozta többek között a pénzügyi rendszer gyengeségeit. Idén először él át recessziót a monetáris övezet, és egyelőre nagy kérdés, hogy ez az egyes tagországokat mennyire viseli meg.

A nagyfokú bizonytalanság tükrében nem meglepő, hogy az elmúlt hetekben ismét a közbeszéd részévé vált az eurózóna esetleges felbomlása, illetve egyes tagok kilépése. Az egyes tagországok 10 éves állampapírhozamai, illetve az adott ország piacon árazott államcsőd-kockázatai jól láthatóan a széthúzást jelzik, miközben a gazdasági recesszió mértéke is igen eltérően alakul idén. Vannak, akik szerint ez a gazdasági és pénzügyi divergencia a válság időszakában, a sokszínűségből eredően természetes dolog, de vannak olyanok is, akik szerint ezek már a "roppanás" előjelei lehetnek. Lássunk egy kis gazdasági és piaci pillanatképet, majd az érveket és ellenérveket az övezet fennmaradása témájában!

Már februárban jöhet az első kötvény aukció, kezd rendbe jönni a piac - Interjú

Eseti jelleggel, akár már februárban sor kerülhet az idei első államkötvény aukcióra Magyarországon, a rendszeres kötvénykibocsátásokra azonban csak a második negyedévtől, megfelelő kereslet érzékelése mellett lehet számítani - mondta el a Portfolio.hu-nak adott interjújában Borbély László András. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese úgy látja, hogy kezd normalizálódni a magyar állampapírpiac, de hozzátette: "nem biztos, hogy már túl vagyunk a nehezén". Meglátása szerint jelentős javulás csak akkor következhet be, ha a nemzetközi piacokon enyhül a kockázatkerülés és helyreáll a bizalom. Az ÁKK idén egyszerre igyekszik tehermentesíteni a magyar állampapírpiacot az új kibocsátásoktól a nemzetközi hitelcsomag devizaforrásainak használatával, másrészt arra is törekszik, hogy a rendelkezésre álló devizaforrásokból csak a mindenképpen szükséges részt használja fel, hogy az államadósságon belül a devizaadósság arányát a lehető legalacsonyabb szinten tarthassa - jelezte Borbély.

Drasztikusan alulfizetettek a magyar orvosok?

A világ számos országa és így Magyarország is küzd a megfelelő orvosellátottság kialakításáért és a különböző doktorkategóriák közötti egyensúly megteremtéséért. Ennek egyik leghatékonyabb eszköze az orvosi fizetések szintje, ezért a Gazdasági Együttműködés és Fejlesztési Szervezet (OECD) szakértői is külön anyagban és nemzetközi összahasonlításban dolgozták fel a téma jelentőségét decemberben. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy Magyarország (a vizsgált 14 ország közül) a legutolsó helyen áll a szakorvosok fizetési rangsorában (a legfrissebb elérhető, 2004-es adatok alapján) mind dollárban, mind pedig az átlagbérhez viszonyított adatok tekintetében.

Súlyos milliók úsztak el határidős pozíciókon

Hamarosan érkeznek az első negyedik negyedéves gyorsjelentések a Budapesti Értéktőzsde parkettjén, így a Portfolio.hu kiszámolta, hogy mekkora pénzügyi veszteségre számíthatnak azok a társaságok, amelyek határidős saját részvény pozíciókat tartanak.

Az összkép nem túl rózsás, hisz a Synergon 135 millió forintos negyedéves bukója mellett a PannErgy a tőzsdei befektetésein számításaink szerint több mint félmilliárd forintot veszíthetett. Az econet.hu ugyanakkor úgy tűnik jókor kezdett longolni, mindössze 500 ezer forintos veszteség várható tőle a határidős saját részvény pozícióin.

Döbbenetes magyar sikertörténet: egy vállalkozás, amely egész Közép-Európát berepülte (interjú)

2008 első felében a légitársaságok a rekordokat döntögető olajár miatt néztek szembe súlyos problémákkal, az elmúlt hónapokban pedig a hitelválság elmélyülése következtében a gazdasági lassulás és a lakossági fogyasztás dinamikájának visszaesése jelent fokozott bizonytalanságot. Miközben a légitársaságok sorra jelentettek be kapacitáscsökkentéseket, a Wizz Air újabb járatokat indított és 40%-os utasforgalom növekedést ért el 2008-ban, amellyel a leggyorsabban növekvő európai légitársaságnak számít. A cég vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk a tervekről, a kilátásokról és a gazdasági válság hatásairól.

Ki menthet meg minket? - Az Európán belüli megosztottság veszélye

A pénzügyi válság, amely súlyosan érint több euróövezeten kívüli új EU tagországot, rávilágít az európai pénzügyi rendszer gyenge pontjaira. Egyes országok súlyos egyensúlytalanságokat halmoztak fel, amelyekre a gazdaságpolitika lassan reagált, de az euróövezeten belüli krízis menedzsmentnek is voltak nem szándékolt negatív hatásai az euróövezeten kívüli új tagokra nézve. Ezek kedvezőtlen fejlemények, és határozott lépések nélkül egy új gazdasági és politikai megosztottság alakulhat ki Európán belül - írja szerzőnk, Darvas Zsolt, az MTA Közgazdaságtudományi Intézet tudományos főmunkatársa és a Corvinus egyetem docense, Jean Pisani-Ferry-vel, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet igazgatójával közösen készített tanulmánya alapján.

Mi lesz a régiós bankokkal? - Megéri-e OTP részvényt venni?

Igazi rémálom eddig 2009 a régiós bankpapírok számára. Az árfolyamok zuhannak mint a kő, a befektetők a fundamentumokra kevés pillantást vetve minden adnak, amennyire bírnak. Eközben Európa és Kelet-Európa makrogazdasági kilátásairól egyre negatívabb vélemények látnak napvilágot. A régiós devizák zuhannak, Ukrajna az államcsőd szélén, a régió rendkívül sérülékeny, ráadásul a GDP csökkenése és devizagyengülés miatt a sokáig a régiós bankrendszer hajtóerejét adó FX hitelezés annak keresztjévé változott, sokan már a hitelportfóliók bukását várják. Kupleráj van itt a javából.

Jön a harmadik megszorítás - mi történik itt?

A kormányzati ciklus kezdete (pontosabban 2006 ősze) óta folyamatos kiigazítás zajlik a költségvetésben. Bár ennek mértéke nagyobb, mint amit előzetesen várni lehetett, mégis újabb és újabb szigorítások jönnek. Először az IMF-hitelcsomagjának keretében álltunk alacsonyabb hiánypályára, de úgy tűnik, ez sem elég: most újabb adóemelések elé nézhetünk.

Kormányzati segítség nélkül elvérezhetnek az államok

Bár az amerikai költségvetés forrásai egyre szűkösebbek, a hamarosan hivatalba lépő új kabinet azt tervezi, hogy dollár százmilliárdokat költ a döglődő gazdaság élénkítésére. A program elemeivel kapcsolatban elhangzott kritikák ellenére abban mindenki egyet ért, hogy a jelenlegi helyzetben az államnak közbe kell lépnie, még akkor is, ha ez sérti a prudens költségvetési politika elveit. A kormányzati beavatkozás legjobb módja a tagállamok szintjén nyújtott közvetlen segítség lehet.

Hátat fordít-e a jegybank a forintnak?

A történelmi mélypont közelében mozgó forint mellett is az eddig "megszokott", 50 bázispontos kamatcsökkentésről dönthet jövő hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa - derül ki a Portfolio.hu által megkérdezett 21 piaci szakértő válaszának konszenzusából. 14 megkérdezett jelezte ugyanis, hogy 9.50%-ra mérséklődhet a hétfői döntés nyomán az alapkamat. A szakemberek többsége a hétfőre várt kamatvágás mellett mindenesetre úgy látja, hogy nem fordít majd hátat a forintnak az MNB: alaposan elgondolkodhat ugyanis a további kamatcsökkentésekről (azok mértékéről, gyakoriságáról), ha a forint 285-290 körüli, esetleg afeletti szinten mozogna (tartósan) az euróval szemben. A legutóbbi kamatdöntés óta (egy hónap) mintegy 6%-kal gyengült a forint, de a friss konszenzus szerint nem vettek vissza a piaci szakemberek az idénre várt összes kamatcsökkentés mértékéből, 2009-et 7%-os jegybanki alapkamattal búcsúztathatjuk.

Útba esik jövet-menet (interjú)

Annak ellenére, hogy a magyar takarékszövetkezeti szektor rendkívül jól áll betétekkel, a mostani hitelszűkében sem esnek át a ló másik oldalára, s nem kezdenek el agresszívan hitelezni. Csicsáky Péter, a Takarékbank vezérigazgató szerint a bank határozott célja az egységes Takarékpont rendszerbővítés. A szakember szerint a takarékszövetkezeteknél továbbra is biztonságban van a pénzünk.

Egy nagy humbug az egész tőzsde? - A tapasztalat hangja

A McKinsey legfrissebb tanulmányából úgy tűnik, hogy a tőzsdei jelenlét a gazdasági teljesítmény és a hatékonyság szempontjából egyáltalán nem optimális egy vállalat számára, egy-egy társaság sokkal inkább kihozza magából a maximumot, ha kockázati tőke befektetők kezében van. Bár a felmérés nem reprezentatív, azért mégis igencsak elgondolkodtathat néhány vállalatvezetőt.

Kamugyanús a horror sztori: összeesküvés-elméletek az IMF kapcsán

Azért látogat a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezére, Dominique Strauss-Kahn Magyarországra, mert elégedetlen az országot megsegítő csomag utáni gazdasági, költségvetési folyamatokkal. Méghozzá olyannyira, hogy akár a kölcsönszerződés felmondásával is fenyegetheti a kormányt, ha nem hajt végre további megszorításokat. Ez a hír terjeng a piacon és a médiában a keddi találkozók előtt.

2009.01.12 18:53
Bajban a költségvetés - felmondhatja a szerződést az IMF


Ha ez igaz lenne, az újabb pofont adhatna a forintnak, és megingathatná a pénzügyi stabilitást. Úgy látjuk azonban, hogy "ez így, ebben a formában nem igaz".

Lesz még idén történelmi mélyponton a forint!

Nincs igazi belső hajtóerő most, illetve a következő hónapokban a forint mellett, és a nemzetközi környezet is igen bizonytalan, így könnyen elképzelhető, hogy idén, akár heteken belül új történelmi mélypontra süllyed a forint az euróval szemben - jelezték egybehangzóan a Portfolio.hu-nak ma nyilatkozó piaci szakértők. A két napja indult forintesésben az a "különös" a tavaly őszi tapasztalatokkal szemben, hogy most a nemzetközi befektetői hangulatban érdemi változás nem következett be.

Mit tehet a magyar, ha nincs gáz?

Három év után ismét elzárták a gázcsapokat Oroszországban az Ukrajnával támadt vita következtében. De vajon hogyan védekezhetünk a jelenlegi és a 2006-oshoz hasonló gázkrízisek ellen, s milyen lépések történtek az elmúlt három évben annak érdekében, hogy kiküszöbölhessük a fogyasztás korlátozását, illetve növelhessük az ellátásbiztonságot?

"Magyarország sajnos a legkerülendőbbek listáján van" - Interjú egy igazi befektetési guruval

A hitelezés eltűnésével a kockázati tőke iparág a tetszhalál állapotába került, a Dealogic adatai szerint az idei évben a tranzakciók volumene 658.9 milliárd dollárról 71%-kal 188 milliárd dollárra zuhant vissza, mely 2003 óta nem látott mélypont. Ebből az apropóból a Portfolio.hu Craig Butcherrel, régiónk egyik leginkább meghatározónak mondható kockázati tőke társaságának, a Mid Europa Partners-nek szenior partnerével beszélgetett.

Interjúnkból kiderül, hogy a válság soron következő fázisa az értékeltségi szintek összezuhanása lehet, hogy 3-6 hónapon belül a tisztán készpénzes tranzakciókkal elkezdhet újjáéledni a piac, hogy a kockázati tőkések most a meglévő portfóliócégeik üzletmenetével foglalkoznak a legtöbbet, illetve hogy Magyarország sajnos a legkerülendőbbek listáján van jelenleg az iparág szemében.

Összeomlott a magyar lakossági devizahitelezés!

"Ha így folytatja a lakosság, semmit sem érnek a megszorítások" - írtuk egy tegnapi elemzésünkben annak kapcsán, hogy a magyar gazdaság külső egyensúlya nem javul. Az ok egyszerű: a belső megtakarításokért felelős háztartási szektor eladósodási kedve olyan nagy, hogy a finanszírozási képessége nullára csökkent. Már az említett cikkben is jeleztük: 2008 harmadik negyedéve után fordulat következhetett be, mert a hitelfelvételi lehetőségek drasztikusan romlottak. Nos, az első adatokat látva megállapíthatjuk: a fordulat itt van, mégpedig nem is akármilyen. A lakossági hitelezés a hét évvel ezelőtti szintjére zuhant vissza, amely mögött az elsődleges ok a devizahitelezés igen komoly lendületvesztése.

Már tisztán látszik, hogy mivel a svájci frank kölcsönök nyújtását igen erőteljesen visszafogták a bankok, sok háztartás az euróalapú kölcsönök felé fordult. Ugyanakkor érdekesség, hogy a frankhitelek árazásában érdemi változás nem történt (a hitelek átfutásának időigényessége miatt), míg az euróalapú hitelek költsége erőteljesen drágult.

Gázkrízis: miért Magyarország a legkiszolgáltatottabb?

Kritikusan fontos Magyarország számára az Oroszországból Ukrajnán keresztül importált gáz annak ellenére, hogy hazánk hatalmas tartalékokkal rendelkezik a föld alatti tározókban.

A lakosság számára azonban rövid távon nem jelent a veszélyt a gázcsapok részleges vagy akár teljes elzárása sem, hiszen ezt a minden más fogyasztóval szemben preferált kört a hazai tározókból és kitermelésből is el lehet látni.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.