Trump-merénylet: újabb részletek derültek ki a támadásról
Globál

Trump-merénylet: újabb részletek derültek ki a támadásról

MTI
A Robert Fico szlovák kormányfő elleni támadást is tanulmányozta Thomas Matthew Crooks, aki merényletet követett el Donald Trump korábbi amerikai elnök kampánygyűlésén július 13-án - közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik különleges ügynöke hétfőn.

A nyomozóhatóság pittsburghi irodájának illetékese újságírók előtt elmondta: az eddigi nyomozás megállapította, hogy a 20 éves férfi a támadásra való felkészülés során tanulmányozott tömeges áldozatokkal járó lövöldözéseket, valamint utánanézett távirányítású robbanóeszközöknek is.

Arról is beszámolt, hogy az eddigi 450 meghallgatás nyomán körvonalazódik a merénylő személyiségrajza, ami szerint Thomas Matthew Crooks magas intelligenciaszinttel rendelkezett, de társas kapcsolatai szinte kizárólag családjára korlátozódtak, és egész életében kevés barátja vagy ismerőse volt. Az elkövető szülei teljes mértékben együttműködőnek bizonyultak a vizsgálat során - tette hozzá az ügynök.

Az FBI (Federal Bureau of Investigation) illetékese közölte: Donald Trump beleegyezett abba, hogy a nyomozók meghallgassák. Hangsúlyozta, hogy bármely vizsgálat során rutineljárás az áldozat meghallgatása, az incidens során tett megfigyeléseinek rögzítése.

Hétfőn az amerikai média nyilvánosságra hozott több üzenetváltást, ami a Donald Trump elleni támadást megelőzően Butler városában, a választási gyűlés területét biztosító rendőrök között történt. Ezekből többi között kiderül, hogy a rendőrök és a biztonsági személyzet tisztában volt a későbbi támadó jelenlétével, és figyelték őt. Az egyik üzenetből kiderül, hogy javasolták a Donald Trump közvetlen védelmét ellátó titkosszolgálat mesterlövészeinek értesítését.

Donald Trump a hétvégén bejelentette, hogy szeretne visszatérni a Pennsylvania állambeli Butlerbe,

többi között azért, hogy tisztelettel adózzon az ellene elkövetett támadásban meghalt Corey Comparatore, volt önkéntes tűzoltó emlékének. A republikánus elnökjelölt szerdán Pennsylvania államban, Harrisburg városában egy rendezvénycsarnokban tart választási nagygyűlést.

Címlapkép forrása: Anna Moneymaker/Getty Images

Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
GettyImages-1250663354