FONTOS Háromhetes mélyponton a forint a gyenge GDP-adat után
Elmondta az ukrán pénzügyminiszter, mennyibe kerül Ukrajnának egyetlen napnyi háború
Globál

Elmondta az ukrán pénzügyminiszter, mennyibe kerül Ukrajnának egyetlen napnyi háború

MTI
A háború minden napja több mint 120 millió eurónak megfelelő összegbe kerül Ukrajnának - közölte Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter az RBK-Ukraina hírportálnak adott interjújában.

Elmondta, hogy a biztonság és a védelem költségei havi több mint 3,7 milliárd eurónak megfelelő összegre rúgnak. Az idei éves költségvetésből pedig még nagyjából 11 milliárd euró hiányzik a kiadások fedezéséhez, amelynek nagy részét adóemeléssel kívánják előteremteni.

A háború több mint két évvel ezelőtti kezdete óta Ukrajna költségvetésének közel felét külföldi hitelekkel és támogatásokkal finanszírozza.

A kormány nemrégiben terjesztette be a jövedelemadó mellett fizetendő, 2014-ben bevezetett védelmi illeték 1,5 százalékról 5 százalékra emelésérő szóló törvénytervezetet. Emellett 15, illetve 30 százalékos védelmi illetékkel tervezik sújtani a gépkocsi- és ékszervásárlásokat is.

Médiajelentések szerint a törvénytervezet bejelentését követően jelentős mértékben megemelkedett az új autók értékesítése az országban.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek katasztrófaként, mert volt előtte egy spinoff, a Solventumot leválas

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-1250663354