Nagyon jó hírt közölt a Pfizer-vakcina gyártója
Gazdaság

Nagyon jó hírt közölt a Pfizer-vakcina gyártója

Portfolio
A második negyedévben a Pfizer több területen is túlszárnyalta az elemzői várakozásokat, ennek köszönhetően pedig a vállalat megemelte éves profit előrejelzését.

A Pfizer bevétele 13,28 milliárd dollárra nőtt, ami magasabb az elemzők által várt 12,96 milliárd dolláros értéknél. A vállalat a második negyedévben 60 centes részvényenkénti nyereségről számolt be, szemben az elemzők 46 szentes részvényenkénti várakozásával.

A New Jersey-i székhelyű így már részvényenként 2,45 és 2,65 dollár közötti éves nyereségre számít, szemben a korábbi, részvényenként 2,15 és 2,35 dolláros előrejelzéssel. A Pfizer közölte azt is, hogy idénre 8,5 milliárd dolláros bevételt várnak a Comirnaty és Paxlovid vakcináiból, szemben a korábbi, mintegy 8 milliárd dolláros várakozással.

A Covidot követő siker után a Pfizer 43 milliárd dollárt költött a rákgyógyszereket gyártó Seagen megvásárlására. A vállalat emellett költségcsökkentést is végrehajtott, és belső átszervezést indított, hogy még inkább a rákgyógyszerekre összpontosítson.

A Pfizer idén 6,7 százalékos pluszban van, az előzetes piaci adatok szerint pedig több mint 2 százalékos pluszban nyithat ma a gyógyszergyártó árfolyama.

pfizer0730

Címlapkép forrása: Justin Tallis - Pool / Getty Images

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
kecskek-gorogorszag