árfolyam

Belehúztak a vevők, erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Belehúztak a vevők, erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Az ázsiai tőzsdék emelkedtek ma, és az európai börzéken is jó a hangulat, ami részben annak köszönhető, hogy az eurózóna GDP-je kevésbé esett vissza a várakozásokhoz képest. Az ezüst piacán úgy tűnik már nehezebb dolga van a reddites csordának, az árfolyam lejjebb került a mai kereskedésben, de más reddites sztárrészvények árfolyama is csúnya esést mutatott. Az amerikai tőzsdék a nemzetközi hangulatnak megfelelően jól teljesítettek kedden, miközben tovább dübörög a gyorsjelentési szezon is, ma jelent többek között az Amazon és az Alphabet is.

Elmaradt a forint faltörése, lepattant a 7 hetes csúcsról

Elmaradt a forint faltörése, lepattant a 7 hetes csúcsról

Az egyéves emelkedő trendvonalat lényegében sikerült letörnie a forintnak az euróval szemben, de az ennél is fontosabb technikai szinten, a 200 napos mozgóátlagon nem sikerült tartósan átjutnia a magyar fizetőeszköznek a keddi kereskedésben.

Európában csak egyetlen ország vert meg minket egy fontos mutatóban hét év alatt

Európában csak egyetlen ország vert meg minket egy fontos mutatóban hét év alatt

Az Európai Unión belül csak Írországban csökkentek nagyobb mértékben a költségvetés kamatkiadásai 2013 és 2019 között, mint Magyarországon – állapítja meg a Hitelintézeti Szemlében megjelent tanulmányban Kicsák Gergely, Benkő Dávid és Végh Noémi. A közgazdászok azt is megvizsgálták, milyen tényezők okozták a pozitív folyamatot, aminek köszönhetően hét év alatt összesen az éves GDP majdnem tíz százalékát spórolta meg a költségvetés.

Szakadnak a reddites sztárpapírok, csúnya lesz ez a nap is

Szakadnak a reddites sztárpapírok, csúnya lesz ez a nap is

Az amerikai piacnyitás előtti kereskedésben csúnya mínuszban állnak a reddites sztárpapírok, miután úgy tűnik, hogy a múlt heti lendület jelentősen alábbhagyott. Már tegnap is egyébként óriási esést láttunk a legfelkapottabb részvények esetében, és ez ma tovább folytatódik.

Jelentős céláremelés érkezett az Alteora, tépik a részvényeket

Jelentős céláremelés érkezett az Alteora, tépik a részvényeket

Az MKB friss elemzésében közel 33 százalékkal emelte meg az Alteora vonatkozó célárát 1 070 forintról 1 420 forintra vételi ajánlás mellett. A befektetők pedig tépik a részvényeket, már közel 10 százalékot emelkedett az árfolyam.

Hatalmas veszteséget jelentett a BP, esik az árfolyam

Hatalmas veszteséget jelentett a BP, esik az árfolyam

Ma tette közzé negyedik negyedéves gyorsjelentését a BP, amely az elemzői várakozásoknál jóval nagyobb veszteséget jelentett a tavalyi évre. A társaság vezetője, Bernard Looney szerint ez volt karrierjének legnehezebb éve. A társaság optimistább az idei kilátásokkal kapcsolatban, és úgy látja, hogy normalizálódhat az olajkereslet és az LNG árak is emelkedhetnek. Emellett az olajóriás igyekszik a megújuló energiák területén is fejlődni.

Még csak egy hónap telt el 2021-ből, de már simán megduplázhattad a pénzedet

Még csak egy hónap telt el 2021-ből, de már simán megduplázhattad a pénzedet

2020 sok szempontból rendhagyó év volt, de nagyon úgy néz ki, hogy 2021 még egy lapáttal rá tud tenni. Itt egy sámán a washingtoni Capitoliumon, ott egy tőkepiaci hadjárat a shortosok ellen - izgalmakból aztán tényleg nincs hiány. Bőven találhatunk jó sztorikat a tőkepiacokon, van olyan kriptodeviza, amelyiknek az értéke idén már megduplázódott, a nyersanyagpiacon is kúsznak felfelé az árfolyamok, de a magyar tőzsdén is szép hozamokat lehetett elérni.

Lázadás a tőzsdén, egyre nagyobb a csorda étvágya, egyelőre legyőzhetetlenek

Lázadás a tőzsdén, egyre nagyobb a csorda étvágya, egyelőre legyőzhetetlenek

Az elmúlt napokban a közösségekbe szerveződött kisbefektetőktől volt hangos a tőzsde, majdhogynem héttérbe szorult a normális üzletmenet, és mindenki azt figyeli, mi lehet a csorda következő nagy dobása, melyik piacra tódulnak be és verik szét az árfolyamokat, teljes mértékben elszakítva a fundamentumoktól. A mainstream média szeretné úgy tálalni a sztorit, hogy a kisbefektetők térdre kényszerítették a Wall Street-et, ez azonban nem ilyen egyértelmű. Persze, vannak nagy intézmények, amelyek dollármilliárdokat buktak (és nem sokan sírnak miattuk), de a másik oldalon nem csak a szabadságharcosok, hanem a Wall Street-i nagyágyúk is sokat kerestek. Az látszik, hogy új világ jön a tőzsdéken, és ebből még csak egy kis ízelítőt kaptunk, az új helyzethez a fórumok üzemeltetőinek, a brókercégeknek és a felügyeleteknek is alkalmazkodniuk kell, mégpedig villámgyorsan. És élesben.

Megint a kitörés határán a forint – Csak átmeneti volt a megingás

Megint a kitörés határán a forint – Csak átmeneti volt a megingás

Hétfő reggel 357 alá erősödött a forint az euróval szemben, ezzel ismét a kitörés határára került a magyar deviza. Úgy tűnik, hogy a múlt héten látott megingás csak átmeneti volt, hiába próbál a dollár továbbra is erősödni, ez most nem igazán tesz keresztbe a forintnak.

Mit várhatunk a forinttól az idei évben?

Mit várhatunk a forinttól az idei évben?

Az elmúlt években a forint euróval szembeni árfolyama fokozatosan gyengült. Míg a 2018-ban és 2019-ben nagyjából 4, illetve 3%-os gyengülést regisztrálhattunk, a tavalyi évben a folyamat látványosan felgyorsult, s az év végén az euró/forint mintegy 10%-kal állt magasabban az év elején látott szintjénél. A régiós devizák általában gyengültek tavaly az euróval szemben, a leértékelődés mértéke azonban a forintéval összehasonlítva kisebb mértékű volt, sőt a román deviza kifejezetten stabilnak bizonyult. A 2021-es év kezdetével a forint árfolyamának alakulása továbbra is vezető gazdasági téma, s az, hogy mire számíthatunk - folytatódik-e az árfolyam leértékelődésének az elmúlt években látott tendenciája, stagnálunk, vagy pedig van esély az erősebb forintra - örökzöld téma marad.

Kit érdekel már Warren Buffett, amikor a sikerhez elég csak padlóig nyomni a gázpedált

Kit érdekel már Warren Buffett, amikor a sikerhez elég csak padlóig nyomni a gázpedált

Az elmúlt heteket, hónapokat a nagy tőzsdei emelkedések jellemezték, és már elég sokan elkezdték lengetni a piros zászlót az utóbbi időben, rámutatva, hogy számos eufóriára utaló indikátor értéke az egekben van. Nem egy esetben pedig még soha nem volt ilyen magas egy-egy mutató értéke, ami figyelmeztető jel lehet a jövőre nézve. Emellett pedig több különleges piaci esemény is megfigyelhető volt mostanában, elég csak a GameStop körüli felhajtásra gondolni. Az egyik legérdekesebb jelenségre azonban a Goldman Sachs mutatott rá, amely egy olyan technológiai cégekből álló indexet állított össze, amelynek tagjai még sohasem termeltek egy fillér profitot sem, miközben a benne szereplő vállalatok árfolyama nem egy esetben több mint a tízszeresére emelkedett egy év alatt. A befektetők azonban láthatóan fittyet hánynak a veszélyre, és padlóig nyomott gázpedállal száguldanak előre a végtelenbe.

Újra támad a reddites csorda, 650 százalékos száguldás ma az eredmény

Újra támad a reddites csorda, 650 százalékos száguldás ma az eredmény

Ma ismét lecsaptak a redditesek, és egy újabb nevet szemelhettek ki maguknak a GameStop mellett, ami a Siebert Financial, amelynek a részvényei több mint a hatszorosukra emelkedtek a kereskedés előtti órákban egy rövid időre. Mindezt úgy, hogy közben a vállalat már több mint két hónapja saját bevallása szerint sem közölt semmilyen új pénzügyi információt.

Elképesztő összegeket veszítenek a shortosok idén, de kitalálod, hogy min bukták a legtöbb pénzt?

Elképesztő összegeket veszítenek a shortosok idén, de kitalálod, hogy min bukták a legtöbb pénzt?

Talán annyira nem meglepő, hogy igen komoly összegeket buktak az elmúlt hetekben a shortosok, hiszen a reddites és robinhoodos befektetők alaposan felhajtották sok olyan részvény árfolyamát, amiben azok nagyobb pozícióval rendelkeztek. A legnagyobb bukók között többnyire azonban nem óriásvállalatok papírjai találhatóak, de azért vannak kivételek.

Turbulens időszak a tőzsdéken - Melyik magyar részvényben van most fantázia?

Turbulens időszak a tőzsdéken - Melyik magyar részvényben van most fantázia?

Az első hatékony vakcinával kapcsolatos bejelentést követően óriási rali indult a világ tőzsdéin, főleg az olyan lemaradó piacokon, mint a magyar is. A magyar tőzsde részvényindexe, a BUX november eleje óta, azaz alig 3 hónap alatt közel 40 százalékot ralizott, miközben az amerikai S&P 500 kevesebb, mint 15 százalékkal került feljebb ugyanezen az időtávon. A magyar tőzsde jó teljesítménye első sorban annak volt köszönhető, hogy a hazai nagypapírjaink jellemzően ciklikus részvények, amelyeket alaposan megütöttek a koronavírus-járvány alatt, viszont a vakcinával kapcsolatos remények óriási lendületet adtak például az OTP-nek és a Molnak. Az elmúlt hónapokban látott komoly ralit azonban a mostani hetekben követte egy korrekció a magyar részvények esetében, ezért megnéztük, hogy melyek azok a fontos technikai szintek, amelyekre érdemes figyelniük a befektetőknek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nukleáris bázis mélyen Grönland jege alatt? Szupertitkos támaszpontra bukkant az Egyesült Államok repülőgépe
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.