Űrprogramtól a nemzetközi terjeszkedésig: mutatjuk a 4iG terveit
Üzlet

Űrprogramtól a nemzetközi terjeszkedésig: mutatjuk a 4iG terveit

Portfolio
Nyáron lezárulhat a 4iG transzformációs programja, ezt követően jelentkeznek majd a szinergiahatások, de a számokon már most elkezdtek látszódni a hatások – mondta el a harmadik negyedéves gyorsjelentést értékelve Fekete Péter, a cégcsoport vezérigazgatója. A cégvezető hozzátette, hogy a 2024-es teljes évben már 200 milliárd forint felett lehet az EBITDA. Elmondta azt is, hogy szeretnének beszélgetni a három nagy hitelminősítővel, mert cél, hogy kilépjenek a nemzetközi kötvénypiacra is.

A 4iG-nál zajló transzformációs program eredményeként jövő június végével létrejön egy telekommunikációs kereskedelmi és egy infrastruktúra vállalat, ez lesz a program végeredménye. A folyamat hatása látszik a számokon már most, de a szinergiahatások ezután fognak keletkezni – mondta el Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója. A transzformációs program fontos eleme, hogy januártól jön az új márkanév, a One, ami a teljes telekommunikációs kereskedelmi brand lesz, a többi márkanév, mint a Vodafone és Digi kivezetésre kerül. Sokszor hallgatja a vállalat, hogy vásárolni jól tud, de vajon tud-e működtetni is? A számokból az látszik, hogy tudunk – tette hozzá a cégvezér az albán tevékenységet példaként hozva.

A nemrégiben bejelentett műholdprogrammal kapcsolatban Fekete Péter elmondta, hogy kommunikációs szolgáltatásokat is szeretne nyújtani a 4iG a földmegfigyelési szolgáltatások mellett, az első azok számára fontos, akiknek nem érhető el vezetékes szolgáltatás. A növekedést nagyrészt a telekommunikáció hozta a lezárt negyedévben, a bevétel több mint 80 százalékát adta, az űripart most építi fel a 4iG, de a következő 5-10 évben jelentős szeletet hasíthat ki a bevételből.

Ami a regionális terveket illeti, Észak-Macedóniában szeretne növekedni a 4iG, figyelemmel követik az akvizíciós lehetőségeket. Nyugat-Balkán növekedési cél, organikusan nehéz felépíteni a telekommunikációs szolgáltatásokat, így a vásárlás marad lehetőségként. Albániában a számok erőteljesek árbevétel és EBITDA tekintetében is, Montenegróban erős a verseny, de jól állják a harcot a többiekkel – mondta el a vezérigazgató.

Az adózott eredményt mínuszba húzó vételár-allokációs hatással kapcsolatban Fekete Péter elmondta, hogy ha megvásárolnak egy társaságot, annak felértékelik az eszközeit és a kötelezettségeit. Külső szereplő, auditor értékeli ezeket az eszközöket és erre minden évben amortizációt számol el a 4iG. A Vodafone esetében például azért is van különbség, mivel a magyar cég számviteli sztenderdek szerint könyvelt, az anyavállalat pedig IFRS szerint.

A telekommunikációs vállalatok jellemzően EBITDA és EBITDA AL-ben mérik az eredményt, ezt érdemes figyelni.

Az idei évre 200 milliárd forint feletti EBITDA várható,

ha az idei első kilenc hónap 184 milliárd forintos eredményéhez hozzáadjuk a tavalyi negyedik negyedévi EBITDA-t – mondta el Fekete Péter. A negyedik negyedév jellemzően erős a negyedév, leginkább az IT-ban, de lesznek költségek a rebradinggel és a transzformációs programmal kapcsolatban – tette hozzá.

A menedzsment bízik benne, hogy a 2025-es számokkal meg tudja majd az idei számokat fejelni, és működnek a szinergiák.

Az IT szegmens bevétele és eredménye nagyot nőtt a harmadik negyedévben, az iparágban nem egyszerű a makrogazdasági környezet, de „megtaláljuk azokat a réspiacokat, ahol jól tudunk teljesíteni” – mondta Fekete Péter.

Az egyes leányvállalatok közül a Vodafone-Digi-Invitech között elkezdtek jelentkezni a szinergiák. Az informatikai háttér most alakult ki, de az ügyfeleket el tudják érni egyesített csomagokkal. Az Antenna Hungáriánál csökkent az árbevétel, itt egy tevékenységet megszüntetett a cég, a rendezvényszervezést.

4ileanyokteljesitmeny

Az eladósodottsággal kapcsolatban Fekete Péter elmondta, hogy a hitelek törlesztési profilja szerint 2026-ig nincs törlesztési kötelezettség, fókuszálhat a növekedésre a növekedésre a cég. A 4iG szeretne megjelenni a nemzetközi kötvénypiacon, most egyelőre csak a Scope végzi a minősítést, de szeretne beszélgetni a három nagy hitelminősítővel (Moody’s, Fitch, S&P) is, ők kellenek ahhoz, hogy finanszírozást tudjanak bevonni a nemzetközi piacokon. A nettó hitelállomány/EBITDA-t tartja szem előtt a társaság, ha hitelből tud növekedni a vállalat, az egy egészséges út, ameddig fenntartható az eladósodottság. A jelenlegi 4-szeres körüli érték a távközlési szektorban jónak számít - mondta Fekete Péter.

A készpénztermelő képesség folyamatosan javul, a harmadik negyedévben részben a működésből származó tételeknek, részben egyszeri tételeknek köszönhetően ugrott meg a készpénzállomány, ami már 100 milliárd forint felett van. Lezárultak az akvizíciók, most a capex oldalon kell költeni az infrastruktúrára – mondta el Fekete Péter.

A 4iG árfolyama ma 0,6 százalékos pluszban áll, amivel kissé felülteljesítő a magyar tőzsdén.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Kiszámoló

Napi ábra: Jön a kínai autóáradat

Már a csapból is az folyik, hogy a kínaiak letarolták az európai piacot az államilag agyontámogatott autóikkal, ha nem csinálunk valamit, minden európai gyár tönkre fog menni. Amikor ilyen hír

Holdblog

Mi várhat 1700 milliárdnyi PMÁP-pénzre?

Nagyjából 1700 milliárd forint szabadul fel a PMÁP-ból jövőre, a teljes pénzügyi szektor erre az összegre utazik. De mit kezdenek a kisbefektetők a pénzzel, kiveszik... The post Mi várhat 1700

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nukleáris bázis mélyen Grönland jege alatt? Szupertitkos támaszpontra bukkant az Egyesült Államok repülőgépe

Vezető modellező – Piaci kockázat

Vezető modellező – Piaci kockázat
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Agrárszektor Konferencia 2024
2024. december 4.
Mibe fektessünk 2025-ben?
2024. december 10.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-2177655519