Elbukott Kirchner embere Argentínában
Mauricio Macri, a jobbközép irányzatú ellenzéki összefogás jelöltje nyerte meg az argentin elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.
Mauricio Macri, a jobbközép irányzatú ellenzéki összefogás jelöltje nyerte meg az argentin elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját.
Tizenegy nappal a hivatalba lépése után megbukott a jobboldali portugál kormány, miután kedden a baloldali többségű parlament nem szavazta meg a kormányprogramot.
Parlamenti választásra készülnek Varsóban, egyre valószínűbb, hogy a jelenleg ellenzékben lévő Jog és Igazságosság (PiS) kapja majd a legtöbb szavazatot, mostanra az egyetlen érdemi kérdés az maradt, hogy lesz-e egyedül többsége a Szejmben. A lengyel eszközökre már az elmúlt hónapokban rányomta a bélyegét a politikai bizonytalanság, és elemzők szerint ha a papírforma eredmény valósul meg, akkor további felfordulás jöhet a gazdaságban.
Október 25-én tartanak parlamenti választásokat Lengyelországban, az esemény miatt hónapok óta aggódnak a befektetők. A legfrissebb közvéleménykutatások szerint a jelenleg ellenzékben lévő Jog és Igazságosság (PiS) szerezheti meg a legtöbb mandátumot, azonban nagy kilengéseket mutatnak a becslések, ráadásul nehéz lehet koalíciót alakítani még egy sikeres választási eredmény után is. A kampányban több gazdasági téma is a felszínre került már, többek között a svájci frank alapú hitelek átváltása, illetve a költségvetési politika voltak a fő hadszínterek a két legnagyobb párt között.
December 20-án lesznek a parlamenti választások Spanyolországban - jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök az Antenna3 országos televíziós csatornának adott interjújában csütörtökön.
A Junts pel Sí (Együtt az igenért) függetlenségi párttömörülés nyerheti a vasárnapi katalán parlamenti választásokat az urnazárást követő első exit poll adatok szerint, amelyet a TV3 katalán televízió tett közzé.
Magyar idő szerint vasárnap este hat órakor bezárták kapuikat a szavazóhelyiségek Görögországban. A szavazatok számlását nem sokkal ez után megkezdték, amiből hamar ki is derült, hogy a szorosnak látszó versenyt nagy valószínűséggel a Sziriza nyerte. A Független Görögökkel tervezett koalíciós kormányt szerdáig felállíthatják.
Kizárta a nagykoalíció lehetőségét a görögországi választások előtti utolsó tévévitán a felmérések szerint fej fej mellett álló baloldali Sziriza és a jobboldali Új Demokrácia (ND) vezetője, azonban mindketten azt ígérték, hogy hatalomra jutások esetén eleget tesznek az ország nemzetközi hitelezői által előírt feltételeknek, bár megpróbálják csökkenteni azok negatív társadalmi hatásait.
A török államfő Ahmet Davutoglu miniszterelnököt bízta meg egy átmeneti kormány megalakításával, amelynek az lesz a feladata, hogy előkészítse és megrendezze a várhatóan november elsején megtartandó előre hozott parlamenti választásokat.
A várakozásoknak megfelelően nem sikerült koalíciós partnert találnia és kormányt alakítania a legfőbb görög ellenzéki pártnak, a konzervatív Új Demokráciának, amelynek elnöke, Vangelisz Meimarakisz hétfőn visszaadta a kormányalakítási megbízatást Görögország államfőjének.
Három hónapon belül parlamenti választásokat tartanak Lengyelországban, emiatt felbolydult az utóbbi hetekben a varsói politikai élet. A voksolás a gazdaságra is rányomhatja a bélyegét, hiszen a pártok természetesen egymásra licitálnak a népszerűség érdekében. A kormánypártok és az ellenzék egyaránt bedobnak olyan intézkedéseket, melyek az elmúlt évek unortodox magyar gazdaságpolitikájának voltak az elemei, így például az egyes szektorokra kivetendő adókkal vagy a devizahitelek átváltásával kampányolnak.
Lemondott a lengyel kormány három tagja a tavaly nyáron kirobbant lehallgatási botrány miatt - jelentette be szerdán Ewa Kopacz kormányfő. Ezzel fokozódnak a politikai kockázatok négy hónappal a parlamenti választások előtt azt követően, hogy néhány hete az ellenzék által támogatott jelölt nyerte az elnökválasztást.
Nehéz megjósolni a mai brit parlamenti választás kimenetelét, a legfrissebb közvélemény-kutatások alapján a konzervatív tory-k és a Munkáspárt fej-fej mellett áll. A múltban a tőzsdék mindig hevesen reagáltak a választási meglepetésekre, írja az Economist.
A csütörtöki brit választásokon szinte biztosra vehető, hogy egyik nagy párt sem szerez többséget, így a kormányzáshoz koalíciós partnerekre lesz szükség. Szakértők szerint a gazdaság számára az lenne a legoptimistább kimenetel, ha a David Cameron vezette konzervatív-liberális kormány kapna még ötévnyi bizalmat.
Zajlik a Fidesz és Orbán Viktor varázstalanítása, a centrális pártrendszer recseg-ropog, a Jobbik győzelmének nagy lesz az árnyéka - véli Török Gábor. A politikai elemző a Facebook-on tette közzé a gyors értékelését.
A szavazatok 99,13%-os feldolgozottságánál a Jobbik jelöltje szűk többséggel vezet a tapolcai egyéni választókerületben tartott időközi választáson. A Fidesz jelöltjének inkább csak matematikai esélye van, hogy az egyetlen még lezárt urna felbontásával megfordítsa az eredményt. A kormányzópárt elismerte a vereségét, Orbán Viktor értékelése szerint "van olyan, hogy a kapufáról kifelé pattan a labda." A Jobbik most először juttatott be egyéni választókerületből képviselőt a parlamentbe.
Kész Zoltán, a baloldali pártok által támogatott független jelölt nyerte a veszprémi időközi országgyűlési képviselő-választást a szavazatok 98,91 százalékos feldolgozottsága után közzétett adatok szerint. Ez azt is jelenti, hogy a Fidesz-KDNP-nek többé nem lesz kétharmados többsége az Országgyűlésben.
Nagy árfolyameséssel küzdenek a görög bankok, miután az ország legnagyobb pénzintézetei kénytelenek központi banki forrásokat bevonni ahhoz, hogy ellensúlyozzák a kiáramló betétállományt. Az ország négy legnagyobb bankja piaci kapitalizációjának több mint ötödét vesztette el csak ezen a héten - írja a Financial Times.
Nem sikerült államfőt választani szerdán a görög parlamentben az elnökválasztás első fordulójában, Sztavrosz Dimasz korábbi EU-biztos és volt külügyminiszter nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.
Abe Sindzó japán miniszterelnök hivatalosan is feloszlatta pénteken a parlament alsóházát, miután három nappal korábban bejelentette ezt az intézkedést, valamint az előre hozott választások kiírását. A választásokat várhatóan december 14-én rendezik meg.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.