választás

Ötödjére tartottak választást két év alatt, de megint patthelyzet a vége

Ötödjére tartottak választást két év alatt, de megint patthelyzet a vége

Az exit pollok szerint Kiril Petkov korábbi miniszterelnök nyerte meg a vasárnapi választásokat Bulgáriában, amely az elmúlt két évben már az ötödik volt. A nagyon szoros győzelme mellett továbbra is kérdés, milyen kormány alakul majd az országban és feloldható-e a politikai patthelyzetet.

Összezár az ellenzék, de látszanak a kihívások – Így nyerheti meg Erdoğan az elnökválasztást

Összezár az ellenzék, de látszanak a kihívások – Így nyerheti meg Erdoğan az elnökválasztást

Törökországban május 14-én parlamenti és elnökválasztást tartanak. A legfrissebb adatok alapján Kemal Kılıçdaroğlu, az ellenzéki összefogás jelöltje vezet. A jelenlegi helyzet azonban akár kedvezhet is Erdoğannak, aki, ha második fordulóra kerül a sor, jó eséllyel győzhet. A héten számos török közvélemény-kutató tette közzé az eredményeit, amelyeket sok esetben kommentárokkal is elláttak. Ezek és a legfontosabb aktuálpolitikai események alapján érdemes áttekinteni, a részleteket illetően milyen forgatókönyv szerint nyerhet az egyik vagy a másik oldal, és kik lehetnek az igazi királycsinálók.

Új taktikát vetett be Oroszország, egy EU-s országon kísérleteznek

Új taktikát vetett be Oroszország, egy EU-s országon kísérleteznek

Már második napja tömeges bombariadók bénítják meg Bulgáriát. Az országban a hétvégén választások lesznek, és a hatóságok arra gyanakodnak, hogy Oroszország titkosszolgálati akciója a riasztássorozat, amellyel a parlamenti folyamatokba akarnak beavatkozni.

Súlyos botrány robbant ki: beismerte a médiamogul, hogy ordas hazugság volt az elmúlt évek egyik meghatározó sztorija

Súlyos botrány robbant ki: beismerte a médiamogul, hogy ordas hazugság volt az elmúlt évek egyik meghatározó sztorija

Teljesen nyíltan, eskü alatt elismerte Rupert Murdoch, a legnépszerűbb amerikai jobboldali hírcsatorna, a Fox News tulajdonosa, hogy beosztottjai hosszú időn át terjesztették Donald Trump azon hazugságát, hogy a 2020-as elnökválasztást csalással ellopták tőle a demokraták. Murdoch a Dominion Voting Systems által indított per bírósági tárgyalásán tett beismerő vallomást, a periratokból az is kiderül, hogy a hírcsatorna műsorvezetői sem hitték el, hogy a Trump által terjesztett összeesküvés-elméletek igazak lehetnek. Az ügy rövidtávon valószínűleg súlyos anyagi és reputációs kárt okoz majd a cégnek, de egyelőre még nem látszik, milyen hatással lesz az idén induló, jövő évi elnökválasztást megalapozó kampányra.

Afrika legnépesebb országa a világ egyik legnagyobb olajkincsével nagy lépést tervez tenni a demokrácia útján

Afrika legnépesebb országa a világ egyik legnagyobb olajkincsével nagy lépést tervez tenni a demokrácia útján

Nigériában a mai nap elnök- és parlamenti választásokat tartanak. Ez elsőre távolinak és érdektelennek tűnhet, azonban számos érv szól amellett, hogy az idei választás más lesz, mint a korábbiak, és még a magyar olvasó életére is nagyobb hatással lehet, mint azt elsőre várná. Nigéria Afrika legnépesebb országa, egyik legnagyobb gazdasága, ahol talán meglepő módon kimutatható szintű magyar gazdasági és politikai kapcsolatok is vannak. Az ország óriási potenciállal rendelkezik az elkövetkező évtizedekre, és kiemelkedő szerepet tud játszani az Oroszországtól függetlenedni próbáló Európa szénhidrogén-ellátásában is. Az ország tovább haladása a demokratikus úton az egész kontinens számára kiemelkedő fontossággal bírhat, és idén először a két nagy párton kívül egy igazi váratlan jelölt is feltűnt, aki ráadásul vezeti is a közvélemény-kutatásokat.

A politikában is durva utórengéseket hozott a törökországi földmozgás – Fokozódnak a feszültségek a választások körül

A politikában is durva utórengéseket hozott a törökországi földmozgás – Fokozódnak a feszültségek a választások körül

A Törökországot az elmúlt két hétben megrázó földrengések sorozata már az első naptól kiélezte Erdoğan és az ellenzéke közötti ellentétet. Ennek az egyik aspektusa az építőipar helyzete, az előírások be nem tartása, a korrupció és a nepotizmus körüli viták, van azonban az érmének egy másik oldala is. Törökországban idén választásokat tartanak legkésőbb június 18-án, azonban nem sokkal a földrengés előtt Erdoğan és kormánya május 14-ére tűzte ki szóban az új időpontot. Az elmúlt időszakban a nemzetközi sajtóban ezzel kapcsolatban kétféle véleményt lehet főleg hallani: vagy azt, hogy Törökországban a politikusok között szó sincs a választások elhalasztásának eshetőségről, vagy azt, hogy teljes a bizonytalanság az időpontot illetően. A valóság ezzel szemben sokkal árnyaltabb, és a szereplők érvei is jelentősen eltérnek a külsős várakozásoktól.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ők a világ legjobb katonái, mégis kevesen tudják, mit csinálnak - Íme a nagy kommandós sztori
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.