Igazi szuperfegyvereket kap Ukrajna - A rettegett orosz tüzérség semmi ehhez képest
Christine Lambrecht védelmi miniszter csütörtökön bejelentette, Németország további két MARS II rakéta-sorozatvetőt szállít Kijevnek - írta meg a Reuters.
Christine Lambrecht védelmi miniszter csütörtökön bejelentette, Németország további két MARS II rakéta-sorozatvetőt szállít Kijevnek - írta meg a Reuters.
Talán magát az ukrán haderőt is meglepte az ország keleti felében indított offenzíva sikerességének mértéke. Az orosz haderő és az őket támogató luhanszki milíciák kötelékében teljes az összeomlás, ezt mutatja harckocsik tucatjainak hátrahagyása is – egyebek mellett erről beszélt Huszák Dániel, a Portfolio Globál rovatának vezető elemzője a Portfolio Checklist hétfői adásában.
Az ukrán védelmi miniszter szerint a háború a harmadik szakaszába lépett, ami már az ukrán ellentámadást jelenti. Az ukrán hadsereg állítólag több mint húsz települést foglalt vissza 24 óra alatt. Közjogi felelősségre-vonási eljárást kérvényezett Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen négy jelenleg is hivatalban lévő orosz politikai vezető. Vitalij Grajcsev, oroszpárti politikus szerint az ukrán csapatok nyolcszoros túlerőt halmoztak fel az északi ellentámadás előtt, az orosz csapatok helyzete pedig óráról órára romlik. Cikkünk folyamatosan frissül.
Az ukrán déli katonai parancsnokság szerint öt fontosabb települést sikerült Herszon körül visszafoglalniuk, és ezáltal összesen mintegy 500 négyzetkilométernyi területet szabadítottak fel, számolt be róla a Reuters.
Miközben az ukrán haderő küszködik a Herszon térségében zajló offenzívával, nagyon úgy tűnik, hogy a Harkiv megyében indított meglepetés-támadás sokkal eredményesebben halad. Az ukránok több települést is felszabadítottak Balaklija térségében, illetve betörtek magába a városba is. A cél alighanem az orosz hídfőállásként használt Izjum visszafoglalása lehet.
Az orosz erők vasárnap csapást mértek egy gabonatárolóra a dél-ukrajnai Mikolajiv megye Ocsakiv településén, ahol több ezer tonna gabona semmisült meg - közölte Olekszij Vaszkov, a város polgármester-helyettese.
Összeszedtük az elmúlt hét azon podcastjeit, melyek a legnagyobb mértékben segítenek értelmezni a körülöttünk zajló folyamatokat.
Oroszország látszat-népszavazást készít elő Ukrajna megszállt területein, miközben egy szabad népszavazáson az ukrán lakosság úgy döntene, hogy nem csatlakozna Oroszországhoz - számolt be az amerikai külügyminisztérium jelentéséről a brit Sky News.
A front déli szakszán megkísérelt ukrán támadás meghiúsításáról számolt be hétfő esti közleményében az orosz védelmi minisztérium.
Újabb történelmi rekordot döntött az Ausztriában dolgozó magyarok száma, eddig még sohasem dolgozott több mint 114 ezer magyar állampolgár odaát. Eközben a foglalkoztatott külföldiek összlétszáma minimális mértékben még csökkent is Ausztriában - számolt be a Sozialversicherung.at alapján a Privátbankár.
Egy vállalkozó kedvű ukrán katona titkos kiképzőközpontot hozott létre, ahol amerikai A-10 Warthog csatarepülőgépek használatát tanulják az ukrán légierő pilótái – írja több amerikai portál.
Az elmúlt öt napban az oroszok fokozták a támadásokat a donyecki körzetben, amivel az a célja, hogy ukrán erőket kössön le, ezzel gyengítve egy ellentámadás erejét - írja szokásos napi jelentésében a brit védelmi minisztérium.
Amerikai tüzérségi rendszerekkel támadták meg a „Donyecki Népköztársaság” vezetőjének, Denisz Pusilinnek irodáját az ukrán fegyveres erők – írja az orosz TASzSz hírügynökség.
Excalibur nagy hatótávolságú, precíziós lőszereket tervez küldeni Ukrajnának az amerikai kormány – állítja egy Pentagonhoz közeli forrás a Politicónak.
Letartóztattak két orosz és egy ukrán állampolgárt Albániában azzal a gyanúval, hogy kémkedtek egy fegyvergyárnál - közölte szombat este az albán védelmi minisztérium.
A brit hírszerzés ma is közzé tette a napi jelentését, amelynek fókuszában a tegnapi krími robbanások állnak.
Egy ukrán különleges műveleti egység hajtott végre szabotázsakciót a krími Szaki légibázison, amely miatt több hatalmas robbanás rázta meg a térséget – állítja egy magas rangú ukrán tisztségviselő a Washington Postnak.
Szeptember elsejétől az alap- és továbbképzési Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány (GKI) elméleti vizsgákat a járművezetők tolmács igénybevétele nélkül, angol és orosz nyelvű tesztlapokon is teljesíthetik - közölte a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. kedden az MTI-vel.
Az orosz haderő a a háború kitörése óta folyamatosan nyomást gyakorolt a Fekete-tenger melletti ukrán területekre, ezek jelenős részét el is foglalva. A támadásra lehetett számítani, és a városok megerősítésén túl leginkább hajó elleni rakétarendszerek rendszeresítése jelentette a kiutat az ukrán fél részére. A saját fejlesztésű Neptun mellett az amerikai Harpoon rakétarendszerek is rendelkezésre álltak idővel, és bár eleinte jelentős sikerek kötődtek hozzájuk, az utóbbi időben nem hallani felőlük. Megpróbáltunk utána járni, hogy mi történhetett az elmúlt időszakban ezekkel a rakétarendszerekkel.
Visszatér Ukrajnába James Vasquez, az Egyesült Államok talán leghíresebb Ukrajnában harcoló önkéntese.
Úgy látszik, nyaralnak a lakossági befektetők.
A jegybank cikkében nem szerepelnek olyan kifejezések, mint adó, illeték vagy kormány.
Joe Biden visszalépését követően.
Teljes felelősséget vállalt a történtekért.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.