Iránykereséssel indul a nap a magyar tőzsdén
A nemzetközi piacokhoz hasonlóan a magyar piacon sem látunk érdemi elmozdulásokat, a BUX index tegnapi záróértéke közelében van.
A nemzetközi piacokhoz hasonlóan a magyar piacon sem látunk érdemi elmozdulásokat, a BUX index tegnapi záróértéke közelében van.
A tavalyi év nem a forrásbőségről volt híres, miközben eddig nem látott szintekre emelkedett a lakosság állampapír-állománya, a vállalkozások tőkebevonási lehetőségei romlottak, amely a tőzsdére lépési kedvet sem támogatta, és ez a BÉT középvállalati platformja, az Xtend teljesítményén is érezhető volt. Ennek ellenére a STRT Holding a piac történetének legnagyobb összegű, bevezetést megelőző, kizárólag magánbefektetők általi tőkebevonását hajtotta végre. A Portfolio a magántőke korai fázisú startupok támogatásába való becsatornázásról, a tőzsdei bevezetés előtti felkészülésről kérdezte Balogh Pétert, a cég alapító vezérigazgatóját, Simon Stellát, a kijelölt tanácsadó - a BÉT által díjazott Stradamus Zrt. - igazgatósági tagját, valamint Perger Gábort, a jogi tanácsadást ellátó ügyvédi iroda, az AegisLegal partnerét.
Tovább folytatta saját részvényeinek vásárlását az OTP, ezúttal több mint 700 millió forint értékben vásároltak részvényeket a Budapesti Értéktőzsdén - olvasható a BÉT oldalán.
A CIG Pannónia Életbiztosító bejelentette, hogy 2024. április 18-án 14 órai kezdettel hívja össze éves rendes közgyűlését.
Visszafogott emelkedéssel telt a kereskedés az európai piacokon, az USA tőzsdéin pedig a vegyes nyitást követően fokozatosan javult a hangulat, a Dow vezette az emelkedést, az S&P 500 azonban új történelmi csúcson zárt.
A nemzetközi befektetők az amerikai jegybank kétnapos kamatdöntő ülésének kezdetére várnak. A legutóbbi inflációs számok arra késztethetik a központi bankot, hogy jelezzék: a kamatlábak a vártnál hosszabb ideig maradnak magasabbak. A piaci szereplők jelenleg 99%-os valószínűséget jósolnak arra, hogy a Fed ezen a héten változatlanul hagyja az irányadó kamatlábakat. Eközben jelentős lefordulást láthatunk a kriptodevizák piacán, nagy esésben van a bitcoin.
Az elmúlt napokban látványos korrekció indult a kriptopiacon. Egy ponton a bitcoin már 15 százalékos mínuszban is volt néhány nappal ezelőtt elért történelmi csúcshoz képest. Egyesek szerint egy trendforduló is lehet, de vannak olyanok is, akik egy megfelelő beszállási lehetőségként tekintenek a mostani esésre. De meddig eshet még a bitcoin és az ethereum? És mit mutatnak a grafikonok a legnépszerűbb altcoinok esetében?
Hétfőn késő este a bitcoin rövid időre egészen 8 900 dollárig zuhant a BitMEX kriptotőzsdén, miközben más tőzsdéken az árak jóval 60 000 dollár felett voltak - számolt be a coindesk.
A Bank of America legújabb alapkezelői felmérése szerint a professzionális befektetők kockázatvállalási hajlandósága márciusban több mint két éve nem látott szintre emelkedett - írja a CNBC.
A hazai blue chipek közül ma az OTP teljesített legjobban, több mint 2 százalékos pluszban zártak a bank papírjai.
A Boeing legalább két védelmi üzletágának eladását fontolgatja, hogy a cég képes legyen stabilizálni pénzügyi helyzetét az elmúlt hónapok botrányait követően - írja a Bloomberg.
Kihirdette közgyűlésének időpontját és helyszínét az Alteo.
Az átlagos Wall Street-i bankár 176 500 dollárt, vagyis jelenlegi árfolyamon közel 64 millió forintnyi összeget kap bónuszként, ez 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, írja a New York állam számvevőszéki hivatalának közlésére hivatkozva a MarketWatch.
Az OTP vezetésével emelkedést láthatunk ma a magyar tőzsdén, a BUX-index 0,2 százalékos pluszban van.
A Tesco kedden elvesztette fellebbezését egy olyan ítélet ellen, amely szerint megsértette a Lidl védjegyét a négyzet alakú kék háttéren lévő sárga kör használata miatt, írja a Reuters.
A Meta az adatvédelmi szabályozókkal folytatott megbeszéléseket követően a Facebook és az Instagram havi előfizetési díját 9,99 euróról 5,99 euróra csökkenti, közölte kedden a Meta egyik vezetője.
Az elmúlt hónapokban számtalan műszaki probléma jött elő a Boeing gépeinél, most a nagy rivális, az Airbus vezérigazgatója is megszólalt a témában, írja a Reuters.
Mennyire transzparensek a hazai tőzsdei vállalatok? Elég részletes a gyorsjelentés? Minden szükséges információt tartalmaznak a közzétételek? Jól végzik a dolgukat a befektetői kapcsolattartók? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Portfolio éves rendszerességgel elkészülő transzparencia-felmérésében, amelynek során a cégeket szorosan követő hazai portfóliómenedzserek és elemzők értékelhetik a vállalatokat. Mutatjuk, hogy szerepeltek idén a legnagyobb magyar tőzsdei vállalatok.
A fogyasztási cikkeket gyártó Unilever részvényei több mint 5 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy leválasztja a Ben & Jerry's-t és a Magnumot is magában foglaló fagylaltüzletágát egy 7 500 munkahelyet érintő, költségcsökkentő szerkezetátalakítás részeként - írja a CNBC.
Esik a kriptoeszközök árfolyama, miközben az amerikai spot bitcoin ETF-ek rekord kiáramlást tapasztaltak hétfőn, és a piaci szereplők készülnek Fed szerdai ülésére. A bitcoin így egyre távolabb kerül a korábban beállított történelmi csúcsától. Megnéztük, mi áll az esés mögött és meddig eshet még a bitcoin árfolyama.
A hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban.
Megjelentek a májusi béradatok, a KSH adatai alapján a reálbérek több, mint 10 százalékkal emelkedtek egy év alatt....
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?