Céláremelés érkezett a Telekomra
Módosította modelljét a Deutsche Bank elemzője a Magyar Telekom esetében, melynek hatására a célárfolyam enyhén emelkedett, a korábbi 300-ról 307 forintra. Az ajánlás továbbra is tartás.
Módosította modelljét a Deutsche Bank elemzője a Magyar Telekom esetében, melynek hatására a célárfolyam enyhén emelkedett, a korábbi 300-ról 307 forintra. Az ajánlás továbbra is tartás.
Pozitív hangulatban telhet az év utolsó kereskedési napja a budapesti parketten, ráadásul a forgalom is relatíve magas lehet, elképzelhető ugyanis, hogy a nap végén záróár beállítások történnek majd - véli Antal Dénes, az MKB üzletkötője.
A Banca Monte dei Paschi di Siena, amelyet a világ legrégebben működő bankjaként tartanak számon, legalább májusig elhalasztja a korábban 2014 első negyedévére tervezett tőkeemelést - írja a Bloomberg.
A kibicnek semmi sem drága, legszebb öröm a káröröm. Ennek a két "bölcsességnek" a szellemében eljárva kicsit meghúzkodjuk a guruk bajszát és sorra vesszük, melyik jóslatuk, befektetésük bizonyult a legnagyobb melléfogásnak a 2013-ban. Figyelem, gonoszak voltunk, minden szavukba, lépésükbe belekötöttünk! A végén szavazhatsz, ki volt az, aki a legjobban melléfogott. Egy biztos, a mumus az arany volt.
Persze az általunk sokra tartott, neves befektetők is emberek, így nézzük el nekik, hogy nem tévedhetetlenek. Egy-egy rossz tippje, gyengébb periódusa mindenkinek lehet, ez még nem azt jelenti, hogy ügyetlen befektetők lennének. Sőt az is könnyen megeshet, hogy a most még bukóban lévő pozíciók a következő év(ek)ben nyerőbe fordulnak.
Rendkívüli izgalmak voltak az idei évben a MOL-nál, a horvátok az EU-csatlakozást követően rögtön döntöttek a Hernádi Zsolt elleni nyomozás újraindításáról és megkeresést is küldtek az illetékes magyar szerveknek. A horvát megkeresést a magyar ügyészség elutasította, mire válaszul európai elfogatóparancsot adtak ki a MOL-vezér ellen, aki emellett az Interpol körözési listájára is felkerült. Az alábbiakban összefoglaltuk, hogy a MOL és a horvátok közti konfliktushelyzet néhány hónapok leforgása alatt hogyan mérgesedett el és vezetett oda, hogy az ügy Magyarországon is politikai szintre emelkedett.
A változás szele fújt a felkelő nap országában tavaly novemberben mikor is az előrehozott választásokon elsöprő győzelmet aratott pártjával Sinzó Abe, aki választási ígéreteihez híven hatalomra kerülését követően azonnal harcba szállt országa felemelkedéséért. A modern kor szamuráját a fiskális és a monetáris politika teljes fegyverarzenálja szolgálta akaratának érvényesítésében, melyeket látva a piac elismerően fejet hajtott. A fiskális és monetáris stimulusok ugyanis célba találtak, és a jen elképesztő ütemű leértékelődését vonták maguk után, kiváló helyzetbe hozva ezzel az exportorientált szektorok vállalatait, melyek évek óta csipkerózsika álmukat aludták. Mindez pedig azt eredményezte, hogy Sinzó Abe politikájának hála, a japán részvénypiac minden képzeletet felülmúló erősödést produkált 2013-ban, maga mögé utasítva a világ vezető tőzsdéit.
Miközben a BÉT-en még tart a karácsonyi szünet, addig a nyugat-európai tőzsdéken már nagyban folyik ma a kereskedés. A kétnapos ünnep után jelentősebb emelkedésekkel indult a nap, követve az amerikai tőzsdéken tegnap eluralkodott kedvező hangulatot. Az irányadó indexek 1% körüli pluszban tartózkodnak.
Zuhant a BlackBerry árfolyama tegnap azt követően, hogy ismét megingott a felvásárlási sztori. A társaság egykori alapítója, Mike Lazaridis közleményben tudatta, hogy nem áll szándékában kivásárolni a problémákkal küszködő okostelefon-gyártót.
Nem pihennek a tengerentúli befektetők. A csütörtöki kereskedésben a Standard and Poor's 500 index új történelmi magasságban járt, amit egy kedvező munkaerőpiaci adat alapozott meg. Közben az amerikai kötvényhozamok kétéves csúcsra emelkedtek.
Felülsúlyozásra ajánlja a részvénypiacokat 2014-es stratégiájában a Morgan Stanley, az elemzők szerint a makrogazdasági környezet további pozitív hátszelet biztosíthat a tőzsdéknek. A globális GDP mérsékelt növekedést mutathat idén és a jegybankok laza monetáris politikája is támogatólag hathat. Bár a részvények árazási szintje megemelkedett, különösen a fejlett piacokon, még nem túlzottak és a többi eszközosztályhoz képest nem számítanak drágának.
Mozgalmas évet tudat maga mögött a milliárdos befektető, Carl Icahn, bár nem minden alakult végül a tervei szerint. A legnevesebb megmozdulásai idén az Apple-höz és a Dellhez fűződtek: a Dell esetén magasabb felvásárlási árat akart kiharcolni Icahn, míg az Apple-nél a készpénz-visszajuttatási program megemelése a cél, amit még nem adott fel. Összességében elmondható, hogy sikeres évet tudhat maga mögött a befektetési guru, részvényei közül például a Netflix árfolyama közel négyszereződött idén.
Minden képzeletet felülmúlt idén a részvények szárnyalása, gyakorlatilag nem volt olyan fontosabb elemző, aki előre látta volna, mekkora emelkedés vár 2013-ban a részvényekre. Pedig év közben több olyan esemény volt, amely megakadályozhatta volna a nagy menetelést, a szíriai konfliktus, az amerikai adósságplafon-para, a Fed-elnökválasztás vagy a taperingtől való félelem csak ideig óráig állta útját a részvényárfolyamok további emelkedésének.
Hiába a jó fejlett piaci hangulat, a magyar tőzsde ma is gyengén szerepelt, zárásra nem csak az OTP, de a többi hazai nagypapír is pofont kapott, így a BUX végül 0,7%-os csökkenéssel zárt. A magyar piac a régiós társakat is messze alulteljesítette. A forgalom relatíve alacsony volt az ünnepeket megelőző utolsó kereskedési napon, alig több mint 7 milliárd forintot tett ki.
A MOL bejelentette, hogy az UniCredittel 2013. február 7-én megkötött 4 080 496 darab MOL-részvényre vonatkozó opciós szerződéseket 2014. február 10-től kezdődő hatállyal 1 évre meghosszabbították a felek.
A pénteki zárószintek környékén, talán valamivel az alatt nyithat ma a hazai piac, összességében fontos impulzusok nem várhatók, azonban az OTP pénteki letörését érdemes komolyan venni - emelte ki Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője.
Annak ellenére, hogy már csak alig egy hét választotta el a befektetőket karácsonytól, igen zsúfolt napokat tudhatnak maguk mögött a piaci szereplők. Bár számos makroadat érkezett a Fed ülését fokozott várakozás előzte meg. A jegybank sokak meglepetésére már most csökkentette a pénznyomtatás ütemét. A nemzetközi hírek mellett itthon is igen izgalmas volt a hét, ugyanis jogegységi határozatot hozott a Kúria, sőt a hazai monetáris tanács is összeült, mely során tovább vágták az irányadó rátát. A Fed váratlan lépését örömmel fogadták a befektetők, így a meghatározó nyugati indexek raliztak a héten. A kedvező nemzetközi hangulatból a hazai börze nem tudott meríteni, a Magyar Telekom kivételével az összes blue chip lejjebb került. A távközlési részvények egyébként rendkívül sikeres hetet tudhatnak maguk mögött, ugyanis több mint 8 százalékkal ugrottak feljebb.
Javában zajlik a forradalom a technológia szektorban. Az okostelefon-háború mostanra kiteljesedett, megbuktatva évtizedes cégeket, másokat pedig uralomra emelve. A sci-fik lassan valóra válnak, hiszen a pénzügyi rendszerben megjelentek a virtuális fizetőeszközök, a közösségi média pedig egyre inkább átszövi életünket. Mindeközben az innováció újabb és újabb, időnként furcsa termékeket szül, a háttérben pedig botrányos dolgok derülnek ki. Ilyen volt a technológia szektor éve, amiből a legfontosabb sztorikat gyűjtöttük most össze.
Két évre szóló, 3,8 milliárd forintos szerződést nyert el az ANY Biztonsági Nyomda, a Pénzjegynyomda Zrt.-vel közös konzorciumban. Ennek értelmében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak szállít le m több százmillió zár-, és adójegyet.
Megállapodott az Oracle a Responsys nevű szoftvercég felvásárlásáról - számolt be a Wall Street Journal. A vételár 1,5 milliárd dollár.
Továbbgörgette a 300 000 darab részvényre vonatkozó, decemberi lejáratú határidős vételi kontraktusait a Synergon, az új kontraktusok lejárata így 2014 június.
Megjelentek a májusi béradatok, a KSH adatai alapján a reálbérek több, mint 10 százalékkal emelkedtek egy év alatt....
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?