Több százezer Teslát hívtak vissza, hibás az automatikus sebességszabályozó
Visszahívta több százezer járművét Kínában a Tesla az automatikus sebességszabályozó működési hibája miatt - közölte a kínai piacfelügyelet.
Visszahívta több százezer járművét Kínában a Tesla az automatikus sebességszabályozó működési hibája miatt - közölte a kínai piacfelügyelet.
A Panasonic mintegy 400 milliárd jenért (3,61 milliárd dollárért) adta el részesedését a Teslában a március végével zárult pénzügyi évben - közölte a japán vállalat szóvivője pénteken. Az eladásra azért kerül sor, mert a konglomerátum igyekszik csökkenteni a Teslától való függőségét, és készpénzt akar előteremteni a beruházásaihoz.
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk akkor fogja tőzsdére vinni a SpaceX űrinternetes vállalkozását, a Starlinket, amikor annak cash flowja ésszerűen kiszámítható lesz - írta a milliárdos vállalkozó szerdán késő este a Twitteren.
A Tesla szerdán közölte, hogy megnyitotta az első napelemes töltőállomását Kínában, saját napelemes és energiatároló létesítményekkel.
Július 1. azaz jövő csütörtök ünnepnap lett volna a Tesla számára, hiszen a tervek szerint ekkor lett volna a Berlin melletti Grünheidében épült Gigafactory megnyitója. A heves környezetvédelmi ellenállásnak, a bürokráciának és a tervezési finomhangolásoknak köszönhetően azonban teljesen tisztázatlan, hogy mikor gördülnek le az első járművek az elektromos autógyártó első európai gyárának gyártósoráról.
Az elmúlt hónapokban a tőzsdei száguldást igazából csak egy tényező tudta kicsit megakasztani, az pedig nem volt más, mint az inflációs félelem, és az ennek következtében emelkedő állampapírhozamok.
A bitcoin árfolyama újra 39 ezer dollár fölé ugrott, miután Elon Musk azt posztolta ki, hogy a Tesla újraindítja a kriptovaluta-tranzakciókat, ha a bányászat tisztább energiával történik.
A Tesla végre megtartotta a régóta várt és egyszer már átütemezett "átadási eseményt" az ultragyors Model S Plaid számára a kaliforniai Fremontban található gyárában. Az elektromosautó-gyártó péntek este 25 autót szállít le, amit a következő negyedévben heti több száz, majd heti ezer autóra bővít - mondta Elon Musk vezérigazgató az eseményen.
Kedvező hírek érkeztek a Teslától, a korábbi híresztelések ellenére májusban javultak a kínai értékesítések havi alapon, bár az árfolyamra ez csak átmenetileg hatott pozitívan.
A dogecoin árfolyama ismét komoly raliba kezdett, miután a Coinbase kriptotőzsde bejelentette, hogy elkezdi elfogadni a bejövő átutalásokat az eredetileg viccnek indult tokenből, amelynek árfolyamát továbbra is leginkább Elon Musk tweetjei rángatják.
A Tesla közölte, hogy várhatóan évente több, mint 1 milliárd dollárt költ majd Ausztráliából származó akkumulátor-alapanyagokra.
Tavaly tavasszal az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) figyelmeztette a Teslát és Elon Musk vezérigazgatót, mert állítólag megsértették egy 2019-ben felülvizsgált megállapodás feltételeit - derül ki a Wall Street Journal által megszerzett és ismertetett levelezésből.
A Tesla egyes modelljeinek ára ismét emelkedik az autóipar globális ellátási láncában tapasztalható zavarok miatt, különösen a nyersanyagokhoz kapcsolódóan - közölte Elon Musk a Twitteren.
Az elektromos kisteherautókat gyártó Rivian Automotive piaci kapitalizációja akár 70 milliárd dollár is lehet, írja a Bloomberg.
A Tesla szokatlan lépésre szánta el magát a globális chiphiány közepette, előre fizetne a chipekért a gyártóknak, és annak a lehetőségét is vizsgálja, hogy saját öntödét vásároljon magának.
A Tesla bejelentette, hogy változik bizonyos járműveiben az önvezető rendszer, ezzel az új rendszerrel az ebben a hónapban leszállított Model 3 és Model Y járművekhez már nem jár radar az autóhoz, és csak a kamerák segítségével fognak működni.
A befektetők ütik a kriptovalutákat, beleértve a bitcoint, az ethereumot és a dogecoint. Az eladói hullám azonban a kriptovaluták mellett a részvénypiacokra is átszűrődött, esik a Tesla, a Coinbase és a Microstrategy árfolyama is többek között.
Az elmúlt napokban alaposan beszakadt a bitcoin árfolyama, és továbbra is ütik a befektetők a kriptovalutákat. Kevésbé tűnik látványosnak, de mindeközben a Tesla árfolyama sem alakul éppen rózsásan az elmúlt hónapokban, és bár a cég növekedése folytatódik, több kellemetlen hír is érkezett mostanában. Emellett pedig kiderült, hogy a 2008-as válságot megjósló tőzsdeguru, Michael Burry is nagy tétekben a cég ellen fogadott. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy mennyire borúsak az elektromosautó-gyártó kilátásai.
A tervezett júliusi kezdés helyett legkorábban az év végén indulhat a termelés az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla Berlin mellett épülő első európai üzemében - írták kedden német lapok.
Micheal Burry, a Big Short című könyvből és filmből ismert befektető, aki megjósolta a 2008-as pénzügyi válságot, masszív short pozíciót épített ki a Teslában az előző negyedévben, viszont az általa irányított Scion Asset Management optimista több nagy technológiai részvényre, és a kötvényhozamok emelkedésére is számít.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?