Tajvan kormánypártja nem fogja hagyni, hogy háború törjön ki Kínával, feszültséget egyedül Kína okoz - jelentette Hsziao Bi-Khim, Tajvan korábbi amerikai nagykövete és a párt alelnökjelöltje.
Hszi Csin-ping kínai államfő az Egyesült Államokban november közepén történt találkozójukon azt mondta Joe Biden amerikai elnöknek, hogy Peking egyesíteni fogja a szárazföldi Kínát Tajvan szigetével, az időzítésről azonban még nem döntöttek – írja az NBC News három amerikai tisztviselőre hivatkozva.
Válaszintézkedésekre számíthatnak a Tajvannak szánt fegyvereladásokban érintett vállalatok – jelentette be hétfői pekingi sajtótájékoztatóján a kínai külügyminisztérium szóvivője.
Kínába látogatott a tajvani fő ellenzéki párt, a Kuomintang (KMT) egyik vezető tisztségviselője, hogy egy hónappal a szigeten tartandó választások előtt találkozzon a szárazföldi Kínában élő tajvani közösség képviselőivel – közölte pártja csütörtökön.
Peking egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy a tajvani haderő tisztjeit behálózva információt vagy technológiát szerezzen meg a szigettől. A vádirat szerint egy CH-47 Chinook típusú helikoptert kellett volna átjátszani a kínai hadiflotta egyik repülőgép-hordozójára – számolt be a South China Morning Post.
Tajvan a tervek szerint katonákat küld az Egyesült Államokba, hogy részt vegyenek speciális kiképzéseken. Ezeken elsajátíthatják a nagy mozgékonyságú tüzérségi rakétarendszer (HIMARS) működtetését, valamint az M1 Abrams harckocsik üzemeltetését – számolt be az Asia Times.
Tajvanban még az év vége előtt elkészültek az F-16-os vadászgépek korszerűsítési munkái, amelyek kulcsfontosságú szereppel bírnak a sziget védelmének érdekében – írja a Taiwan News.
Tajvanon 2024. január 13-án tartanak elnökválasztást, a tét pedig nem kicsi: az a kérdés, hogy mely nagyhatalom felé húzzon a sziget a jövőben. A döntés sorsfordító lehet, hiszen a következő tajpeji kormány külpolitikai irányáról is döntsenek. Két lehetséges út rajzolódik ki a lakosság előtt: folytatják a szövetségi viszonyt a demokratikus Egyesült Államokkal, vagy pedig azzal a Kínával fűzik szorosabbra a viszonyt, amelyik a saját részének tekinti a szigetet, és nyílt szándéka, hogy magába olvassza a de facto független területet.
Tajvan megállapodott az Egyesült Államokkal, hogy összesen 547 millió dollár (körülbelül 190 milliárd forint) értékben vásárolnak rakétákat amerikai fegyvergyártóktól – számolt be a Taiwan News.
A 2023-as Reagan Defense Survey országos felmérésből, amit csütörtökön hoztak nyilvánosságra, kiderült, hogy az amerikaiak többsége ma Kínát tartja az Egyesült Államokat érintő legnagyobb fenyegetésnek.
Kína vezetését túlságosan leterhelik belső problémái ahhoz, hogy Tajvan esetleges invázióját fontolgassa – mondta Caj Jing-ven tajvani elnök a The New York Times című amerikai lapnak adott interjújában.
A tajvani ellenzéki pártok külön elnökjelölteket jelentettek be pénteken, pár órával a határidő lejárta előtt, miután egy televíziós vita közben élő adásban hiúsult meg a pártok próbálkozása, hogy közös elnökjelöltet állítsanak – írja az MTI.
Athén megtiltotta a külföldi és görög tisztségviselőknek és kormánytagoknak, hogy részt vegyenek olyan rendezvényeken, amelyeket Tajvan szervez – írja a Nikkei Asia. A lépés célja, hogy a szorult gazdasági helyzetben lévő ország ne haragítsa magára Kínát.
Feszültséget okoz a Dél-kínai-tenger térségében a Fülöp-szigetek azzal, hogy külföldi erőket toborzott a járőrözéshez – közölte csütörtökön a kínai hadsereg.
Évek óta egyre jobban fokozódik a feszültség Tajvan szigete körül. Az Egyesült Államok szerint Kína arra készül, hogy lerohanja a szigetet, ezért erőteljes fegyvertelepítésbe kezdenek az indo-csendes-óceáni térségben – számolt be a Defense One.
Tajvan két vezető ellenéki pártjának nem sikerült megegyeznie a közös elnökjelöltről, ami felerősítette azokat a kétségeket, hogy le tudják-e közös erővel győzni a kormánypártot a januári elnök- és parlamenti választásokon.
Csak néhány hete történt, hogy Kína 16 milliárd dollárnyi amerikai állampapírt adott el. Az elemzések mellett a hírek is abba az irányba mutatnak, hogy „nagy dolog van készülőben”. Peking több mint 10 éve készül egy lépésre, ami mindannyiunk életére hatással lesz. Alább arra teszek kísérletet, hogy a megszokottól eltérő nézőpontból bemutatva a pénzt, láthatóvá tegyem: egy lépéssel még mindig megelőzhetnénk a többieket.
Két tajvani ellenzéki párt bejelentette, hogy együttműködnek a közelgő elnökválasztáson. A közös jelölteket állító két párt koalíciója mindent boríthat a szigeten, és nehéz helyzetbe hozza az esélyesként induló kormánypártot – számolt be az al-Jazeera.
Szerdán találkozott egymással Hszi Csin-ping kínai és Joe Biden amerikai elnök a kaliforniai San Franciscoban. A megbeszélésen olyan forró témák is elkerültek, mint Tajvan kérdése, amely állandó feszültséget jelent a két nagyhatalom között – számolt be a South China Morning Post.
A legmagasabb rangú amerikai katonai tisztviselő, Charles Brown tábornok kétségét fejezte ki afelől, hogy Kína meg akarja szállni Tajvant - jelentette a Financial Times.