Üzenet jött Oroszországból: el lehet felejteni a nukleáris lefegyverzést, mindennél pusztítóbb atomfegyverek jönnek
Globál

Üzenet jött Oroszországból: el lehet felejteni a nukleáris lefegyverzést, mindennél pusztítóbb atomfegyverek jönnek

Portfolio
Az ukrajnai konfliktus miatt lehetetlen lesz a következő évtizedekben nukleáris lefegyverzésen gondolkozni, sőt, még több ország jut majd atomfegyverhez és ezeknek rombolóereje minden korábbinál nagyobb lesz – fejti ki Telegram-csatornáján Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök.

Vlagyimir Putyin orosz elnök pártjának vezetője a Start III-as egyezmény 15. évfordulójának apropójából írt.

Úgy látja, hogy az egyezmény nem csökkentette a nukleáris háború kockázatát, sőt, szerinte az Egyesült Államok lépései miatt (amely ország Medvegyev szerint nem bejelentett háborút visel Oroszország ellen),

példátlanul magasra nőtt az atomháború kockázata.

Medvegyev szerint előrelépés, hogy a Trump-kormány legalább elismeri a kockázatokat, miközben az EU továbbra is ellenségesen áll hozzá Moszkvához, megjegyzi ugyanakkor, hogy Trump maga is rekordmagas összeget akar elkölteni fegyverkezésre.

Olyan a mostani helyzet, hogy ha az úgynevezett Ukrajna körüli konfliktus azonnal le is zárulna, a következő évtizedekben lehetetlenné válik a nukleáris lefegyverzés. A világ új, még nagyobb rombolóerejű atomfegyvereket épít majd és több ország is jut majd nukleáris arzenálhoz”

– írja Medvegyev.

A végén megjegyzi: „régóta ismert,” hogy ez miképp fog végződni, de nem fejti ki, hogy pontosan mire gondol.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Olyan történt a dollárral, ami a forint sorsára is hatással van
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet