A múlt hét minden kereskedési napján az új javadalmazási politikán alapuló ösztönzési rendszer működtetése céljából vásárolt saját részvényeket a Magyar Telekom.
Immár negyedszer vásárolt a héten saját részvényeket a Magyar Telekom az új javadalmazási politikán alapuló ösztönzési rendszer működtetése céljából.
Tegnap ismét nagy tételben vette a részvényeit a Telekom, a munkavállalói ösztönzési programjához kellettek a papírok.
A működési költségei csökkentésére koncentrál a társaság, amely értékesítené magyarországi projektjeit is - írja a Világgazdaság.
A január végi saját részvény vásárlásokat tegnap újabb hasonló tranzakciók követték - jelentette be kedden a BÉT honlapján a PannErgy Nyrt.
A korábbi tájékoztatásainknak megfelelően folytatta részvény-visszavásárlási programját a Plotinus - közölte a cég hétfő este közleményében. A társaság 126 ezer papírt vett a piacon, de a programot egyelőre nem folytatják, csak a maradék közel 24 ezer részvényt veszik meg.
A Mol pénteken bejelentette, hogy opciós jogával élve 2,13 millió Mol részvényt vett vissza a Credit Agricole-tól, melyek a saját részvényekhez kerültek. A cég tulajdonosi struktúrája ezzel átláthatóbb, transzparensebb lett, a tranzakció révén pedig az eladósodottság nem változik.
100 százalékra növeli a PannErgy részesedését leányvállalatában, a PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt.-ben. A cég az ONP Holdings SE-től veszi meg a részvényeket, összesen 750 millió forintért.
Júliusban elkezdte venni saját részvényeit a Telekom, ami nem meglepő, a vállalat korábban bejelentette, hogy munkavállalói között oszt szét részvényeket, ahhoz kellenek a papírok.
A PannErgy 2016. június 6-án, a Budapesti Értéktőzsdén 5 000 darab törzsrészvényt vásárolt 376 forint/darab átlagáron, majd 2016. június 7-én újabb 10 000 darab PannErgy törzsrészvényt vettek 377 forint/darab átlagáron.
Joe Biden visszalépését követően.
Teljes felelősséget vállalt a történtekért.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.