részvénypiac

A Nasdaq volt a kakukktojás

Érezhetően bizonytalanok maradtak a befektetők szerdán is, iránykeresés jellemezte a kereskedést, a kezdeti esések viszont piaczárásra tovatûntek. A befektetők számára meghatározó makroadat nem került nyilvánosságra, az amerikai jegybankelnök kongresszusi meghallgatása sem hozott alapvető változást. Sok társaságnál a negyedéves gyorsjelentés okozott nagyobb elmozdulásokat, a technológiai papírok ismét alulteljesítettek. A Nasdaq 0,3%-kal csökkent, míg a Dow 0,7%-kal, az S&P 0,6%-kal került feljebb.

Nem kell félni buboréktól - Mibe fektessünk idén?

Nem kell félni a Fed mennyiségi lazításának visszafogásától és buborékoktól sem, a részvénypiacoktól idén további emelkedésre számíthatunk. A kötvénypiacokkal szemben egyértelműen a részvénypiacokban, ezen belül is a fejlett piacokban és a ciklikus iparágakban van nagyobb fantázia - derült ki a Portfolio.hu csütörtöki Private Wealth Management Forumán.

Ezért lőttek ki az amerikai indexek

Kiválóan zártak az első negyedév utolsó kereskedési napját az amerikai részvénypiacok. Mindhárom vezető tőzsdeindex jókora pluszban nyitott, ami végig ki is tartott. Ebben jelentős szerepet játszottak Janet Yellen Fed-elnök szavai.

Ködös Fed-jelentéssel kellett beérnie Amerikának

Iránykereséssel teltek a szerdai kereskedés első órái az amerikai részvénypiacokon. Ha minden jól alakult volna, az S&P 500 újabb csúcsot dönthetett volna, ám sem a Fed jelentése, sem a megjelent makrogazdasági adatok nem támogatták ezt. A zárás vegyesre sikeredett.

309 felett ragadt a forint

Több kedvezõ fejlemény is segített a nemzetközi befektetõi hangulat határozott javulásában tegnap délután óta, de ez csak ma délelõtt segítette a forintot. A reggeli lendületes erõsödéssel 310-rõl 308-ig jutott a forint az euróval szemben, majd a devizahiteles témában érkezett európai bírósági jelzések mellett elbizonytalanodás, illetve visszagyengülés következett. Délután aztán egy újabb enyhe erősödési hullámot láthattunk az összességében kedvező nemzetközi légkör mellett.

Fontosabb részletek

  • A külpiaci hangulatjavulásban Yellen beszédének üzenetei mellett segített, hogy az amerikai törvényhozás 2015 tavaszig megemelte az államadósság nominális plafonját, így rövid távon elhárult az eddig is minimális csõdveszély
  • A hajnali kínai külkereskedelmi adatok a vártánál jobbak lettek, igaz továbbra is vannak olyan jelek, amelyek a gazdaság lassulására utalnak
  • A magyar Alkotmánybíróság tegnap még nem döntött a magyar devizahiteles ügyben, ma viszont megkérdezett az Európai Bíróság fõtanácsnoki indítványa
  • Ez felveti a tisztességtelen gyakorlat lehetõségét a devizahiteles szerzõdésekben, ami megteremtheti a magyar bíróság számára a lehetõséget, hogy a tisztességtelenséget vizsgálhassa, utólag „belenyúlhasson” a szerzõdésekbe

11 milliárd dollárt buktak Törökországban a külföldiek

A török korrupciós botrány tavaly december közepi kirobbanása óta múlt péntekig 11 milliárd dollárral, közel 10%-kal esett a külföldi befektetők török részvény- és kötvénypiaci kitettsége piaci értéken - derül ki a Portfolio.hu kalkulációból. Fontos azonban gyorsan hozzátenni, hogy a kitettség döntő része nem tőkekivonás miatt csökkent (az csak 1,2 milliárd dollárt tett ki), hanem azért, mert a birtokukban megtartott eszközök árfolyama esett. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a múlt pénteki adatok alapján még nem beszélhettünk arról, hogy a külföldiek menekülnének a török piacokról.

Lufira figyelmeztet a friss Nobel-díjas

A friss Nobel-díjas közgazdász, Robert Shiller úgy véli a részvényárfolyamok és az ingatlanárak masszív emelkedése veszélyes pénzügyi buborék kialakulásához vezethet, a történet pedig rosszul végződhet. A szakértő meglátásairól a német Der Spiegel-nek beszélt.

Már a sztármenedzserek is a részvényekben bíznak

Az általános részvénypiaci emelkedés földrengésszerű következményekkel járt a fedezeti alappiacon, egyre több alapkezelő dönt úgy, hogy az új alapjaiknál már döntő többségében az árfolyamok emelkedésére fognak játszani, vagyis az aktív részvényalapokhoz hasonló konstrukciók jelennek meg, amelyek a részvénykiválasztást helyezik előtérbe. Szakértők szerint az amerikai részvénypiaccal szembeni jelentős alulteljesítés, a költségekre nehezedő nyomás, az ügyféligények változása vezetett oda, hogy bizonyos nagyobb szereplők új irányba nyitnak. Bár egyesek szerint a túlságosan jó részvénypiaci hangulat számlájára is írható a piaci trend, ami akár azt is jelentheti, hogy korrekciónak kell következnie - írja a Wall Street Journal.

1700 pont felett zárt az S&P

A csütörtöki nagyobb emelkedések után érezhetően óvatosabbak lettek a befektetők Amerikában a pénteki kereskedésben. Piacmozgató makroadat nem látott napvilágot, a befektetők alapvetően arra figyeltek, hogy sikerül-e megállapodni a költségvetésről és az adósságplafon megemeléséről. Igaz konkrét megállapodásra nem került sor, viszont úgy tűnt a politikusok is megoldást akarnak, ami optimizmussal töltötte el a befektetőket. A vezető részvényindexek mind emelkedéssel zártak, a pluszok 0,6-0,8% közöttiek voltak.

11 éve nem volt ilyen - Európa a favorit

A BofA Merrill Lynch ma publikálta a részvényalapokról szóló elemzését, ebből kiderült, hogy újfent friss tőke érkezett az európai részvényalapokba. Az amerikai politikai csatározások is kedveztek az európai piacnak, a tőkebeáramlási hullám már 15. hete tart, ami 11 éve nem fordult elő. A 10 hetes kumulált tőkebeáramlás 18 milliárd dollár felett van, ennek megfelelően nem lehet csoda, hogy a DAX index komoly emelkedést mutatott az utóbbi hónapokban, és a mai nap során történelmi magasságban zárt - írja a MarketWatch.

A Nasdaq maradt ki egyedül az emelkedésből

Iránymutató adat nem lát napvilágot Amerikában, éppen azért hangulat alapú kereskedést láthattunk a szerdai kereskedésben. A szíriai konfliktus diplomáciai úton történő kezelésének reménye az utóbbi napokban komoly emelkedést generált, most éppen itt volt az ideje egy kisebb megállónak. A vezető indexek ennek megfelelően vegyes elmozdulást mutattak, a Dow 0,9%-kal, míg az S&P 0,3%-kal emelkedett, a Nasdaq viszont az Apple részvények nagyobb esése miatt 0,1%-ot veszített értékéből.

USA: nap végére megtört a lendület

Két napos esést követően ma felfelé vették az irányt az amerikai részvényindexek, az energiaszektorba tartozó vállalatok az élen haladtak, miután a kőolaj árfolyama ma is emelkedni tudott. A kereskedés utolsó óráiban azonban megtört a lendület, végül az indexek enyhe, 0,5% alatti pluszban tudtak csak zárni. Ma egyetlen makroadat érkezett a tengerentúlról, mely rosszabb lett a vártnál.

Mit okozhat Szíria megtámadása a tőzsdéken?

A kamatok emelkedése és az átlag feletti értékeltség nagyobb veszélyt jelent most a részvénypiacokra, mint a szíriai helyzet - fogalmaz legfrissebb írásában Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája.

Vonzók már az európai részvények?

Hosszú hónapok után az eurózóna kijött a recesszióból, ami örömmel töltheti el a befektetőket, azonban több piaci szakértő jelenleg is azon az állásponton van, hogy emiatt nem feltétlen érdemes még növelni kitettségünket a térség részvénypiacainak irányába - írja a CNBC.

Tömegével viszik tőzsdére a cégeket

Az elsődleges tőzsdei kibocsátások piaca 2006 óta nem volt ilyen felkapott, a részvénypiaci emelkedések meghozták a befektetők kedvét, különösen igaz ez a magántőke társaságokra. A legnagyobb szereplők, így a Blackstone, az Apollo, a TPG és a Warburg Pincus is úgy gondolja, hogy érdemes még most eladni a részesedést, hiszen a feltételek nagyon kedvezőek. A MarketWatch írása szerint ezt kétféleképpen is lehet értelmezni, egyrészt azt is lehet mondani, hogy tényleg ennyire jó a helyzet, másrészt viszont akár aggódhatunk is, a magántőke társaságok lépése akár a részvénypiac túlfűtöttségének az egyik jele is lehet.

Bejelzett a mutató! - Menekülni kell a tőzsdékről?

Egy piaci időzítéshez használt indikátor alapján óvatosságra inti a befektetőket Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája, mely most eladási jelzést ad már. Az ún. "High Low Logic Index" legutóbb 2007 végén adott hasonló jelzést, közvetlenül a pénzügyi válságot megelőzően.

Az amerikai részvények feljebb meneteltek

Az főbb amerikai tőzsdeindexek mind a pozitív tartományban végeztek a mai nap rövidített kereskedési ideje alatt. Holnap szünetel a kereskedés, ugyanis a függetlenség napját ünneplik majd. A megszokott reggeli nyitás után 19:00-kor már zártak a piacok. Jelentős munkaerőpiaci fejlemények is napvilágot láttak a mai nap folyamán. Az adatok túlnyomórészt kedvező képet festettek, bár ezeket követően a szolgáltatóipari ISM index kiábrándító volt. A munkaerőpiac állapota fontos információval szolgálhat a Fed várható lépéseiről, az amerikai jegybank ugyanis eszközvásárlási programjának lassítását ennek a függvényében időzit majd.

Érdekes dolgot műveltek az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést az amerikai részvénypiacok. A háttérben minden valószínûség szerint a vártnál kedvezőbb tengerentúli makroadatok álltak, vagyis a befektetők kezdik értékelni a fundamentumok javulását.

Nem hatódtak meg az Apple-befektetők a bejelentésektől

Pénteki záróértékük körül ingadoznak az egész hétfői kereskedésben a vezető amerikai tőzsdeindexek. Makroadatok hiányában a befektetőket az S&P hitelminősítő döntése hozhatta lázba, mivel javította az Egyesült Államok adósbesorolásának kilátását. A techszektorból érkeztek fontosabb hírek, csak a Nasdaq tudott pluszban zárni.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egyetlen ábra, ami megmutatja, mekkora valójában az orosz hadsereg friss területhódítása
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.