Hatalmasat estek csütörtökön a világ tőzsdéi, az európai börzék több mint 10 százalékos zuhanással zárhatnak. Az magyar tőzsde fennállásának 5. legnagyobb esését szenvedte ma el, a blue chipek kivétel nélkül zuhantak, az OTP 17,2 százalékkal került lejjebb.
A koronavírus globális terjedésének negatív hatásai miatt nagyot esett a hazai részvények árfolyama is, az elmúlt napok esését követően most már minden részvény esett tavaly év végéhez képest.
Nagyot estek ma azok a részvények, amiknek az árfolyama a 2016-2019-es időszakban még azért emelkedett, mert Mészáros Lőrinc részesedést vásárolt bennük. Miközben azok működése, és több esetben tulajdonosi struktúrája is átalakult az elmúlt években, egy közös van bennük: a 2018 áprilisi önkormányzati választások óta folyamatosan esik az árfolyamuk.
Hatalmasat zuhantak a tőzsdék és az olajpiac péntektől hétfőig, az esésben pedig több magyar befektetési alap árfolyama is leolvadt. Az egyik közülük az egyik legnagyobb magyar befektetési alap, az OTP Supra volt, amely 13,87%-os mínuszt szenvedett el a pánik miatt, de akadt olyan alap is, amely 20%-ot bukott e pár nap leforgása alatt.
Hétfőn hatalmasat estek a vezető részvényindexek, a koronavírus globális terjedése mellett a befektetők a múlt heti OPEC+ találkozó után az olajár összeomlása miatt aggódtak. Profi befektetőket kérdeztünk meg arról, hogy mire számítanak most a piacokon, és érdemes-e már beszállni.
Elstartolt a Portfolio Investment, Wealth and Savings konferenciája, ahol a befektetési és megtakarítási piaci szakemberek mondják el véleményüket arról, mi várható idén a tőkepiacokon, mibe érdemes fektetni, és szó lesz arról is, hogy alakul a magyar megtakarítási piaci szereplők jövője, illetve milyen újdonságokra lehet számítani a privátbanki szektorban.
A koronavírus terjedésének enyhülése? Fiskális stimulus? Orosz-szaúdi megállapodás? Dehogy, nyilvánvalóan nem ezek miatt emelkednek a tőzsdék. Ma van Chuck Norris születésnapja.
Egymás után teszik közzé a koronavírus lehetséges hatásairól szóló közleményeiket a világ légitársaságai. A pontos pénzügyi hatások egyelőre beláthatatlanok, a légitársaságok igyekeznek költségeket lefaragni és megőrizni a likviditásukat.
Nagyon csúnyán indult a hét a világ tőzsdéin, a koronavírus globális terjedésével kapcsolatos aggodalmak miatt ütötték a részvényeket, az olajár pedig 1991 óta nem látott mértékben esett, miután Szaúd-Arábia és Oroszország árháborút indított. Az olaj WTI jegyzésára 30 dollár alatt is járt. Az európai tőzsdék nagyot estek, a magyar tőzsde a kezdeti 8 százalékos mínusz kis részét ledolgozva 7,6 százalékkal került lejjebb, a blue chipek közül a Mol teljesített a leggyengébben. A tengerentúli részvényindexek hatalmas eséssel indították a hétfői kereskedést, az amerikai tőzsde akkorát esett, hogy nem sokkal a nyitás után 15 percre felfüggesztették a kereskedést. Végül 2000 pontnál is nagyobbat zuhant a hétfői kereskedésben a Dow.
A cím első ránézésre erősnek tűnhet, de tényleg ritka nagy eséssel indult a nap a magyar tőzsdén. A blue chipek kivétel nélkül nagyot estek, ráadásul történelmi léptékben is jelentős mértékben. A BUX mai esése benne van a 15 legnagyobb napi esésben, az OTP reggeli zuhanásával a top 25-be került be, míg a Mol történetének 5. legnagyobb esését láthattuk reggel, a Richter is nagyot esett azonban a mai esésével csak az 50 legnagyobb napi esésbe került be.
Sok minden összejött most a tőkepiacokon, koronavírus, olajárzuhanás, gyenge kínai makroadat, ezek miatt esik ma az OTP árfolyama is. A mai zuhanással fontos szintre érkezett az OTP árfolyama.
Komoly összeomlást okozott a világ tőkepiacain a koronavírus-pánik, az amerikai Dow Jones index pár nap alatt több mint 13,3%-ot, a magyar blue chipeket tömörítő BUX index 12,9%-ot esett. Érthető, ha valaki biztonságban szeretné tudni a pénzét egy ilyen kiszámíthatatlan környezetben, de több kiváló lehetőséget is teremtettek az események, melyekre lecsaphatnak a hozaméhesebb befektetők is. Megnéztük, mibe lehet érdemes fektetni a koronavírus-pánik közepette.
Egyik pillanatról a másikra eltűnt a Revolut ügyfeleinek tőzsdei kereskedésre szánt pénze tegnap délután a számlájukról – hívta fel a figyelmet az egyik olvasónk a jelenségre. Akadnak olyan ügyfelek, akik több millió forintos összegeket hiányoltak a számlájukról, amíg meg nem oldotta a hibát az éjjel a fintechcég.
A ma hajnalban közzétett gyorsjelentés megjelenését követően ma reggel sajtótájékoztatót tartott a bank, ahol Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese beszélt a trendekről.