Új frontot nyit a Ryanair a Wizz Airrel folytatott harcban, az ír diszkont légitársaság megduplázná jelenlétét a gyorsan növekvő lengyel piacon, és a következő évtizedben Kelet-Európában terjeszkedne, ami eddig inkább a Wizz Air területe volt – írja a Reuters.
Már csak két potenciális vevő van versenyben az OTP román leánybankjáért, a felajánlott vételár nem éri el az OTP által elvárt összeget, tudta meg a Profit.ro.
Enyhén negatív hangulatban nyitottak az irányadó nyugat-európai tőzsdék, amit a BUX is követ, kis mínusszal indul a kereskedés a hazai részvénypiacon. A blue chipek közül egyedül a Richter árfolyama emelkedik ma.
Nem változtatott a PannErgy részvényeire vonatkozó célárán és ajánlásán az OTP elemzője a vállalat péntek este közzétett negyedéves termelési jelentését követően. Az ajánlás továbbra is vétel, a célár pedig 1908 forint, ami a tegnapi esti záróárfolyamhoz képest 45 százalékos felértékelődési potenciált jelent.
Újabb szigorítást tervez a Biden-kormányzat a fejlett mesterséges intelligencia chipek Kínába irányuló szállításával kapcsolatban. A hírre nagyot esett a mai tőzsdei kereskedésben az Nvidia árfolyama.
A Mol hatósági szerződést kötött a Magyar Állammal a magyarországi kitermeléséről, amelynek teljesülése esetén szeptember 1-ig visszamenőlegesen csökkenhet a vállalatra vonatkozó bányajáradék – derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
Vegyes mozgások látszanak az európai tőzsdéken, nincs egyértelmű irány a piacon. Ebben a felemás hangulatban a magyar piac relatíve jól teljesít, a BUX kis emelkedésben van.
Az FTSE Russell korábbi vezetője, Mark Makepeace úgy véli, hogy a kínai piac ingadozásának legrosszabb időszaka már elmúlt, és látja a növekedési potenciált - tudósított a CNBC.
Képviseleti irodát tervez nyitni a lengyel PKO Bank Magyarországon, jövőre pedig fióktelepként megkezdi a működését Romániában – jelentette be Dariusz Szwed, a pénzintézet vezérigazgatója.
A kereskedés első perceiben nem alakult ki határozott irány az európai piacokon, és ezzel összhangban a magyar tőzsdén is csak mérsékelt elmozdulásokat lehet látni ma reggel.
A héten beindul a gyorsjelentési szezon az amerikai vállalatoknál, és bár még a bankokon lesz a hangsúly, már a technológia szektorból is érkeznek számok, ami némi optimizmussal töltheti el a részvénypiaci befektetőket, a nagy iparági szereplőktől ugyanis jelentős profitnövekedés várható – írja a Bloomberg.
Európában emelkedéssel indították a hetet a tőzsdék, a magyar piac az OTP és a Mol erősödésének köszönhetően 0,7 százalékos pluszban zárt ma, míg a lengyel tőzsde a választási eredmények hatására már több mint 5 százalékot ralizott. A tengerentúlon szintén jó volt a hangulat, a vezető amerikai indexek 1 százalék körüli pluszban zártak. Gazdasági adatok és gyorsjelentések hiányában elsősorban hangulatvezérelt kereskedést látunk, kedden azonban már érkeznek fontos ipari és kiskeresdelemi adatok az USA-ból, emellett pedig a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is beindul majd.
Morgan Stanley munkatársa, Michael Wilson szerint az S&P 500 ralizni fog a negyedik negyedévben, dacolva a magasabb kamatok és a lassuló gazdasági növekedés miatti aggodalmakkal.
Hétvégén érkezett a hír, hogy a Jassim Bin Hamad J.J. Al Thani sejk által vezetett katari befektetőcsoport visszavonta a Manchester United megvásárlására tett ajánlatát, és végül Jim Ratcliffe brit milliárdos lehet a befutó, ugyan ő csak a klub 25 százalékát szerezné meg. A híreket követően beszakadt a Manchester United árfolyama.
Az Equilor rövid elemzést adott ki a társaság múlt héten közzétett harmadik negyedéves nyitott rendelésállományára vonatkozóan, az elemző szerint a riport szép növekedést mutat, még úgy is, hogy nem tartalmazza a frissen akvirált P92 Informatikai Kft. adatait.
Lezárult a választás Lengyelországban, ha pedig nem tévedtek nagyot az exit pollok készítői, akkor a legnagyobb ellenzéki erő, a Polgári Koalíció (KO) élén visszatérhet a hatalomba az Európai Tanács elnökségét is megjárt Donald Tusk. Az eredmények hatására éjjel már jelentősen erősödni kezdett a zloty, a reggeli nyitást követően pedig a lengyel tőzsde már közel 5 százalékos pluszban is volt.