Az orosz-ukrán konfliktus alaposan megviseli az OTP-t is, a bank mindkét országban jelen van, az eddigi hírek (polgárháború/háború, országleminősítések, banki fiókbezárások, recesszió stb.) alapján a következő negyedévekben akár nagyobb veszteség is összejöhet a két leánybanknál. Egyelőre Ukrajnában nagyobb a baj, ezért megnéztük, hogy a legfrissebb számok alapján hogyan teljesít a leánybank.
Többek között az alábbi kérdésekre kerestük a választ:
Látszik már a bevételek alakulásán az orosz-ukrán konfliktus negatív hatása?
Látszik jelentős romlás a hitelportfólió minőségében?
Történt jelentősebb betétkivonás a konfliktus miatt?
A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint a lakosságnak és a hazai bankszektornak még bőven van mozgástere, hogy állampapírt vásároljon. A jövőben a kéthetes betétek kondíciói kevésbé lesznek vonzóak, így jövedelmezőbb lesz a bankoknak államkötvénybe fektetni. Balog Ádám a Magyar Nemzetnek adott interjújúban kifejtette, hogy a bankszektor szabályázásának abba az irányba kellene haladnia, ami megköveteli a bankoktól, hogy az ügyfelek valós jövedelmi helyzetét feltárják. Ez szigorú jegybanki lépés lenne, viszont így lehet sok egyéni tragédiát megelőzni.
A befektetők kiemelten figyelik az ukrán OTP-t, az ottani helyzetről és a bankcsoport kilátásairól is beszélt Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese a gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón.
Visszakapta a Kúria az Európai Bíróságtól a Kásler-ügy iratait, a magyar ítélkező fórum így - a luxembourgi iránymutatások alapján - folytathatja a másfél éve felfüggesztett polgári eljárást - írta pénteki számában a Magyar Nemzet. A testület sajtótitkársága a lapot úgy tájékoztatta: a tárgyalást a Kúria várhatóan júniusra tűzi ki.
A Portfolio.hu elemzői konszenzusát 26%-kal meghaladó első negyedéves adózás utáni eredményről adott számot csütörtökön este megjelent gyorsjelentésében az FHB Jelzálogbank. A jelentés fontosabb részletei:
2010 negyedik negyedéve óta nem látott, 1,145 milliárd forintos pozitív adózás utáni eredmény
A bankadó és más speciális tételek nélkül 2 milliárd forint fölött lett volna a profit
Jelentősen nőtt az új kihelyezések értéke mind a lakossági, mind a vállalati üzletágban
A saját hitelek állománya 3%-kal csökkent egy év alatt, a betétállomány viszont 74%-kal gyarapodott
A nem teljesítő hitelek aránya 20,2%-ra csökkent, a hitelezési veszteségek 44%-kal visszaestek az előző év azonos időszakához képest.
Látszólag minden rendben az OTP-nél, a bank nyereséges, nincs itt semmi látnivaló. A várt veszteség helyett nyereség a negyedévben, a bolgár OTP rekordprofitot ért el, a magyar operációban régen volt olyan alacsony a céltartalékolás, mint most. A felszín alatt azonban nem túl örömteli folyamatok is zajlanak: az orosz és az ukrán bank is veszteséges és a menedzsment szerint az év egészében azok lesznek, a csoportszintű hitelportfólió minősége ismét gyorsuló ütemben romlik.
Ha a befektetőknek elég a (vártnál jobb) nyers profitszám, akkor lehet örülni. Ha nem, akkor meg nem lehet.
Pozitívumok
Minden fontosabb eredménysoron a vártnál jobb lett a negyedév, a várt 5 milliárdos mínusz helyett 6 milliárdos plusz lett az adózott eredmény
A bolgár leánybank részben az alacsony céltartalékolásnak köszönhetően rekordprofitot ért el
A bank tőkehelyzete erős, a tőkemegfelelési mutató tovább emelkedett
Negatívumok
A hitelportfólió minőségének romlása folytatódott, a késedelmes hitelek aránya 21,2 százalékra emelkedett, az orosz OTP-nél jelentősen gyorsult a portfólióromlás
A magyar banknál bedőlt egy nagyobb projekthitel (nem meglepetés, a menedzsment figyelmeztetett), a céltartalékolás ennek ellenére jelentősen esett, így a fedezettség is
A masszív céltartalékolás miatt az orosz és az ukrán leánybank is veszteséges, a menedzsment várakozása alapján mindkét leánybank az év egészében is veszteséges lehet, Ukrajnában 10-20 milliárd forint lehet a mínusz
Két éve a legjobb negyedévét zárta az Intesa Sanpaolo, legalábbis ami a profitot illeti - derült ki a cég ma közzétett első negyedéves gyorsjelentéséből. Az elemzői várakozásokat is magasan felül tudta teljesíteni a társaság. A részvények mégsem tudtak pluszba lendülni a negyedéves számok közzétételét követően, 3%-os mínuszban az árfolyam.
A legjobb hitelképességű ügyfelek már 5 százalék körüli hitelkamattal vehetnek fel lakáshitelt Magyarországon. Igenis nagy verseny zajlik a bankok között - mondja Tokodi Gábor, az FHB vezérigazgató-helyettese. A Portfolio.hu-nak adott interjújában megosztja véleményét arról, miért ilyen alacsony a szocpol népszerűsége, és elmondja, miként alakult át az utóbbi időben a hitelügynökök piaca. Tokodi szerint nem csupán a futamidő első 5 évére szóló jelenlegi kamattámogatás feltételeinek lazítása, hanem a régóta lebegtetett félszocpol bevezetése is tovább segíthetné a lakáshitelek piacát.
A menedzsment által előre jelzettnél korábban, már tavaly nyereséges lett a CIG Pannónia, és az idei első negyedéves számok alapján úgy tűnik, a jó széria tovább folytatódik: a biztosító zsinórban negyedik negyedéve, az idei első negyedévben is nyereséges lett. Bár a díjbevételek tovább zsugorodtak, ezzel párhuzamosan a ráfordítások is csökkentek, részben ennek tudható be a nyereséges működés.
A gyorsjelentés legfontosabb pontjai:
A díjbevételek 27 százalékkal estek, a rendszeres díjaknál 21, az eseti díjaknál 67 százalékos volt a visszaesés
Az új szerzés tovább zsugorodott
Az értékesítésben a Quantis (korábban Brokernet) szerepe tovább csökkent
A bevételek csökkenésével párhuzamosan a ráfordítások is visszaestek
A mérleg szerinti eredmény 141 millió forintos nyereség
Tőkeemelésről döntöttek a román Astra Asigurari biztosítótársaság részvényesei, miután a román hatóságok kötelezték őket erre - adta hírül szerdán a román Mediafax hírügynökség.
A fő sorokon nem okoz meglepetést a piacnak az Allianz ma közzétett gyorsjelentése, egy hete ugyanis közzétette már jelentősebb számait a német biztosító. A fontosabb részletek:
Az 1,64 milliárd eurós nettó eredmény 4%-kal marad el az egy évvel korábbitól
A biztosító bruttó díjbevételei stagnáltak az egy évvel korábbihoz képest, a kárkifizetések 1%-kal nőttek
Az Allianz érdekeltségéből, a Pimco alapkezelőből nettó 21,7 milliárd euró áramlott ki három hónap alatt, 28%-os esést okozva a vagyonkezelési üzletág működési eredményében.
A BNP Paribas lehet a következő bank, amelynek nagyobb mértékű büntetést kell fizetnie többek között az Iránnal szembeni amerikai szankciók megsértése miatt. Piaci információk szerint 3 milliárd dollárnál is magasabb lehet a végösszeg és egyéb retorzióval is számolniuk kell, de a működési engedélyüket nem fenyegeti veszély - írja a Reuters.
Németországban a bankok nem számíthatnak fel kezelési költséget a fogyasztási hitelek után a szövetségi legfelső bíróság (BGH) kedden hozott döntése szerint.
Az európai gazdaság lassan hagyja maga mögött a recessziót; a megkérdezett európai vállalatvezetők döntő része nem lát változást az általános gazdasági környezetben - állapítja meg fizetési hajlandóságot vizsgáló felmérése alapján az Intrum Justitia követeléskezelő cég.
A fuvarozási bűncselekmények 2013-ban 8,2 milliárd euró - 2500 milliárd forint - veszteséget okoztak az Európai Unióban, ami több mint a teljes magyarországi biztosítási piac éves díjbevételének háromszorosa. A fuvarozási láncolatban résztvevők közös felelőssége a megelőzés és a biztosítás, utóbbi a szállítmányozási, illetve a CMR (nemzetközi fuvarozói felelősségbiztosítás) biztosításból áll össze - hangzott el a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) keddi sajtótájékoztatóján.
Két éve zajlik a jelenlegi árfolyamgát program. Ezen időszak alatt 16,5 milliárd forintjába került eddig a költségvetésnek, és ugyanennyibe a bankoknak. Az MNB friss adataiból az is kiderül, hogy egy átlagos árfolyamgátas ügyfél 197 ezer forintot spórolt meg végleg a programnak köszönhetően, és 109 ezer forintja került a később törlesztendő gyűjtőszámlára március végéig. Az árfolyamgát népszerűségén nem sokat lendített, hogy a forint gyengébb, a jogosultak köre pedig szélesebb lett az elmúlt hónapokban.
Tovább növelné hitelezési aktivitását, fejlesztené refinanszírozási programjait és vidéki képviseleteket nyitna az EXIM. A vezérigazgató azt is elárulta a Portfolio.hu-nak adott interjújában, miként érinti a magyar exportőrök finanszírozását az ukrán válság. Nátrán Roland, aki jövő keddi hitelezési konferenciánkon előadóként lesz jelen, úgy véli: jelentős szinergiák vannak az EXIM programjai és a jegybank hitelprogramja között.
A Magyar Nemzeti Bank a befolyásszerzés elvi lehetőségét adta meg a Takarékbankban a Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt.-nek határozatában. A befolyásszerzés akkor fog ténylegesen megvalósulni, ha az illetékes bírói fórumok a mögöttes adásvételt jogszabályszerűnek, alkotmányosnak mondják ki és a részvények átruházása megtörténik - közölte a jegybank.
Magyarországon tervezi létrehozni kelet- és közép-európai üzletfejlesztési központját és renminbi klíring központját a Bank of China - számolt be a Reuters. A bank vezetői a hétvégén Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkoztak, aki üdvözölte a bank terveit.