Szöul megállapodást fog kötni Japánnal és az Egyesült Államokkal az Észak-Koreából kilőtt rakéták nyomon követésének egységesítéséről - mondta Szin Wonsik egy vasárnapi tokiói interjúban. Wonsik azért látogatott a japán fővárosba, hogy aláírjon egy megállapodást az Egyesült Államokkal és Japánnal a biztonsági együttműködésben elért eredmények rögzítéséről, amelyek közé tartozik a közös katonai kiképzés is.
Észak-Korea befejezte az előkészületeket egy atomkísérlet végrehajtására, nem zárhatjuk ki, hogy ez a döntő pillanat közvetlenül az amerikai elnökválasztás előtt vagy után lesz,
mondta Wonsik.
Phenjan a múltban a provokációit több alkalommal is úgy időzítette, hogy azok egybeessenek a fontosabb politikai eseményekkel.
Észak-Korea legutóbb 2017 szeptemberében tesztelt nukleáris eszközt - messze a legerősebb atombombáját, amelynek becsült hatóereje 120-250 kilotonna között lehetett. A szöuli székhelyű Korea Institute for Defense Analyses 2023 januárjában kiadott tanulmánya szerint a becslések szerint Észak-Korea mintegy 80-90 robbanófejjel rendelkezik, az ország célja, hogy ezt hosszú távon 100-300 közötti mennyiségre növelje.
Címlapkép forrása: Simon Holmes/NurPhoto via Getty Images