Jól alakulnak az OTP dolgai, amelyik országokban jelen van, ott jellemzően erősödik a gazdaság, nő a lakossági fogyasztás, ennek köszönhetően a hitelezés szinte minden szegmensben bővül, és bár a marzsok zsugorodnak, az állományok növekedése ezért több mint kompenzál. A portfólióminőség 2009 óta nem volt olyan jó, a céltartalékolás több mint egy évtizede nem volt olyan alacsony, mint most, az OTP három havonta 70-80 milliárd forint profitot présel ki magából. Lesz miből bankokat venni. Főleg akkor, ha az osztalék szinten marad.
Nincs egyértelmű irány az európai börzéken csütörtökön, a jelentős tegnapi esése után azonban emelkedik ma a magyar tőzsde, a blue chipek közül emelkedik a Mol és a Magyar Telekom, míg a PannErgy részvényei több mint 4 százalékkal kerültek feljebb.
Elromlott a hangulat a magyar tőzsdén, a BUX 0,8 százalékkal került lejjebb, a hazai blue chipek is esnek, a Mol 1,9 százalékkal került lejjebb. A midcapek közül a Graphisoft Park 2,3 százalékkal került feljebb a kedvező keddi gyorsjelentése után, míg az Est Media papírjai 4 százalékos emelkedésükkel a legjobban teljesítő részvények a magyar tőzsdén.
Jön az OTP első negyedéves gyorsjelentése. Az elemzői várakozások alapján a fontosabb eredménysorokon részben az akvizíciók miatt növekedhetett tovább a bank.
A szerdai kereskedés első felének emelkedése után a magyar tőzsdén elromlott a hangulat, az OTP az elmúlt napok esését folytatva új éves mélypontra került, míg a Magyar Telekom fontos ellenállási szintről fordult ma le.
Kiesett az OTP egy kereskedési sávból, de ettől még nem dőlt össze a világ, mi több, az esemény kiváló kereskedési lehetőségeket adhat. Mostani videónkban az OTP, a Mol és az olaj grafikonokat tekintjük át, fontos technikai szintek után kutatva.
Milyen környéken szeretnénk, illetve hol érdemes vásárolni? Milyen típusú lakást keressünk? Milyen előtakarékossági formát válasszunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják leginkább a lakásvásárlás előtt állókat, amelyek valóban fontos szempontok, mivel a mostani kiélezett piacon egyáltalán nem mindegy, hogy hol és milyen feltételekkel jutunk lakáshoz. A rendelkezésre álló lehetőségekről az OTP szakértőit kérdeztük.
Mérsékelt optimizmusban telik a kereskedési nap az európai tőzsdéken, az irányadó nyugat-európai indexek fél és 1 százalék közötti pluszban járnak a délutáni órákban. A magyar tőzsde alulteljesítő, a BUX 0,5 százalékkal tartózkodik a pénteki záróértéke alatt, ami elsősorban az OTP számlájára írható.
Tovább esik ma az OTP a múlt heti lejtmenet után, a hazai bankpapír 1,6 százalékos mínuszban tartózkodik.
Felpörög a következő napokban a negyedéves jelentési szezon itthon, a blue chipek közül a Magyar Telekom, a Richter és az OTP is a héten teszi közzé első negyedéves számait.
Ismét megnéztük, hogy az előttünk álló héten mire érdemes figyelni a BÉT-en jegyzett blue chipeknél. A Mol most éppen azért izgalmas, mert a múlt héten lekerült a papírokról az osztalék, így az árfolyam közelebb került a hetek óta formálódó ereszkedő trendcsatorna alsó széléhez, az OTP pedig nagy lendülettel esett ki a már hónapok óta formálódó sávból, igaz, a hét végére sikerült visszahúzni a sávba az árfolyamot.
Ázsiában borús hangulatban telt a hét utolsó napja, Európában pedig óvatos optimizmus jegyében telt a pénteki kereskedés, az amerikai tőzsdék eséssel kezdték a napot, miután az áprilisi munkaerőpiaci adat alulmúlta a várakozásokat. Ezután azonban megérkeztek a vevők, az amerikai részvényindexek ismét emelkednek, míg az Apple részvényei új történelmi csúcsra kapaszkodtak.
Mérsékelt eséseket látni csütörtökön az európai tőzsdéken és ez alól a magyar piac sem kivétel. A blue chipek közül az OTP húzza lefelé a BUX indexet, a Mol viszont 2 százalék feletti erősödéssel várja az esti gyorsjelentést.
Nagyot esett ma az OTP, amiben több dolog is szerepet játszik.
Megvizsgálhatják a magyar bíróságok, hogy a devizahitelek árfolyamkockázata tisztességtelen feltételnek minősül-e, amennyiben a szerződésben nem világosan és érthetően fogalmazták meg - kissé leegyszerűsítve ezt állapította meg Evgeni Tanchev főtanácsnok, akinek a véleménye nagy hatással lesz az Európai Bíróság hamarosan várható ítéletére. Onnantól ismét a magyar bíróságoknál, és (ha úgy gondolják, mint a 2014-es elszámolási törvényeknél) a politikusoknál pattog majd a labda.
Míg az európai részvénypiacokon jó a hangulat, a magyar tőzsdén elolvadt a nap első felének emelkedése, és a BUX immár mérsékelt mínuszba csúszott. A hazai blue chipek vegyesen teljesítenek, a midcap-ek és a kispapírok esetében az egyedi sztorikra figyelnek a befektetők, nagyot esett szerdán az Altera és a Masterplast is, míg az Est Media papírjai is esnek.
Minek köszönhető a kkv-hitelezés robbanásszerű növekedése? Hogy hatnak az EU-pénzek a banki finanszírozásra? Mennyire készülnek a cégek a kamatkörnyezet emelkedésére? Miben más a kkv-szolgáltatások területén az OTP, mint a versenytársai? Csonka Tiborral, az OTP Business ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
Kifejezetten izgalmas a nagy hazai vállalatok részvényeinek grafikonja, ezért ismét megnéztük, az előttünk álló héten mire érdemes figyelni a BÉT-en jegyzett blue chipeknél.
Emelkednek az európai tőzsdék, a hazai börzén péntek délutánra azonban alább hagyott a lendület, a BUX a csütörtöki záróértéke közelében jár, s míg a blue chipek vegyesen teljesítenek, a midcap-ek és a kispapírok továbbra sem pihennek.
Kedd délután indult meg a kereskedés.
Mindkét finomítót a Mol működteti, így a hitelkockázatok jelentősek.
Két tűz közé keveredhet Netanjahu.
Friss adatok érkeztek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.