otp

Olyat műveltek a magyar bankok, amit még soha

Olyat műveltek a magyar bankok, amit még soha

Kiváló eredménnyel zárták az idei első félévet a magyar hitelintézetek, hiszen még soha nem volt olyan magas (405 milliárd forint) a szektor első hathavi konszolidált nyeresége, mint idén. Paradox módon jót tett a kamatbevételeknek a törlesztési moratórium, megnőtt az ügyfelek aktivitása, száguld a lakáshitelezés, emelkedik a kamatkörnyezet, a kockázati költségek pedig visszaestek. Az igazság pillanata persze sok szempontból a várhatóan 2022 közepéig velünk élő törlesztési moratórium után jön el. A profit több mint felét most is az OTP szállította.

Miközben tombolt a koronavírus, milliárdokat zsebeltek be a legügyesebb magyar alapkezelők – Itt a lista

Miközben tombolt a koronavírus, milliárdokat zsebeltek be a legügyesebb magyar alapkezelők – Itt a lista

Azt túlzás lenne állítani, hogy semennyire se érezte volna meg a hazai alapkezelői piac a tavalyi koronavírus-válságot, de az MNB frissen publikált Aranykönyve szerint nem okozott nagy visszaesést a hazai szolgáltatók profitjában. Az OTP Alapkezelő most is állva hagyta a piacot profit tekintetében, de azért elég fájó volt a Supra tavalyi vesztesége.

Ugrásszerűen nő a községek népszerűsége a lakásvásárlók körében

Ugrásszerűen nő a községek népszerűsége a lakásvásárlók körében

A belföldi népességmozgás évek óta nagyjából állandónak tekinthető iránya és mértéke is megváltozott az elmúlt évben. 2020-ban összességében kevesebben kerestek új állandó lakóhelyet, a városok vándorlási mérlege negatív volt, míg a községek népességvonzó ereje tovább nőtt. A legnépszerűbb megyék Pest, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Somogy voltak. Az OTP Ingatlanpont szakértője a KSH népmozgalmi adatai alapján vizsgálta az ingatlanpiac változásait.

Nagy újítást jelentett be az OTP: más bankok számláit is bekötik a netbankjukba

Nagy újítást jelentett be az OTP: más bankok számláit is bekötik a netbankjukba

Az OTP Bank most induló nyílt banki szolgáltatása (OTP OpenBank) lehetővé teszi, hogy a más bankoknál vezetett számlák egyenlegét is megtekinthessék a bank ügyfelei. Így egyetlen felületről kontrollálhatóak a pénzügyek: elég csak az OTP Bank új internetbankjába vagy mobilalkalmazásába bejelentkezni és máris követhető, mennyi pénz van a más bankoknál vezetett számlákon - derül ki az OTP közleményéből.

Futótűzként terjed a fenntarthatóság a magyar cégeknél, de lenne még élet a zöld kötvényen túl is

Futótűzként terjed a fenntarthatóság a magyar cégeknél, de lenne még élet a zöld kötvényen túl is

Egyre több vállalat fektet nagy hangsúlyt a fenntarthatósági és ESG-szempontok beépítésébe a mindennapi működésbe, a Portfolio Sustainable World 2021 konferencián megszólaló szakértők szerint finanszírozási oldalról sokkal jobb feltételekhez jutnak azok a cégek, amelyek beépítik szemléletükbe a zöld iránt. Csakhogy a környezeti szempont mellett vannak egyéb terültek, ahol ég gyerekcipőben járunk: itthon például van már több zöld kötvény kibocsátás, de social bondokról vajmi keveset hallani.

Csúcson az OTP - Érdemes még beszállni?

Csúcson az OTP - Érdemes még beszállni?

Az OTP húzza a magyar tőzsdét, tudjuk ezt már régóta, hiszen a magyar bankrészvény messze a legnagyobb forgalmú papír, de most az új magyar tőzsdei csúcs is az OTP-nek köszönhető, miközben a Mol és a Magyar Telekom jóval a korábbi maximuma alatt áll, és a Richter sincs rekordszinten, az OTP új csúcsra ment, ez pedig rekordszintre emelte a BUX-ot is. Az érdekes azonban az, hogy a rekord ellenére az OTP részvényei bizonyos szempontból még mindig olcsónak mondhatók, ráadásul a technikai kép is támogató, annak ellenére érik már egy korrekció.

Történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

Történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

Vegyesen zártak múlt pénteken a tengerentúli tőzsdék, főleg a technológiai részvényeket vették a befektetők, a ciklikus papírokat pedig inkább adták, miután a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adat érkezett az Egyesült Államokból. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken már pozitív hangulat uralkodott és az európai tőzsdéken is emelkedéssel indult a hét, a BUX pedig új történelmi csúcsra került, részben az OTP jó teljesítményének köszönhetően, amely szintén csúcsot döntött ma. Ami az amerikai tőzsdéket illeti, a tengerentúlon ma zárva tartanak részvénypiacok a Labor Day miatt.

Ezeket a megyéket lassan teljesen elhagyják a magyarok

Ezeket a megyéket lassan teljesen elhagyják a magyarok

Magyarország népessége négy évtizede, az 1980-as évek eleje óta csökken, ami alatt közel 1 millió fővel lettünk kevesebben. A csökkenés mértéke területileg nagyon eltérő képet mutat. Egyes megyék esetében ez csak minimális változást jelentett, de olyan térségek is vannak, ahol akár negatív, akár pozitív irányban jelentősen megváltozott a demográfia. Az alábbiakban ez elmúlt két évtizedet vizsgálva néztük meg, hogy melyik megyéket fenyegeti leginkább az elnéptelenedés és ennek milyen hatása volt, van és lesz a lakáspiacra nézve.

Készül a bankszektor: gyors és drasztikus lépésre kényszerülnek a gazdasági szereplők

Készül a bankszektor: gyors és drasztikus lépésre kényszerülnek a gazdasági szereplők

Sok vállalatnak okoz fejtörést, hogy milyen módon, miből és milyen szabályoknak megfelelően induljon el a fenntarthatóság útján. Nem is csoda, hiszen egy hosszú távú, több évtizedre szóló jó döntést kell most meghozni, aminek a következményei rövid távon akár "fájdalmasak" is lehetnek sok gazdasági szereplő számára. A klímacélok elérése kapcsán beszélgettünk az energiaszektor átalakulásáról, a szén-dioxid-kvóta árának emelkedéséről, a magyar mezőgazdaság által használható eszközökről, az ingatlanpiac egyes új szabályozásairól és a banki szerepvállalásról, Pókos Gergellyel, az OTP Bank Zöld Program Igazgatóságának vezetőjével.

Több gyenge adat is érkezett Amerikából, felemás hangulat uralta a tőzsdéket

Több gyenge adat is érkezett Amerikából, felemás hangulat uralta a tőzsdéket

Az ázsiai tőzsdéken csütörtökön vegyes teljesítmények voltak láthatók és Európában is felemás hangulat uralkodott, viszont a magyar tőzsde kifejezetten jól teljesített a pénteki kereskedésben, a hazai blue chipek melett az AutoWallis és a 4iG is jó napot zárt. A tengerentúli tőzsdék sem törték meg a trendet: vegyesen zártak a tőkepiacok.

Merre tovább, lakásárak?  - Ezeken a helyeken jöhet a legnagyobb áremelkedés

Merre tovább, lakásárak? - Ezeken a helyeken jöhet a legnagyobb áremelkedés

Bár a lakáspiacon a pandémia hatására árcsökkenést várhattunk a tavalyi évben, éves alapon mégis drágulást mutatnak a statisztikák. Az idén bevezetett Otthonteremtési Program támogatási elemei látványos pezsgést hoztak, jelentősen tompítva a járvány negatív gazdasági hatásait. Az OTP Lakóingatlan Értéktérképe idén is megvizsgálta a lakásárak alakulását az ország különböző részein, a 2021-es folyamatokról pedig Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője beszélt.

Megindultak a kamatok Magyarországon – Visszatér a ringbe a befektetők régi kedvence?

Megindultak a kamatok Magyarországon – Visszatér a ringbe a befektetők régi kedvence?

Már a harmadik kamatemelésen van túl idén nyáron a magyar jegybank, a monetáris szigorítás a befektetési alapok piacán egykor legnagyobb vagyonokat kezelő pénzpiaci alapokat is visszarepítheti a befektetők térképére. A rövid hozamok már elkezdtek reagálni az MNB lépésére, és a Portfolio által megkérdezett szakértők szerint, ha véget ér a tapering korszaka, a hosszabb kötvények hozamai is elérhetik végre a szuperállampapír kamatát.

Rengeteg adminisztrációtól szabadítja meg a cégeket ez a szolgáltatás

Rengeteg adminisztrációtól szabadítja meg a cégeket ez a szolgáltatás

Bank, számlázó- és könyvelőprogram hármasa kell ahhoz, hogy az autokassza szolgáltatás a számlakiállítástól a könyvelésig egyszerűsítse az adminisztrációs folyamatokat. Ha azonban a banki tranzakciók és a számlák automatikus összepárosítása megvalósul, akkor nemcsak a vállalkozók, de a könyvelők is tengernyi sziszifuszi munkától szabadulhatnak meg. Így több energiájuk marad a tényleges tanácsadásra, amellyel a vállalkozók is jól járnak. Nem véletlen, hogy azoknál a bankoknál, amelyek lehetővé teszik a szolgáltatás feltételeit, egyre nagyobb számban aktiválják azt az ügyfelek.

Soha nem csinált még ilyet a BUX, történelmi mérföldkőhöz érkezett az index

Soha nem csinált még ilyet a BUX, történelmi mérföldkőhöz érkezett az index

Augusztusban is folytatta a jó teljesítményét a BUX index, amely több mint három évtizedes története során először zárt 50 ezer pont felett és mindezt magasabb forgalom mellett. A legnépszerűbb részvény ezúttal is az OTP volt, amely a teljes volumen több mint 50 százalékát adta. A magyar blue chipek közül is a bank részvényei nyújtották a legjobb teljesítményt, de a kisebb papírok közül érdemes kiemelni a Waberer’s-t is, amely nagyot ralizott augusztusban. A brókercégek közül a dobogót továbbra is a Wood-Concorde-Erste hármas uralja – derül ki a BÉT augusztus havi tájékoztatójából.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.