Olajáreséssel indul 2019
Gyengülnek az olajárak szerdán reggel, 2019 első kereskedési napján; az árfolyamokra az emelkedő amerikai kitermelésről szóló hír mellett a kínai kereslettel kapcsolatos aggályok gyakorolnak új nyomást.
Gyengülnek az olajárak szerdán reggel, 2019 első kereskedési napján; az árfolyamokra az emelkedő amerikai kitermelésről szóló hír mellett a kínai kereslettel kapcsolatos aggályok gyakorolnak új nyomást.
Csökkenéssel zárta a 2018-as évet az olaj árfolyama, amire 2015 óta nem volt példa. Nem is kis mértékben esett az olajár tavaly, a WTI több mint 25 százalékot veszített értékéből, a brent pedig közel 20 százalékot zuhant.
Lendületesen gyengülnek az olajárak csütörtökön reggel, miután előző nap több mint két éve nem látott mértékű emelkedést produkáltak.
A részvénypiacok zuhanásával párhuzamosan egyre lejjebb kerül az olaj ára is, csak idén közel negyedével csökkent a Brent és a WTI ára.
A nap elején még erősödéssel kezdtek a vezető amerikai részvényindexek, majd a végéhez közeledve elfogyott a lendület, amiért az olaj is okolható.
A harmadik napja esik az olaj árfolyama, nem is kis mértékben, ma 3,5 százalékkal került lejjebb. A globális gazdasági lassulással kapcsolatos félelmek és az általánosan negatívra forduló befektetői hangulat mellett a túlkínálatos amerikai piaccal kapcsolatos aggodalmak állnak a lejtmenet mögött.
Nagyot esett ma az olaj ára, a piaci szereplők attól tartanak, tartósan túlkínálatos marad az olajpiac.
Az OPEC napi 32,97 millió hordó kőolajat bányászott novemberben, napi 11 ezerrel hordóval kevesebbet az októberinél - áll az olajkartell szerdán Bécsben nyilvánosságra hozott havi jelentésében.
Emelkednek az olajárak szerdán kora délután, jelentős részben egy meglepő tengerentúli olajtartalék-csökkenést mutató adat hatására.
70 dollár körül stabilizálódhat az olaj hordónkénti ára a Bank of America elemzői szerint, ledolgozva ezzel az idei veszteségek egy részét.
Olajválsággal néz szembe Líbia, miután az ország legnagyobb olajmezőjét elfoglalta egy helybeliekből és a mező biztonsági őreiből álló csoport. A korábbi hírekkel szemben a Sarara mező termelését egyelőre nem állították le, de ennek továbbra is nagy az esélye, esetleges bekövetkezése pedig összességében közel napi 400 ezer hordós termeléskiesést és napi 32,5 millió dolláros veszteséget jelentene a líbai gazdaságnak.
Leállítják a kitermelést Líbia legnagyobb olajmezőjén, amelyet törzsi harcosok és helyi biztonsági erők kerítettek hatalmukba - közölték vasárnap az el-Sarara létesítményben dolgozó mérnökök és a fegyveresek szóvivője. Az értesülést egyelőre nem erősítette meg a NOC állami olajvállalat.
Megszületett a várva várt megállapodás az olajtermelő országok között, amelynek értelmében napi 1,2 millió hordóval csökkentik a kitermelést a jövő év elejétől.
Hirtelen megugrottak az olajárak pénteken délután, miután a hírek szerint Oroszország az OPEC nyomására mégis hajlandó jelentősebb mértékben részt venni a közös termeléscsökkentési lépésben.
Mérföldkövet ért el az Egyesült Államok olajipara az előző héten, ugyanis hosszú évtizedek után ismét több olajat és olajterméket exportált, mint amennyit importált.
Az olajhatalmak (OPEC) megegyeztek abban, hogy visszafogják az olajkitermelésüket, de az ennek mértékéről szóló tárgyalásokat döntés nélkül fejezték be - írja a CNBC.
Masszívan gyengülnek az olajárak csütörtökön délelőtt, miután a szaúdi energiaügyi miniszter a korábban jelzettnél kisebb mértékű kitermeléscsökkentés lehetőségéről beszélt.
Az OPEC legalább napi 1,3 millió hordós termeléscsökkentést szeretne elérni bécsi közgyűlésén, de meg szeretné nyerni a szervezeten kívüli Oroszországot is a termeléskorlátozás ügyének a Reuters hírügynökséget tájékoztató négy különböző forrás szerint. A kitermelés csökkentésére vonatkozó várakozások hatására emelkednek az olajárak.
A vezető amerikai tőzsdeindexek 1% feletti emelkedést mutattak hétfőn, miközben az olaj árfolyama jelentősen, több mint 3%-kal nőtt.
Egyre több az instabilitást okozó tényező a világgazdaságban, de nemhogy nem várják a Citi elemzői, hogy hatalmas összeomlás lenne a nyakunkon, hanem egyenesen robosztus erősödést várnak a részvénypiacokon a következő években, persze megnövekedett volatilitás mellett. Az amerikai pénzintézet elemzői szerint akár 13,2%-kal feljebb is kerülhet 2019 végére az S&P 500, míg az európai Stoxx 600 akár 25,7%-kot is emelkedhet. A Citi idei EMEA Media summitjén ezen kívül szó volt a digitalizáció hatásairól, a nyersanyagpiacokról és az M&A piacok kilátásairól is.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?