németország

Az előzetes becslések alapján győzhettek a szociáldemokraták - De kik alakíthatnak kormányt Berlinben?

Az előzetes becslések alapján győzhettek a szociáldemokraták - De kik alakíthatnak kormányt Berlinben?

A nyilvánosságra hozott információk alapján az SPD nyerte a választást, második helyen a CDU/CSU áll. Korai azonban még eredményt hirdetni. Egyrészt az eredmények még nem hivatalosak, másrészt olyan szoros az állás, hogy az uniópártok még fordíthatnak is. Harmadrészt pedig nem szabad elfeledkezni arról, hogy a CDU/CSU akár a második hely birtokában is kormányt alakíthat, ha elegendő pártot gyűjt össze egy működőképes koalícióhoz.

Mutatjuk, mikor derül ki, ki nyerte a német választást

Mutatjuk, mikor derül ki, ki nyerte a német választást

A német választás eredményeire először az exit pollokból lehet következtetni, majd a szavazatok összeszámlálásával párhuzamosan érkeznek az első eredmények. Előzetes végeredmény ma estére vagy holnap hajnalra várható, a hivatalos végeredményre azonban csak napok múlva lehet számítani – írja a Frankfurter Rundschau.

Német választás 2021: így nézne ki a győztesek rangsora, ha az olvasókon múlna a sorsdöntő voksolás

Német választás 2021: így nézne ki a győztesek rangsora, ha az olvasókon múlna a sorsdöntő voksolás

Vasárnap szövetségi választást tartanak Németországban, mi pedig ennek apropóján pár nappal ezelőtt egy több kérdésből álló szavazást indítottunk, hogy megtudjuk olvasóink véleményét a győzelmi esélyekről, a lehetséges koalíciókról, illetve a majdani német kormány Magyarországhoz való hozzáállásáról. A válaszok alapján született eredményeket most ismertetjük.

Jó európai-e Németország, vagy csak arra használja az EU-t, hogy növelje saját hatalmát?

Jó európai-e Németország, vagy csak arra használja az EU-t, hogy növelje saját hatalmát?

A németországi választások kapcsán egymást érik a találgatások, hogy vajon Európa szempontjából mit is jelent majd egy ilyen vagy olyan összetételű új német kormány. Előbb azonban érdemes szemügyre venni, hogy úgy általában mit jelent Németországnak Európa és Európának Németország. A sok évtizedes alapvetésekben ugyanis aligha várható változás. 1963-ban Charles de Gaulle francia elnök a maga részéről sommásan összefoglalta: „A németek úgy viselkednek, mint a disznók. Elárulják Európát”. Buzgón kendőzve bár, de máig javarészt ez a vélemény járja a Rajna nyugati partján. Ugyanakkor a közvélekedés sok helyen úgy tartja, hogy Berlin az EU jótanulója: fizet, mint a katonatiszt; egyre több hatalmat ruházna az uniós intézményekre; nála zöldebb környezetvédőt az ember keresve se talál; védelmi kérdésekben pedig szerényen meghúzza magát (legfeljebb a leszerelésről és a világbékéről ejt itt-ott pár szócskát). Lehet, hogy az egész csak jó taktikázás?

A semmiből tört az élvonalba a német szélsőjobb - Robbanthat az AfD a vasárnapi választáson?

A semmiből tört az élvonalba a német szélsőjobb - Robbanthat az AfD a vasárnapi választáson?

A 2014-2016-os migrációs válság egyik következménye Európa-szerte az volt, hogy megerősödött a szélsőjobboldal, ez különösen érezhető volt Németországban, ahol 94 Bundestag-széket megszerzett 2017-ben az akkor alig négy éve létező Alternatíva Németországért (AfD) párt. Sok elemző ekkor attól tartott, hogy 2021-re már megkerülhetetlen tényező lesz a német politikában az AfD, de most, két nappal a választás előtt úgy tűnik, nem tudták szélesíteni a szavazóbázisukat. A szélsőséges pártok szekerét toló krízisek pedig jöttek-mentek Németországban az elmúlt években, de úgy tűnik, az AfD nem tudott ezekből országos szinten politikai tőkét kovácsolni.

Ki lesz a WHO új elnöke?

Ki lesz a WHO új elnöke?

Németország és Franciaország pénteken közölte, hogy az etióp Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz jelölik az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójának tisztségére. Ez az első alkalom, hogy az ENSZ egészségügyi ügynökségének vezetői posztjára nem a hazája ajánl egy jelöltet.

Német választás 2021: olvad az SPD előnye, kiterítették lapjaikat a nagy pártok

Német választás 2021: olvad az SPD előnye, kiterítették lapjaikat a nagy pártok

A vasárnapi szövetségi választás előtt pár nappal csökkent az SPD előnye a CDU-hoz képest, a legújabb mérés szerint a két párt közötti különbség csupán 2 százalék. Ezzel párhuzamosan tegnap megtartásra került egy vita, amelyen valamennyi parlamenti párt képviseltette magát és igen fontos kijelentések hangzottak el a lehetséges koalíciókötésekre és az eddig elhallgatott külpolitikai kérdésekre vonatkozóan.

Kiderült: nagyon szenved a német feldolgozóipar és ez még hónapokig fokozódhat

Kiderült: nagyon szenved a német feldolgozóipar és ez még hónapokig fokozódhat

„A nyersanyag- és félkész termékek beszerzése körüli zavarok fékezik a német gazdaságot, a feldolgozóipar a szűk keresztmetszet miatti recessziót tapasztal” – ezeket fűzte hozzá a német Ifo intézet elnöke, Clemens Füst ahhoz a friss eredményhez, amely szerint sorozatban harmadik hónapja süllyedt Németország legfontosabb konjunktúra-indexe és a felmérés szerint egyelőre nincs is kilátás arra, hogy az ellátási láncok zavara enyhülne.

Távozik Angela Merkel, új világ jön Németországban – Mibe érdemes most fektetni?

Távozik Angela Merkel, új világ jön Németországban – Mibe érdemes most fektetni?

Az elmúlt hónapokban alaposan átalakult a német pártok népszerűségi sorrendje, miközben májusban még úgy tűnt, hogy a Zöldek lehetnek egy következő kormánykoalícióban a vezető kormányzó erő, mostanra lecsúsztak a harmadik helyre a szociáldemokrata SPD és a jobbközép CDU/CSU mögött. A most vasárnapi választáson kialakuló végső sorrendet szinte lehetetlen megjósolni, mivel a választók nagy része bizonytalan, de az már látszik, hogy mindenképpen koalíciós, és nagy valószínűséggel három pártból álló szövetség vezetheti majd a következő években Németországot. Hogy mit jelentene egy akár hónapokig elhúzódó koalíciós tárgyalás a pártok között, mik lehetnek azok a területek, ahová a következő német kormány több forrást allokál, és ebből mely vállalatok részvényein keresztül profitálhatnak a befektetők, ebben a cikkben foglaltuk össze.

Vasárnap eldől, ki lesz Merkel utódja - Nézzük végig a kampány 5 legizgalmasabb fordulatát

Vasárnap eldől, ki lesz Merkel utódja - Nézzük végig a kampány 5 legizgalmasabb fordulatát

A hétvégén parlamenti választások lesznek Németországban, az új kormány összetétele mellett hamarosan eldőlhet az is, hogy ki lesz Angela Merkel kancellár utódja. A választás előtti hetek igencsak fordulatokban gazdagon teltek, hiszen nagyon meggyengült Merkel kancellár pártja, a CDU/CSU és megerősödött a szociáldemokrata SPD, illetve a Zöldek is. Megnéztük, melyik eddig a 2021-es német választás 5 legváratlanabb fordulata.

Sorsdöntő választás előtt áll Európa legerősebb állama - Nagy tabuk dőlhetnek meg

Sorsdöntő választás előtt áll Európa legerősebb állama - Nagy tabuk dőlhetnek meg

Utolsó hetéhez érkezett a német választási kampány, amelynek nagy kérdése, hogy ki lesz Angela Merkel utódja, de talán még ennél is fontosabb, hogy milyen pártok fogják alkotni a következő kormánykoalíciót Berlinben. A mostani az utóbbi évek legizgalmasabb választási kampánya és még jelenleg is kiélezett verseny látszódik a két legerősebb szereplő, a CDU/CSU-szövetség és az SPD között. Ennek kimenetele megjósolhatatlan ugyan, az azonban biztos, hogy a mostani választás nemcsak Németországra gyakorolhat komoly hatást, hanem Európára és a német-magyar kapcsolatokra is. Többek közt ezekről beszélgetett a Portfolio Globál podcastjában Palkovics Máté, a Portfolio elemzője és Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója.

Két évtizede nem volt ekkora árnyomás az eurózónában, váratlanul nagyot lassult az üzleti aktivitás

Két évtizede nem volt ekkora árnyomás az eurózónában, váratlanul nagyot lassult az üzleti aktivitás

Mind a német, mind a francia feldolgozóipari és szolgáltató szektorbeli beszerzésimenedzser-indexek rosszabban alakultak a vártnál szeptemberben és sokhavi mélypontra buktak – derült ki csütörtöki adatközlésekből. Aztán az eurózónás adatok szintén azt jelezték, hogy váratlanul nagy az üzleti aktivitás lassulása, miközben a bekerülési áraknál az árnyomás bő két évtizede nem volt ilyen erős. Mindez arra utal, hogy a koronavírus-járvány utáni korlátozások feloldásával járó tavasz-nyári erőteljes gazdasági fellendülés utáni „hűlés” korszaka a vártnál intenzívebben folytatódik, és ezt természetes hatások mellett az is okozza, hogy az ellátási láncokban továbbra is súlyos zavarok vannak, amelyek felhajtják az inputköltségeket és közben több helyen a termelést is korlátozzák.

A német kormány modellje szerint hamarosan vége lesz a koronavírus-járványnak!

A német kormány modellje szerint hamarosan vége lesz a koronavírus-járványnak!

Kezdete után két évvel, 2022 tavaszán érhet véget Németországban a koronavírus-járvány a szövetségi kormány egészségügyi minisztere szerint. Jens Spahn egy szerdai lapinterjúban elmondta, hogy jövő tavasszal alakulhat ki az új típusú koronavírussal szembeni közösségi immunitás, amely véget vet a járványnak.

Gyilkos vírustagadókra figyelmeztetnek Németországban

Gyilkos vírustagadókra figyelmeztetnek Németországban

Egyre erőszakosabban lépnek fel és még tovább radikalizálódhatnak az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) létének tagadói Németországban a rendőrség és az alkotményvédelem szerint - írta a Berliner Morgenpost szerdán egy gyilkossági üggyel kapcsolatban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.