Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi, 2,2 százalékos éves szintű esést követően, és ezzel már a tizenkettedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves gyengülést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken. Júniusban továbbra is elsősorban az alacsonyabb energiaárak miatt következett be a csökkenés. A közbenső termékek is olcsóbbak voltak, mint tavaly júniusban, ugyanakkor többet kellett fizetni a fogyasztási és beruházási javakért.
Németország jövőre megfelezi az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatást, annak ellenére, hogy az amerikai elnökválasztási győzelemre esélyes Donald Trump szintén belengette a megtámadott ország segítésének jelentős csökkentését.
Több mint 25 év telt el azóta, hogy Holger Schmieding „Európa beteg emberének” nevezte Németországot. A Dunán és a Rajnán is sok víz lefolyt azóta és most mégis ugyanezt a témát boncolgatjuk. De valóban csak a németek a hibásak a magyar ipar gyenge teljesítményéért vagy van más is a hazai folyamatok mögött?
A növekvő globális versenyfutás hatására az ndo-csendes-óceáni térség a nagyhatalmak figyelmének középpontjába került. A régió évtizedeken keresztül megkérdőjelezhetetlenül az Egyesült Államok befolyási övezetébe tartozott, Kína felemelkedésével viszont egyértelműen megváltozott a helyzet. Az egyre kiélezettebb versengést jelzi, hogy európai hadihajók is mind gyakrabban tűnnek fel a területen. Felmerül a kérdés, hogy mégis mi dolguk lehet a kontinens katonai hatalmainak a világ másik felén – pedig határozottan indokolt a megjelenésük, ahogy az amerikai Center for Strategic and International Sudies (CSIS) jelentése is írja.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem változtatott idei globális gazdaságnövekedési előrejelzésén a legutóbbi, áprilisi prognózisához képest, míg a jövő évre vonatkozó globális GDP-növekedési várakozását enyhén felfelé módosította.
A német kabinet szerdán tervezi elfogadni a 2025-ös költségvetés tervezetét, amely rekordszintű, 78 milliárd eurós beruházásokat tartalmaz - közölték pénzügyminisztériumi források hétfőn a Reuters hírügynökséggel.
Néhány hónapnyi tisztességesebb termelési adat után az euróövezetben májusban újabb csökkenés következett be, 0,6%-kal esett az ipar áprilishoz képest. Összességében ez még mindig beleillik a termelés folyamatos csökkenésének 2022 szeptemberében kezdődött trendjébe. A felmérési adatok pedig azt jelzik, hogy a feldolgozóipar fellendülése nem a közeljövőben jön el.
A Deutsche Bankot követő elemzők arra számítanak, hogy veszteséget jelent a bank a második negyedévre vonatkozóan – írja a Reuters.
Holland kutatók jelentése szerint álhíreket és dezinformációt terjesztő, összehangolt fiókhálózatok árasztották el a közösségi média platformokat Franciaországban, Németországban és Olaszországban az európai parlamenti választások előtt. A Trollrensics tanácsadó cég által végzett elemzés megállapította, hogy számos ilyen fiókot Oroszország ukrajnai inváziója után hoztak létre, és a szavazást megelőző hetekben főként a radikális pártok mellett kampányoltak.
Litvánia kormányzata úgy döntött, hogy Magyarország Oroszországgal kapcsolatos álláspontja miatt csökkenti politikai részvételi szintjét az Európai Unió Tanácsának a magyar soros elnökség által szervezett informális rendezvényein - jelentette be Zygimantas Pavilionis, a litván parlament külpolitikai bizottságának elnöke újságíróknak nyilatkozva pénteken. Svédország is hasonló lépésre készül a jelek szerint, és más országok is ezzel fenyegetnek. Közben a német külügyminisztérium jelezte: Magyarország soros EU-elnökségének első 12 napja alatt jelentős károkat okozott.
Az amerikai Stratfor elemezte a NATO létrejöttének 75. évfordulójára megrendezett csúcs eseményeit az ukrajnai háború szemszögéből. A dokumentum szerint semmi jelentős ígéret vagy változtatás nem hangzott el az eddigiekhez képest, ez pedig hosszútávon az oroszok kezére játszhat.
Az Oroszország jelentette fenyegetésre válaszul az Egyesült Államok 2026-tól nagyobb hatótávolságú rakétákat telepít Németországba – jelentette be a két ország a washingtoni NATO-csúcson. A NATO-tagállamok abban is megállapodtak, hogy az elkövetkező egy évben összesen 40 milliárd euró (43,28 milliárd dollár) értékben küldenek katonai támogatást Ukrajnának, egyben kinyitották a lehetőséget Kijev számára a katonai szövetséghez való csatlakozásra. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök válaszul Ukrajna és a NATO elpusztításával fenyegetőzött. A Bloomberg értesülései szerint Kijev még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt békekonferenciát szeretne összehívni, amelyre már Oroszországot is várnák. Az orosz külügyminisztérium azonban csütörtökön jelezte, Moszkva nem szándékozik részt venni a békekonferencián.
Franciaország, Németország, Olaszország és Lengyelország csütörtökön szándéknyilatkozatot írtak alá földi, illetve tengeri indítású, 500 kilométernél nagyobb hatótávolságú manőverező robotrepülőgépek közös fejlesztéséről a jelenlegi európai arzenálok hiányosságainak orvoslására.
2029-ig nagyrészt kizárnák az 5G mobilhálózat kritikus rendszereiből a kínai beszállítókat, mint például a Huawei és a ZTE, de egy átmeneti lépéssel már 2026-tól tilos lenne szerződni a cégekkel Németországban.
A heves esőzéssel kísért viharok Németország-szerte áradásokat okoztak, a mentőszolgálatok rengeteg riasztást kaptak az ország különböző részeiben, ugyanakkor az anyagi károkon kívül személyi sérülésekről nem érkezett bejelentés - közölték csütörtökön a német hatóságok.
Az Egyesült Államok és Németország közös nyilatkozatban jelentette be, hogy 2026-ban megkezdik a nagy hatótávolságú csapásmérő képességek telepítését Németországba.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Peszkov nem hagyta szó nélkül a fejleményeket.
Reagáltak a keresletcsökkenésre.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Mindent bevetnek az oroszok.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.