A nem dolgozó 15-34 évesek harmada munka reményében akár el is költözne jelenlegi lakóhelyéről, a költözni hajlandóknak pedig kis híján fele, szám szerint 155 ezer fiatal külföldre menne.
Bár áprilisban átmenetileg visszavonulót fújt a kormány, szeptemberben ismét előveheti a kötelező minimumlétszám kiskereskedelmi üzletekben való előírásának javaslatát - értesült a Magyar Idők. A kormánylap szerint most az áruházi dolgozók kérik a kormányt, hogy sürgősen avatkozzon be a súlyosbodó munkaerőhelyzetbe.
Nem lesz sztrájk a Magyar Államkincstárban - erről állapodott meg a Kincstár vezetősége és a Magyar Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete Magyar Államkincstár Országos Szakmai Tanácsa (MKKSZ MÁK OSZT) pénteken. Az aláírt megállapodás értelmében a felek elkötelezettek a problémák tárgyalásos rendezésében, ezért a szakszervezet a 2017. július 17-ére meghirdetett sztrájkfelhívást visszavonta.
A Tesco dolgozók demonstrációja előtt egy nappal a Tesco-Global Áruházak Zrt. közleményben mutatta be a cég béremelési lépéseit, amiben hangsúlyozták, hogy idén 13 700 munkavállaló bérét emelte a cég átlagosan 12,4 százalékkal, és tavaly is kétszámjegyű volt a béremelés. A vállalat az elmúlt két évben 7,4 milliárd forintot költött Magyarországon béremelésre.
Július 1-jétól 30 ezer forintos havi béremelésre van szükség a Tescónál, hogy ne omoljon össze a bértábla. Ez a jobban kereső ötezer embert érinti, és 1,8 milliárd forint pluszkiadást jelentene a cégnek évente - mondta a hrportal.hu-nak Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.
A 2016/2017-es tanévben 53 ezer tanuló vett részt a duális képzésben, a legtöbben a vendéglátóiparban, a gépiparban és a kereskedelemben dolgoztak tanulószerződéssel - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerdán az MTI érdeklődésére.
Hamarosan elindulhatnak az első nyugdíjas-szövetkezetek. A Magyar Idők szerdai cikke szerint az országos lefedettségű Szomszédok esetében a nyugdíjasok várhatóan már júliusban munkába állhatnak. A Világgazdaság szerint egy miskolci szövetkezet is benyújtotta már a működéshez szükséges papírokat a cégbíróságra, azon keresztül augusztustól dolgozhatnak a nyugdíjasok.
Úgy tűnik, hogy a közalkalmazottak és köztisztviselők július 17-re meghirdetett sztrájkja rábírta a kormányt, hogy a béremelésüket napirendre vegye. A legújabb ígéret szerint 2018 januárjától kapnának bérfejlesztést, ugyan annak mértékéről még nem állapodtak meg.
Nyolcéves mélyponton állt májusban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kimutatása szerint.
Óriási lendületet vett 2017-ben a béremelkedés Magyarországon, a versenyszektor vállalkozásai az év első négy hónapjában bő 10 százalékkal többet fizettek a dolgozóknak, mint tavaly ugyanekkor. Bár a főváros fizetéseivel a vidék továbbra sem tudja felvenni a versenyt, vidéken gyorsabban nőnek a keresetek, mint Budapesten.
Szezonálisan igazított adataink szerint tavasszal már nem nőtt a foglakoztatás a téli hónapokhoz képest. A jelenség lehet ideiglenes, de akár a munkaerőhiány is húzódhat mögötte.
A nagyvállalatok magasan képzett dolgozóinak 56 százaléka még az EU-ból való kilépés előtt elhagyná az Egyesült Királyságot - derül ki a Baker McKenzie 250, diplomás, az Egyesült Királyságban dolgozó, de azon kívüli uniós állampolgár munkavállaló megkérdezésén alapuló kutatásából. Az agyelszívás különösen érzékenyen érintheti az egészségügyi, technológiai, telekommunikációs és pénzügyi szolgáltatási iparágat, illetve a médiát.
A társadalmak elöregedése és a nyugat felé való kivándorlás miatt Közép-Európában egyre kevesebb a szabad a munkaerő, különösen a képzett munkavállaló. A régiós országok próbálnak választ adni a kihívásokra, azonban a megoldás leginkább az oktatás színvonalának javításában rejlik, amelynek eredményei ugyanakkor csak hosszabb távon jelennek meg. Éppen ezért valószínű, hogy a régió növekedési potenciálja középtávon vissza fog esni - írja a Financial Times.
A Volkswagen szlovákiai leányvállalata közölte vasárnap, hogy sikerült megállapodnia a bérek emeléséről a cég legnagyobb taglétszámú szakszervezetével, s ezzel véget ért a hat napja kezdődött részleges sztrájk.
A válság mélypontján közel 10 százalékkal alacsonyabb volt a foglalkoztatottsági ráta Magyarországon, mint az EU-ban, azonban az elmúlt években végrehajtott munkaerőpiaci reformoknak és a gazdasági fellendülésnek köszönhetően 2016 végére elértünk oda, hogy hazánkban arányaiban többen dolgoznak, mint az unióban. Mindez alátámasztja, hogy a munkaerő tekintetében kezdünk kapacitáskorlátokba ütközni, igaz, a fiatalok és a nyugdíj előtt állók körében még vannak tartalékok.
A hőség idején a munkáltatóknak hűtött védőitalt, rendszeres - óránként legalább 5, de legfeljebb 10 perces - pihenőidőt kell biztosítaniuk a szabadban dolgozó munkavállalók számára, lehetőleg hűvösebb, árnyékos helyen - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium munkavédelmi főosztálya.
Áprilisban is folytatódott a béremelkedés gyorsulása: a nettó reálkeresetek 12,1 százalékkal jártak magasabban az országban, mint egy évvel korábban.
Elakadtak a bértárgyalások a Tescónál, mert a munkáltató továbbra is bruttó, dolgozónként 4 ezer forintos béremeléssel számol - mondta Buday Pálné, a KASZ alelnöke a keddi bértárgyalást követően az MTI-nek, közölte, a munkavállalókat képviselő két szakszervezet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) úgy döntött, hogy a dolgozók érdekében demonstrációt tartanak. A demonstráció időpontjáról és pontos helyszínéről a jövő héten kedden közös sajtótájékoztatón számolnak majd be az érdekképviseletek - tette hozzá. A Tesco sajtóosztálya az MTI megkeresésére közölte, tudomásul veszi a demonstráció tényét, és ahogy eddig is, a jövőben is együttműködésre, a munkatársakat előtérbe helyező párbeszédre törekszik.
Múlt heti bejelentésüknek megfelelően határidő nélküli munkabeszüntetést kezdtek bérköveteléseik megtagadása miatt a Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai kedd reggel. A vállalat legnagyobb taglétszámú szakszervezete azt közölte, hogy a sztrájkban a dolgozók 85-90 százaléka vesz részt, így a gyártás teljesen leállt.
A Bankmonitor videósorozata, a Pénzügyi fröccs az elmúlt hét érdekes történéseit, híreit dolgozza fel. Tarts velünk...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.