Saját részvényeket vett a Mol
A BÉT közleménye szerint 125 ezer darab törzsrészvényt vásárolt a Mol leányvállalatán keresztül.
A BÉT közleménye szerint 125 ezer darab törzsrészvényt vásárolt a Mol leányvállalatán keresztül.
220 000 darab saját részvényt vásárolt a Mol - jelentette be a vállalat a BÉT-en.
A Mol ismét közel 660 millió forintért vette részvényeit, az olajipari vállalat idén már 14,2 milliárd forintért vásárolt részvényeket. Mindeközben a vállalat innovációs vezetője, Világi Oszkár gyakorolta vételi opciós jogát, aminek keretében lehívott és értékesített több mint 50 ezer részvényt.
November eleje óta komoly ralin van túl az OTP részvénye, a mai kiváló nemzetközi tőkepiaci hangulatban is folytatódik az emelkedés. Nem csak az OTP, de a régiós versenytársak is jól teljesítenek, hiszen az Erste és a Pekao is komoly emelkedést mutat a mai kereskedésben, de alapvetően főként a pozitív koronavírus-vakcina híreknek köszönhetően a teljes bankszektor felfelé tart november eleje óta, komoly szárnyalásokat láthatunk a vezető pénzintézeteknél. Közelebbről is megnézzük az OTP árfolyamváltozásait és a technikai képet, illetve azt is megvizsgáljuk, hogy innen merre mehet tovább az OTP árfolyama.
Nagyot raliztak december eleje óta a Mol részvényei és továbbra is folytatódik az emelkedés. Nem csak a Mol, hanem a régiós versenytársak is jól teljesítenek, hiszen az OMV és a PKN Orlen is szépen emelkedett az elmúlt hetekben, de alapvetően az egész olajipar folyamatosan felfelé tart már november eleje óta. Közelebbről is megnéztük a Molnak és szektortársainak az árfolyamváltozásait, és az emelkedés mögött álló indokokat, amelyek között van fundamentális és technikai is. Azt is megvizsgáltuk, hogy merre mehet tovább a Mol árfolyama innen, és az árazást is az európai olajtársaságokhoz viszonyítva.
A Mol mai bejelntése szerint leánycége, a Mol Vagyonkezelő Kft. összesen 220 ezer darab Mol törzsrészvényt vásárolt.
Hosszú huzavona után került pont a már közel egy hónapja húzódó magyar és lengyel vétóügy végére, ami alapvetően az uniós források felhasználásának jogállamisági kritériumokhoz való kötéséhez kapcsolódó nézeteltérésekből fakadt. A novemberi magyar és lengyel vétó pedig akadályozta a 2021-2027-es uniós költségvetés elindulását és a helyreállítási alap felállítását is. Aztán december 3-án jöttek az első hírek, amelyek a vétóüggyel kapcsolatos megegyezés irányába mutattak, és innen egy hatalmas rali kezdődött el a magyar és a lengyel tőzsdén is, ami tovább folytatódott ezen a héten is, főleg az energetikai vállalatok és a bankszektor részvényei emelkedtek, egészen a tegnapi vétóvitával kapcsolatos konklúzióig. Ezzel a magyar és a lengyel tőzsde volt az elmúlt egy hét legjobban teljesítő tőzsdéje globális értelemben is.
Az ázsiai tőzsdéken mérsékelt esést láttunk csütörtökön, Európában pedig az iránykeresés volt jellemző ma, a magyar tőzsde azonban tovább tudott emelkedeni a tegnapi rali után és végül 1,1 százalékos pluszban zárt. Az S&P 500 és a Dow Jones lejjebb került a csütörtöki kereskedésben, amely részben a vártnál gyengébb munkaerőpiaci adatnak és a koronavírus-stimuluscsomaggal kapcsolatos vitának betudható, a Nasdaq viszont pluszban zárt.
300 000 darab saját részvényt vásárolt a Mol - jelentette be a vállalat a BÉT-en.
A héten ért véget a Budapesti Értéktőzsde online tőzsdejátéka, a BÉT Részvényfutam, ennek kapcsán beszélgettünk Bozsik Balázzsal, a BÉT tanácsadójával, Vas Márkkal, a Budapest Investment Club társ-alapítójával és Borboly Istvánnal, a Heller Farkas Szakkollégium Elsősverseny főszervezőjével az egy hónapos verseny tapasztalatairól, a legnépszerűbb magyar részvényekről, az egyetemisták tőkepiaci karrierterveiről, és arról is, mibe fektettek idén a boomerek és az avokádók.
300 000 darab saját részvényt vásárolt a Mol - jelentette be a vállalat a BÉT-en.
A magyar és a lengyel kormány is elfogadta a német soros elnökség javaslatát a költségvetési vétóvita rendezésére. A hír hatására a magyar és a lengyel részvénypiacon is komoly rali indult, a legnagyobb mértékben a bankpapírok és az energetikai vállalatok árfolyama emelkedik.
A 2020. szeptember 25-én tett bejelentése alapján a MOL Vagyonkezelő Kft. (a MOL 100%-os leányvállalata) 2020. december 8-án 100.000 darab „A” sorozatú MOL törzsrészvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével 1 997,7 Ft/db átlagárfolyamon - tájékoztatta a társaság a Budapesti Értéktőzsdét.
Pénteken közel 360 millió forintért vette részvényeit a Mol, az olaipari vállalat idén már 11,6 milliárd forintért vásárolt részvényeket.
Újraválasztották Ratatics Pétert, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) elnökévé a szervezet közgyűlésén - tájékoztatta a szövetség csütörtökön az MTI-t.
Ma közel 542 millió forintért vette részvényeit a Mol, az olaipari vállalat idén már 11,3 milliárd forintért vásárolt részvényeket.
Hatalmasat emelkedett novemberben a BUX index és elkezdődött a december, a Mikulás-rali időszaka. Havi felmérésünkben megkérdeztük a hazai alapkezelőket a magyar részvénypiac és a forint kilátásairól, és összegyűjtöttük, hogy melyek most a profi befektetők kedvenc részvényei. Általánosságban elmondható, hogy a novemberi részvénypiaci emelkedés után óvatosabbá váltak a hazai alapkezelők, kevesebben várnak jelentősebb emelkedést a BUX indexre rövid távon, mint egy hónappal ezelőtt. A forintpiacon három hónapig inkább oldalazás jöhet, a következő egy évre pedig gyengülést jósolnak a profi befektetők.
Mostanra nem kérdés az, hogy a pandémia az egyes ingatlanpiaci ágazatokra eltérő mértékben hatott. Az általános megközelítés helyett ezúttal egy konkrét fejlesztőt kérdeztünk meg arról, hogyan érintették őket és a ma is folyamatban lévő fejlesztéseiket az elmúlt hónapok eseményei. Arról, hogy milyen mértékben volt szükség újratervezésre, merre mennek az árak, milyen új fejlesztési irányok jöhetnek szóba és mennyit segít az 5 százalékos lakásáfa, Dr. Schrancz Mihállyal, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
A 2020. szeptember 25-én tett bejelentése alapján a MOL Vagyonkezelő Kft. (a MOL 100%-os leányvállalata) 2020. december 2-án 250 000 darab „A” sorozatú MOL törzsrészvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén.
A Parlament hamarosan tárgyalja azt a javaslatcsomagot, amely egy jelentős lépés lenne a magyar gazdaság körforgásos szemléletre való átterelésében. Már hónapok óta folynak a szakmai egyeztetések arról, hogy hogyan lehetne nagy arányban újrahasznosítani a keletkezett hulladékot, felszámolni az illegális lerakókat, illetve állami megbízásból rábízni a hulladékgazdálkodási feladatok egy részét egy koncessziós társaságra, aki vállalja, hogy az Unió által meghatározott, évekre lebontott célszámokat teljesíteni fogja. Az általános vita már lezajlott a javaslatcsomagról, a részletes tárgyalást követően pedig törvénybe is iktathatják az új szabályokat. Mindezekről kérdeztük Dr. Boros Anitát, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárát.
A gátszakadás miatt százak vannak veszélyben Oroszországban.
A miniszter a G20-aknak is előterjesztette javaslatát.
Szigorúan büntetnék a szabálytalanul parkoló, otthagyott járműveket.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.