Valósággal tépik a Molt a befektetők
Remek a hangulat a magyar tőzsdén, a jó teljesítmény elsősorban a Mol szárnyalásának köszönhető. A mai emelkedéssel együtt már több, mint 50 százalékos a plusz az olajvállalat papírjánál november eleje óta.
Remek a hangulat a magyar tőzsdén, a jó teljesítmény elsősorban a Mol szárnyalásának köszönhető. A mai emelkedéssel együtt már több, mint 50 százalékos a plusz az olajvállalat papírjánál november eleje óta.
Összesen 120 ezer darab törzsrészvényt vett a Mol leánycége hétfőn - derül ki a BÉT közleményéből.
A kiváló novemberi teljesítményt követően decemberben is szépen emelkedett a BUX, így az év utolsó két hónapját tekintve több mint 30 százalékkal került feljebb. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a két legnagyobb súlyú részvény, az OTP és a Mol is a mostanában jobban teljesítő ciklikus papírok közé tartozik, de a nemzetközi hangulat is jó volt alapvetően. A forgalom ennek ellenére csökkent az előző hónaphoz képest, de ez részben köszönhető a szünnapoknak is. A brókercégek rangsorában nem történt jelentős változás, az Erste bonyolította a legnagyobb forgalmat decemberben, míg a Concorde volt a második, és a Wood a harmadik.
A Mol eddig a hét összes napján vett saját részvényeiből, tegnap mintegy 234 millió forint értékben, ami a napi forgalom 20 százalékát adta. Ma és holnap azonban már zárva tart a magyar tőzsde.
Jó hangulatban telt a keddi kereskedés az európai tőzsdéken azt követően, hogy Donald Trump néhány nap halogatás után hétvégén mégis aláírta a kormányzati intézmények 2021-es finanszírozásáról szóló, jelentős gazdaságélénkítő intézkedéseket tartalmazó törvényt, valamint a karácsonyi szünet alatt megszületett a Brexit-megállapodás, és elindultak a tömeges oltások az eurozónában. A jó nemzetközi hangulattal a magyar tőzsde is menni tudott ma, több hazai kispapír is jól teljesített. A régióból emellett érdemes kiemelni a horvát tőzsdét is, amelyen felfüggesztették a kereskedést azt követően, hogy erős földrengés rázta meg az országot. Mindemellett az amerikai tőzsdék ma ismét új csúcsra kerültek nyitás után, az esti órákban azonban mínuszba fordultak.
A Mol horvátországi leányának finomítója épp a keddi földrengés epicentruma közelében helyezkedik el, ezért megkerestük a hazai tőzsdei céget kérdéseinkkel.
2020. december 28-án 160.000 darab „A” sorozatú MOL törzsrészvényt vásárolt a Mol Vagyonkezelő Kft. - jelentette be a tőzsdei cég hétfő délután.
Idén ünnepelte volna újraalakulásának harmincadik évfordulóját a Budapesti Értéktőzsde - már ha a szokatlan körülmények közepette lett volna mód és szándék az ünneplésre. A tőzsde hőskorának huszonéves szereplői ma már - ha nem hagyták el a piacot - bankok és brókerházak vezérigazgatói székében ülnek vagy a napi munkától - de nem a kereskedéstől! - már régen visszavonult magánbefektetők. A harmincadik tőzsdeév a korábbiaknál jóval eseménydúsabbnak bizonyult. A BUX index megjárta a mennyet (február 20-án 45792 pontos abszolút csúcsot) és a poklot is, egyetlen hónap alatt 16 ezer pontot zuhanva. Három évtizedre éppen három drámai esés és ugyanennyi feltámadás jutott.
A Mol több mint 210 millió forintért vette részvényeit még az ünnepek előtt, az olajipari vállalat idén már közel 16 milliárd forintért vásárolt részvényeket, a múlt szerdai vásárlás a napi forgalom 23 százalékát adta.
Az emberek örökké otthonról fognak dolgozni, az utazások megszűnnek, az olaj iránti kereslet eltűnik és a globális irodapiac is összeomlik. A sor szabadon folytatható, de az biztos, hogy a Covid kezdete óta rendszeresen jelennek meg ilyen és ehhez hasonló előrejelzések a járvány utáni időszakra vonatkozóan. Természetesen nem állítjuk, hogy a járvány mindenfajta hosszútávú, strukturális változás nélkül fog eltűnni az életünkből, de mint minden esetben, most is érdemes az érem mindkét oldalát nézni. Lássuk, milyen változásokat hozott eddig a home office elterjedése a piaci szereplők életére nézve, és vajon milyen változásokat fognak hosszabb távon okozni a most elindult folyamatok.
Szerdán aláírták a Mol Bubi megújításáról és üzemeltetéséről a szerződést a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. vezetői.
Enyhe pluszban zárt Amerika, a kereskedők az oltatással és az újabb stimulussal kapcsolatos optimizmusnak köszönhetően inkább vették a papírokat. Az európai tőzsdék továbbra is jól teljesítenek, többnyire pluszban vannak, beleértve a vezető részvényindexeket is. Diplomáciai források szerint közel lehet a Brexit-megállapodás, már csak a bejelentés időzítése a kérdés, ami már ma vagy holnap is megtörténhet, de azért még biztosra nem vehető. A BUX végül 0,36 százalékos pluszban fejezte be a napot, jól teljesített a Mol.
Tegnap Mol-részvényeket értékesített a Mol Csoport fogyasztói szolgáltatások ügyvezető igazgatója.
Részvényeket vásárolt vissza a Mol - derül ki a társaság BÉT-en közzétett közleményéből.
Jelentős esésben vannak az európai tőzsdék, köztük a BUX is, az OTP részvényeit csúnyán megütötték, de esésben a Mol és más magyar papírok is. Az új koronavírus törzs felbukkanása Londonban és környékén egy igazi dominóhatást indított el ma az európai piacokon, számos ország azzal reagált a felbukkanó veszélyre, hogy nem enged a területére az Egyesült Királyságból érkező utasszállító repülőgépet. Egyelőre még sok a bizonytalanság, így nagyrészt ezért reagálhattak erősebben a tőzsdék is annak ellenére, hogy a tengerentúlon már megegyeztek egy új pénzügyi csomagban, amit ma el is fogadhatnak már.
Az ünnepek előtt a Mol ismét a környezettudatosságra és a használt sütőolaj környezetbarát elhelyezésére hívja fel a figyelmet.
"Ha a körülményeket figyelembe vesszük, főleg a kőolajszármazékok keresletének drasztikus és soha nem látott szintű visszaesését, akkor egy relatíve jó évet tudhatunk majd magunk mögött. Nagyságrendileg 20 százalékkal fogunk elmaradni a tavalyi évi pénzügyi teljesítményünk - itt elsősorban az újrabeszerzési árakkal tisztított EBITDA az, amit az iparág néz" - nyilatkozta az Indexnek Ratatics Péter, a Mol teljes magyarországi operatív működéséért felelős ügyvezető igazgatója.
Az ügyvédek vívták az első harcokat a kereskedelmi ingatlanok bérleti tárgyalása során. Biztosan nem volt egyszerű feladat a bérlőknek és bérbeadóknak is megfelelő megoldást találni ebben az évben, mostanra azonban úgy tűnik, hogy lenyugodtak a kedélyek és elfogadottá vált, hogy könnyítések vannak, de olyan nincs, hogy egyáltalán nem fizetünk bérleti díjat. Legyen szó a retail, vagy az irodapiacról. Az eddigi tapasztalataikat foglalták össze a jogi szakértők a Property Investment Forum panelbeszélgetésében.
A Mol közel 220 millió forintért vette részvényeit, az olajipari vállalat idén már több mint 14 milliárd forintért vásárolt részvényeket, a tegnapi vásárlás a napi forgalom közel 18 százalékát adta.
A Mol azzal kapcsolatban készített felmérést, hogy hogyan készülnek a magyar autósok a télre. Ennek egyik fő tanulsága, hogy 10-ből 9 autós saját bevallása szerint felkészíti az autóját a téli időszakra, de sokan sokféleképpen gondolkodnak arról, hogy mit is nevezünk felkészítésnek. A megkérdezettek 15 százaléka szerint például a téli gumi használata extra felkészülésnek számít. Minden hatodik autós szerint a prémium üzemanyagok használata része a téli gondoskodásnak.
Egyértelmű favoritja van a republikánus elnökjelöltnek és úgy tűnik, Jeruzsálemnek is.
Hatalmas várakozásokkal tekintenek sokan a napra.
Percről percre tudósításunk az ukrán frontról.
Ukrajna csapásai állhatnak a háttérben.
A háború határozta meg az idei témát.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.