Az euróövezeti fogyasztók márciusban ősz óta először emelték inflációs várakozásaikat, még akkor is, amikor az árak növekedési üteme csökkent, és az Európai Központi Bank tovább emelte a kamatokat - derült ki az EKB csütörtökön közzétett felméréséből.
A Portfolio Gen Z Fest 2023 konferenciáján tartott előadásában Zsiday Viktor, a Citadella Származtatott Befektetési Alap befektetési szakembere útravalót adott a fiataloknak: találják meg azt a részterületet, ahol valami újat tudnak alkotni.
Az Európai Unióban működő bankok, biztosítók és alapkezelők a jövőben csak akkor értékesíthetnének befektetési alapokat és más befektetési termékeket, ha a szabályozó hatóságok előtt bizonyítani tudják, hogy azokat értékarányos áron és indokolt költséggel kínálják - derült ki a Reuters által ismertetett javaslattervezetből. Az értékesítői jutaléktilalom szempontjából megengedőbb a tervezet, mint pár hete gondolni lehetett, és csak a "tanácsadó nélküli értékesítésben" tiltanák ezt.
A hazai felnőtt lakosság leginkább az életét, az egészségét félti és az anyagi biztonság, függetlenség megteremtését is azért tartja kiemelten fontosnak, hogy kezelni tudja a váratlan helyzeteket, ugyanakkor a Groupama Biztosító megbízásából készült országos reprezentatív kutatás eredményei azt mutatják, hogy a felkészülésben komoly hiányosságok vannak. Elméletben ugyan egyre többen vannak tisztában az öngondoskodás értelmével és jelentőségével, de a gyakorlatban még sok a tennivalójuk, hogy meg is teremtsék azt a biztonságot, ami segít a várható és a váratlan nehézségek leküzdésében.
Takarékossági intézkedéseket jelentett be Bukarestben hétfőn Nicolae Ciuca liberális miniszterelnök és Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök, a költségvetési hiányt egymilliárd euróval (372 milliárd forint) szeretnék lefaragni.
Újra három szolgáltató érhető el a lakás-takarékok piacán, miután a Fundamenta évekig tartó egyeduralma után idén márciusban az OTP, majd május elején az Erste is piacra dobta az új termékét. A befizetéseinkre most akár 30%-os kiegészítést is kaphatunk, ezeket azonban nem szabad úgy tekinteni, mintha ugyanekkora hozamot biztosítanának. Legutóbb összehasonlítottuk az OTP és a Fundamenta termékeit, most megnéztük, az Erste hogyan kíván beszállni a versenybe.
Márciusban gyakorlatilag véget vetett a kormány az MNB diszkontkötvényén keresztüli, 18% körüli hozamszerzési lehetőségnek, de amíg tartott, sokan igyekeztek kihasználni a lehetőséget, köztük a magyar privátbanki ügyfelek is. Erre lehet következtetni az MNB számaiból, ami azt mutatja, hogy februárban több mint 15 milliárdnyi diszkontkötvény került a magyar háztartásokhoz. Sőt, vannak olyan hazai szereplők, akik valamilyen szinten továbbra is hozzáférnek az értékpapírhoz.
Szigorít a kormány a befektetési alapoknál: 2023. július 1-től kezdődően a kötvényalapok, részvényalapok és vegyes alapok portfóliójában legalább 60%-nak kell lennie az értékpapírok súlyának - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium április végi közleményében. A GFM mai háttérbeszélgetésén kiderült, hogy a szabályozás elsősorban a kötvényalapokra fókuszál, azokon belül is a rövid kötvényalapokra. A GFM azzal kalkulál, hogy az előírás mintegy 400-450 milliárd forintot mozdíthat meg, és ennek nagy része a magyar állampapírpiacon fog lecsapódni.
Miközben az MNB még 15%-19,5% közé várja az idei átlagos inflációt, egyes hazai piaci szakértők szerint ez inkább 19,5% körül alakulhat, ami azt is jelenti, hogy olyasminek lehetünk szemtanúi hamarosan, aminek ebben az évezredben soha: a 20% feletti kamatozású lakossági állampapírnak. Ezzel pedig jövőre már komoly reálhozamot is zsebre tehetnek a befektetők.
Az Apple április közepén indította el megtakarítási számla szolgáltatását, mely hatalmas népszerűségnek örvend: kevesebb, mint egy hét leforgása alatt 240 000 új számlát nyitottak meg a felhasználók - értesült a Forbes.
Az Apple üzleti modellje nagyrészt arra épül, hogy a felhasználókat minél több fronton a saját ökoszisztémájához és eszközeihez kösse, legyen szó új hardverekről, mint az AirPod és az Apple Watch, vagy éppen szolgáltatásokról, mint az iCloud. A mobilgyártó nemrégiben elindított magas hozamú megtakarítási számlája azonban egy lépéssel túlmutat a hardver- és szoftverkínálaton: a telefongyártó technológiai óriás most azzal köti magához az ügyfeleket, hogy klasszikus banki szolgáltatást kínál a felhasználóinak, brutálisan vonzó kamatokkal.
A kaliforniai szabályozó hatóságok pénteken megszavazták, hogy 2036-ig betiltják az új dízelüzemű nagy teherautók értékesítését, és 2042-ig minden teherautónak zéró kibocsátásúnak kell lennie – írja a CNBC. Ezzel a döntéssel Kalifornai úttörővé vált az USA-ban a kibocsátás-csökkentési vállalások terén.
Az éppen reneszánszukat élő piaci, állami támogatás nélküli lakástakarékoknál, valamint a nyugdíjcélú megtakarítások 20%-os adójóváírásainál egyaránt beleeshetünk abba a hibába, hogy az ilyen típusú termékeknél megtalálható befizetésarányos kiegészítést úgy tekintjük, mintha ugyanekkora többlethozamot biztosítanának. A valóság azonban az, hogy hosszabb futamidejű a megtakarításunk, a bónuszok annál kisebb tényleges, vagyonarányos megtérülést jelentenek. Megnéztük, melyik terméknél hogyan működik a befizetésarányos kiegészítés, és az valójában mekkora nyereséget jelent.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
Szigorít a kormány a befektetési alapoknál: 2023. július 1-től kezdődően a kötvényalapok, részvényalapok és vegyes alapok portfóliójában legalább 60%-nak kell lennie az értékpapírok súlyának - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A cél nem más, mint hogy bankbetétek helyett az állampapírpiacra tereljék az alapokban lévő befektetések minél nagyobb hányadát.
Nem lehet elég korán elkezdeni a pénzügyi nevelést Kökény Dávid, az OTP Bank Termékfejlesztési senior menedzsere szerint, aki a Portfolio-nak elmondta, az ideális az volna, ha a szülők már az első, valamilyen alkalomra, rokonoktól kapott pénz kapcsán elkezdenének pénzügyi kérdésekről beszélgetni a gyerekekkel. Az utóbbi években egyre nő a 16 év alatti ügyfelek száma az OTP Banknál, tapasztalataik szerint a Z generáció már kifejezetten tudatos, úgy tűnik, számukra a legfontosabb, hogy minél több banki szolgáltatás ingyenes legyen, és hogy minél nagyobb legyen a bank digitális képessége.
A megtakarítással egybekötött biztosítási vagy a pénztári szolgáltatások kiválasztásnál bizonyára mindenkinek az egyik legfontosabb szempont, hogy a termék minél olcsóbb legyen, azaz a lehető legkevesebbet vonjon le a szolgáltató a havi befizetéseinkből. Jó hír, hogy ma már minden megtakarításos életbiztosításnál és önkéntes pénztárnál kötelező feltüntetni a teljes költségmutatót (TKM), amelynek segítségével könnyebben össze tudjuk hasonlítani az ajánlatokat.
"Ezek a mai fiatalok…” Hányszor hallhatunk ilyen felütéssel múltidéző, és közben enyhén dorgáló hangvételű anekdotákat, és bizony az a helyzet, hogy ezt most már a 40-50-es éveikben járók szájából is lehet hallani. Nem véletlenül, felnőtt ugyanis egy új nemzedék, egy-két éve már a Z-generációsok kopogtatnak a munkaerőpiac ajtaján és teszik mindezt egy olyan környezetben, amit egy világjárvány és egy tőlünk alig párszáz kilométerre zajló háború tesz egészen bizonytalanná. Frissen kiszabadulva az egyetemről hogyan tudunk előre tervezni, hogyan tud pénzügyileg tudatosan alakulni az életünk, mit várunk el a bankoktól, milyen trendeket érdemes követni, és mikhez nem szabad bottal sem hozzányúlni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Mohos Kristóffal, a Portfolio részvényrovatának elemzőjével, aki Z-generációsként és tőzsdei megközelítését előtérbe helyezve beszélt többek között a megtakarítások miértjéről és hogyanjáról.
Radikális reformokra van szükség a magyar nyugdíjrendszert illetően: a folyamatosan romló demográfiai állás miatt 2050-re az időskorú eltartottak függőségi aránya 46,6%-ra nő majd, a fiataloknak pedig meg kell tanulniuk önmagukról gondoskodni - derült ki az Allianz Globális Nyugdíjjelentésének második kiadásából.