A globális nettó vagyon tavaly 4,3%-kal, 477 000 milliárd dollárra nőtt, ezen belül a pénzügyi vagyon pedig közel 7%-kal, 275 000 milliárd dollárra emelkedett, a 2022-es 4%-os csökkenés után – derül ki a Boston Consulting Group jelentéséből. Észak-Amerika a leggyorsabban növekvő régiók közé tartozik, az új pénzügyi vagyon több mint 50%-a ebben a régióban keletkezett tavaly, de nem várt helyről jöhetnek az új kihívók.
Májusban az ipar és a kiskereskedelmi forgalom teljesítménye is inkább kellemetlen meglepetést okozott Magyarországon, ami miatt egyre nehezebb gyors GDP-növekedéssel számolni a második negyedévben - írja a havi rendszerességű statisztikai adatok értékelése kapcsán friss elemzésében Virovácz Péter, az ING Bank szenior közgazdásza.
Változást reméltek tőle, de átütő sikert egyelőre nem hozott az ingatlanalapok keresletében a kormány legújabb intézkedése. Nem segít a helyzeten, hogy az első félévben az ingatlanalapok nem tudtak meggyőző hozamokat felmutatni, csupán egy lakossági, forintos alap tudott 5% felett teljesíteni. A legnagyobb ingatlanalap továbbra is az Erste Ingatlan alapja több mint 750 milliárd forintos vagyonával, de gyakorlatilag a legnagyobb sorozatok kezében koncentrálódik a kategória teljes, 2000 milliárd feletti vagyona.
A Magyar Államkincstár továbbfejlesztette az online felületeit, és a befektetések még egyszerűbb kezelése érdekében több új funkcióval bővült a WebKincstár és MobilKincstár alkalmazás. Most már többek között lehetőség van a rendszeres befektetési megbízások rögzítésére is - közölte az Államkincstár.
Két évet kellett várni rá, de visszatért az élet a vegyes alapok piacára: a tavalyi jó teljesítmények után elindultak végre a megtakarítások ebbe a kategóriába. Az év első felében folytatódott a vegyes alapok jó teljesítménye, a legjobban teljesítő alapok bőven 10% felett hoztak féléves szinten. Azonban úgy tűnik, a befektetők nem azokban az alapokban tartják a legtöbb pénzt, amelyek a legjobb hozamokat mutatták fel.
Miközben a részvénypiacok szekere idén is jól megy, az általánosságban emelkedő kötvénypiaci hozamok nem segítenek a hazai kötvényalapoknak. Az erős ellenszél ellenére vannak olyan kötvény- és pénzpiaci alapok, amelyeknek féléves teljesítménye veri az ugyanezen időtávon lakossági állampapírokkal elérhető kamatokat. Az viszont kijelenthető: az idei év slágerei minden bizonnyal nem a kötvényalapok lesznek, amit a visszaeső hozamok és kereslet mellett az alapkezelők értékesítési súlypontjának áthelyezése is magyarázhat.
2024 első félévében is kitartott a jó hangulat a hazai és globális részvénypiacon, ennek köszönhetően remek féléven vannak túl a hazai forintos, lakossági részvényalapok. Alig volt alap, amelyik negatív hozamot mutatott fel, még a „legrosszabb” teljesítmények között is 10% körüli hozamokkal találkozhatunk. A legjobban teljesítő alapok közé 18% feletti hozammal lehetett bekerülni, de volt olyan alap, amellyel közel 50%-ot lehetett nyerni. Nincs egyértelmű recept a sikerre: sok pénzt lehetett kaszálni egy török, román, amerikai vagy magyar részvényalappal is idén.
Robognak tovább a jó piaci környezetben az abszolút hozamú alapok, a legjobbak közé csak 10% feletti féléves hozammal lehetett bekerülni idén, a lista legtetején 40% körüli teljesítményt láthatunk. Jól megy a szekere a Hold Alapkezelő alapjainak, más alapkezelő alapjaival csak elvétve találkozhatunk a legjobbak között. A legnagyobb abszolút hozamú alap továbbra is az OTP Supra, az első félévet pozitív hozammal zárta, de lenne még hova javulni.
A pandémia utáni időszakban világszerte megfigyelhető volt a "bosszúköltekezés" jelensége (például bosszúutazások, amit a kínaiak magas szinten műveltek), amikor az emberek a korlátozások feloldása után impulzívan vásároltak és utaztak. Azonban Kínában most egy merőben ellentétes trend van kibontakozóban: a bosszúmegtakarítás - írta meg a Cnbc.
Mary Daly, a San Franciscó-i Fed elnöke pénteken optimista hangvételben nyilatkozott az infláció alakulásáról. A legfrissebb adatok szerint az infláció áprilisról májusra nem mutatott emelkedést.
A kamat és a biztonság a legfontosabb a lakossági befektetőknek akkor, amikor állampapírt választanak, a befektetők majdnem háromnegyede semmit nem hiányol a jelenlegi palettáról – derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) által rendelt felmérés adataiból. A több mint ötezer kincstári lakossági ügyfél közül minden harmadikat próbáltak már lebeszélni állampapír-vásárlásról.
A magyar árszínvonal sokkal magasabb, mint a lengyel és a román, ez az oka annak, hogy a vásárlóerő-paritáson számolt fejlettségi, jóléti mutatók (a nominális különbségek ellenére) össszeértek. Idehaza különösen az élelmiszerek árszintje magas, immár az uniós átlag feletti - derül ki az Eurostat adataiból. A számok azonban más meglepetéseket is hordoznak.
A philadelphiai Fed felmérése szerint az amerikai fogyasztók körében egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a következő évben meg tudjanak élni a pénzükből, még azoknak is, akik évente 100 000 dollárt vagy annál többet keresnek – írja a Bloomberg.
1300 háztartást kérdezett meg a Magyar Nemzeti Bank a saját anyagi helyzetéről és megtakarítási terveiről. A mostaninál optimistábban legutóbb 2022 januárjában látták a magyarok a pénzügyi kilátásaikat, és jó hír, hogy növekedett az alacsony keresetűek megtakarítási képessége is. 10-ből 4 háztartásnak ugyanakkor még mindig nincs megtakarítása.
Nagy bajba kerülhetnek a nők az Egyesült Államokban, ha eljönnek a nyugdíjas évek: egy friss felmérés szerint a nők mindössze harmadát tették félre annak az összegnek, amit a férfiak a nyugdíjas éveikre.
Egyértelműen javulásnak indultak a lakossági állampapírok értékesítési számai: az ÁKK közlése szerint múlt héten mindegyik lakossági papír kereslete nőni tudott, a legtöbbet a FixMÁP-ból vették a magyarok, ezt a bónusz állampapír, majd a MÁP Plusz követte.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Most először szerepelt azóta, hogy főnöke visszalépett a jelöltségtől.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Szerintük kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg egyetlen nap alatt.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.