makrogazdaság

Varga: 2015-től kerülhet napirendre a 10% alatti szja

2015-2016-ban kerülhet napirendre a személyi jövedelemadó 10 százalék alá való csökkentése - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Nemrég a miniszter úgy fogalmazott az egy számjegyű szja-val kapcsolatban, hogy ez a célkitűzés középtávon reális.

Varga: vicc, hogy Magyarország bóvli (2.)

Varga Mihály szerint a magyar gazdaság jobban teljesít, és úgy vélekedett, hogy vicc, hogy Magyarország még bóvli kategóriában áll a hitelminősítőknél. A nemzetgazdasági miniszter erről az MTV szerda reggeli műsorában beszélt. Olvasóink a két héttel ezelőtti szavazásunkon már véleményt nyilvánítottak ebben a kérdésben: a szűk többség azt mondta, hogy még nem érdemeljük meg a felminősítést.

Nem látszik még a rezsicsökkentés: 0,9% az infláció

Novemberben 0,9 százalék volt az egy évre visszatekintő drágulás a KSH közlése szerint. Ez megegyezik az általunk felmért elemzői konszenzussal, így az adat nem okozott meglepetést. Az élelmiszerárak nagyon visszafogottan alakultak; a sajt drágult, de olcsóbb lett a liszt. A maginfláció kissé emelkedett, 3,5% volt.

Enyhe emelkedést mutat a német infláció

Novemberben 1,6 százalékot mutat az európai összehasonlíthatóság érdekében harmonizált fogyasztói árindex (HICP) az előző év azonos időszakához képest. Ezzel pedig 0,4 százalékpontos emelkedést látunk az előző hónaphoz képest Németországban, ugyanakkor ez nem számít meglepetésnek az előzetes adatok alapján kialakított várakozások fényében.

Megállapodtak a költségvetésről az USA-ban

A képviselőház és a szenátus vezetői megállapodtak a következő két évre vonatkozó kiadási limiteket illetően. Ezzel valószínűleg elkerülhető lesz, hogy januárban újabb kényszerszabadságra küldjék a közszolgákat.

Nincs megállapodás a bankunióról

Nem jutottak el a megállapodásig az európai uniós tagországok pénzügyminiszterei kedd éjjel a bankunió még nyitott kérdéseiről, de tovább közeledtek a kompromisszum felé - derül ki a résztvevők ülés után adott nyilatkozataiból.

Túlzottdeficit-eljárás indul Horvátország ellen

Túlzottdeficit-eljárás megindítását javasolja Horvátországgal szemben az Európai Bizottság a tagállamok szakminisztereiből álló tanácsnak - közölte kedden a brüsszeli testület. Ezzel párhuzamosan Lengyelország 2015-ig haladékot kapott a 3,0 százalékos GDP-arányos uniós költségvetési deficitcél teljesítésére

Orrba verik a Wall Streetet az új banki szabályozással?

Az elemzők többsége még éppen elfogadhatónak találja az új Volcker-szabályt, ugyanakkor úgy látják, hogy a jogi szöveg értelmezése sok esetben homályos lehet. Az új törvény miatt jelentősen megnehezedhetnek a bankok kockázatkezelési módszerei és több milliárd dolláros költségekkel is járhat a bankok működésének átállítása. A Volcker-szabály 2015 júniusában lép majd érvénybe.

A dohányosok kitiltása mit sem ér, ha szivarról van szó


Az Egyesült Államokban már 2003 óta ki vannak tiltva a legtöbb helyről a dohányosok, ami a cigarettafogyasztás jelentős visszaeséséhez is vezetett. Mindez ugyanakkor egyáltalán nem zavarta a szivarok piacát, ami köszöni szépen jól van és idén akár 7 százalékkal is bővülhet.

Zárva lehetnek a benzinkutak január 1-jét követően

A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalatai 2014. január 1-jétől nem tudják töltőállomásaik működését jogszerűen biztosítani, ami azzal a következménnyel járhat, hogy a jogkövető töltőállomások nem nyitnak ki, amelyeket pedig tulajdonosaik mégis üzemeltetni próbálnak, az ellenőrzést végző hatóság bezáratja, ami veszélyeztetheti az ország üzemanyagellátásának folyamatosságát - közölte a MÁSZ az MTI-vel.

Évek óta nem voltak ilyen optimisták a munkaadók

A munkaadók 11%-a a létszám bővítését tervezi a jövő év első negyedében, 8%-uk elbocsátásokkal számol, míg 74% nem tervez létszámváltozást - derül ki a Manpower 2014 első negyedévére szóló felméréséből. A bővíteni és elbocsátani szándékozók arányából képzett mutató +3%, szezonális hatásokkal kiigazítva +6%, ami a 2009 második fele óta vezetett adatok sorában az eddigi legjobb.

Milyen tíz év vár ránk?

Tizedik születésnapját ünnepelte a Portfolio.hu befektetői klub. Ennek apropójából hívtunk a december 9-i eseményre olyan előadókat is, akik tíz évvel ezelőtt is jelen voltak az első klubon. Beszéltek arról, hogy mit gondoltak 2003-ban a következő tíz évről, ebből mi valósult meg, és arról is szó esett, hogy mi vár ránk a következő időszakban.

Folytatódik-e a kilábalás vagy újabb lejtmenet elé nézünk?

A feltörekvő piacok az 1994-es megbotlásukhoz hasonló jeleket mutatnak, míg a fejlett piacokon az Egyesült Államok válhat a növekedés motorjává a jövőben. A legmeghatározóbb erő jövőre is a nagy jegybankok monetáris politikájára vonatkozó várakozások lesznek: a tapír jövőre biztosan eljön és ez a tőkeáramlások irányát jelentősen megváltoztathatja. A hazai monetáris politika ugyanakkor óvatosabb lehet, ugyanis a jobbnak látszó makromutatók ellenére rendkívül ki vagyunk téve a globális hangulatváltozásoknak - mondta el Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője mai előadásában.

Online kasszák: nem módosítják a határidőt

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint nem szükséges az üzemanyagkutak - vagy bármely más kereskedelmi egység - esetében az online pénztárgépek bevezetési határidejének kitolása, mert a jogkövető pénztárgép-üzemeltetőket nem érheti hátrány.

Vegyes adatok Kínából

A ma hajnalban napvilágot látott adatok alapján nem egyértelmű, hogy milyen irányba tart a kínai gazdaság. Az ipari termelés lassult, a kiskereskedelmi forgalom viszont élénkült. A hongkongi tőzsdeindex minimális eséssel reagált az adatok megjelenésére.

Decemberben készül valamire a kormány?

Az államháztartás központi alrendszerének 2013. november havi többlete 11,3 milliárd forint volt - közölte az előzetes adatot a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a november végi pénzforgalmi adatok megfelelnek a kormány várakozásainak, igaz azokat továbbra sem ismerjük. Novemberben beérkezett a frekvenciahasznosítási bevétel. Ha a hivatalos éves előirányzatnak hiszünk, akkor decemberben 250 milliárdos hiány jöhet össze. Ehhez azonban az kellene, hogy elszaladjanak a kiadások a rendszerint többletet produkáló utolsó hónapban.

10 éves a Portfolio.hu klub

Szinte napra pontosan 10 évvel ezelőtt rendezte meg első befektetői klubját a Portfolio.hu. A jubileum pedig kiváló alkalom a visszatekintésre. Három meghívott előadónk alapvetően a nemzetközi gazdasági folyamatokról és a globális devizapiaci trendekről fog beszélni, saját egyéni történeteikkel megfűszerezve. És persze nem mehetünk el a kilátások mellett sem.

Még nem fog látszani a rezsicsökkentés

Az előző havihoz hasonlóan 0,9 százalék lehetett a pénzromlás üteme novemberben a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. Az újabb rezsicsökkentés az inflációs adatokon nagyobb részt decemberben látszik majd, akkor 0,4%-ra is lemehet az infláció.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.