makrogazdaság

Már a német jegybankelnök is az EKB további lazításáról beszélt

A német Bundesbank elnöke is csatlakozott a korábbi EKB-tisztségviselők által hangoztatott állásponthoz, miszerint a jegybank készen áll újra lépni, ha a körülmények úgy kívánnák. Jens Weidmann, az EKB döntéshozó testületének tagja ugyanakkor hozzátette, hogy egyes eszközeik akár nem kívánt hatásokat is előidézhetnek, amit gondosan mérlegelniük kell.

Óriástüntetés, szobordöntés és ultimátum Ukrajnában

Az egy héttel ezelőttinél is nagyobb, különböző becslések szerint akár az 1 millió főt is elérő óriástüntetést tartottak tegnap Kijevben az ország európai integrációja mellett, többek között az államfő lemondását is követelve. A megmozdulások összességében békésen zajlottak, igaz közben ledöntötték a kommunista vezér, Lenin többméteres gránitszobrát is. A tüntetők tegnap estére megszállták a kormányzati negyed utcáit, azaz gyakorlatilag az összes fontos hivatali épület ellen blokádot alakítottak ki és többek között 48 órás ultimátumot adtak Viktor Janukovics államfőnek, hogy menessze a Mikola Azarov miniszterelnök vezette kormányt. Az első miniszterelnök-helyettes Arbuzov egyébként még szombaton azt mondta, hogy a súlyos gazdasági nehézségek miatt Kijevnek egy 10 milliárd dolláros pénzügyi csomagra van szüksége, mert ellenkező esetben az államcsőd is előfördulhat. Meg nem erősített információk szerint egyébként már létre is jött az orosz-ukrán megállapodás, igaz az valószínűleg még nem végleges.

Kína a reformok idején még jobban lesújt a sajtószabadságra

A pekingi hatóságok nem hosszabbították meg a The New York Times (NYT) amerikai napilap és a Bloomberg hírügynökség kéttucatnyi újságírójának év végén lejáró vízumát korábbi tényfeltáró cikkeik miatti megtorlásként. A fejleményről a Kínában dolgozó külföldi tudósítók szervezete számolt be hétfőn egy tagjainak küldött e-mailben.

Nem tud már több meglepetést okozni Japán

A japán jegybank 2014 második negyedévében tovább bővítheti a jelenleg is rendkívül agresszív gazdaságösztönző programját. Ugyanakkor Tohru Sasaki, a JP Morgan vezető elemzője és egyben a Bank of Japan korábbi munkatársa úgy véli, hogy a piacot már nem lehet ezzel meglepni. Nem lesz tehát újabb Kuroda-sokk és emiatt a jen dollárral szembeni árfolyama ismét a 100-as körüli szinten ingadozhat jövőre.

Idén is kiosztották a Káldor-díjat

Kutasi Gábor, a Corvinus Egyetem adjunktusa kapta idén a Káldor-díjat. A Káldor-díjban olyan hazai közgazdász részesülhet, aki munkásságával jelentősen hozzájárult a hazai gazdaságpolitikai problémák megoldásához, vagy azok értelmezéséhez.

Az infláció nem okoz majd gondot Kínának

Novemberben csökkenést mutat a fogyasztói árindex Kínában: a múlt havi 3,2 százalékos éves üteméről 3,0 százalékra süllyedt az infláció, amivel a várakozásokat alulmúlta. A tendenciákat figyelembe véve egyes elemzők úgy vélik, hogy Kínának egyelőre nem kell a drágulás üteme miatt aggódnia és így teljes erővel a reformokra koncentrálhat.

Végre igazán pörög az export

Októberben az előzetes adatok szerint 781 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben. A növekedés oka, hogy az export az idén végre igazán bővülni kezdett.

Vámosi-Nagy: az áfát kellene megszüntetni

Az áfacsalások olyan mértékűek, hogy azokat csak az áfa megszüntetésével lehetne hatékonyan orvosolni - mondta az Adó Online-nak Vámosi-Nagy Szabolcs.

A 10% alatti szja-t tervezi az NGM

Tíz százalék alá szeretné csökkenteni a személyi jövedelemadó kulcsát a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kormányzati elképzelésről Pankucsi Zoltán, a szaktárca adóügyi helyettes államtitkára beszélt a Magyar Nemzetnek.

A jövő heti Fed-döntésig nem kezdődhetnek el az ünnepek

Nyugodtabb hétnek nézünk elébe az ünnepekhez közeledve, de a Fed december 18-ig még nyugtalaníthatja a piacokat. Az USA-ban a csütörtök délután lesz mozgalmasabb, míg az öreg kontinensen a keddi Ecofin találkozón elhangzottak lehetnek érdekesek. Itthon pedig a novemberi államháztartási adatokra és a szerdai fogyasztói árakra leszünk kíváncsiak.

A vártnál jobban teljesített a kínai exportszektor

A várt 7,1 százalék helyett 12,7 százalékkal nőtt az export novemberben Kínában - derül ki a statisztikai hivatal adataiból. Elemzők szerint a gyors exportbővülés a stabilizáció jeleként értelmezhető.

Legkésőbb márciusban jön a tapír?

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legkésőbb márciusban lassítani kezdi havi 85 milliárd dolláros gazdaságélénkítő programját - vélte az amerikai kötvények elsődleges forgalmazóinak csaknem fele azután, hogy péntek délután már a második egymást követő hónapban kedvező foglalkoztatási adat jelent meg az Egyesült Államokban.

A lefelé körből is kimaradhatnak a benzinesek

A hét második felében jelentősebb elmozdulás nem történ a Brent piacán, így a finomított termékárak sem változtak érdemben. Egy utolsó reménysugara azonban maradt az autósoknak, most a forint ereje segíthet az árak csökkentésében, de csak a hét közben dráguló dízel esetén.

Így nőnek ki a földből a stadionok

A költségvetési bizottság nevében a kormány a minap nyújtotta be a 2014-es költségvetéshez azt a módosító javaslatát, amely részletezi a Nemzeti Stadionfejlesztési Program jövő évi megvalósítását. Ennek keretében összesen 12 milliárd forintot meghaladó forrás talál gazdára. Ez csak egy része a jövő évi sportfejlesztéseknek, a 130 milliárdos beruházási alap nagy része ugyanis szintén ilyen célokra megy el.

Megugrottak Magyarország devizatartalékai

Az MNB előzetes adatai szerint novemberben 1,975 milliárd euróval növekedtek Magyarország nemzetközi tartalékai. November végén 34,7 milliárd eurón álltak, ami közel van a februárban megfigyelt idei csúcshoz.

Új szabályokkal is küzd a kormány az államadósság ellen

Új költségvetési szabályt rejtett el a Nemzetgazdasági Minisztérium az Államháztartásról szóló törvény legutóbbi módosító javaslatában. A minisztérium Portfolio.hu-nak küldött tájékoztatásából kiderül, hogy ezek az új szabályok kiegészítik a meglévő keretrendszert.

Magyar cégek is részt vehetnek a szlovén privatizációban

A magyar cégek szlovén privatizációban való részvételének lehetőségeiről tárgyalt Szlovéniában Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára és Mitja Mavko, a szlovén pénzügyminisztérium államtitkára - olvasható az NGM közelményében.

Az EKB-nak is mennyiségi lazítást kéne csinálnia

Barry Eichengreen, neves amerikai közgazdász pénteken arról beszélt a Wellingtonnak adott interjújában, hogy Európával kapcsolatban mindenki túlságosan optimista. Szerinte ugyanis jövőre még súlyos kihívások előtt áll a régió, ahol nagyon is valós a defláció veszélye. Ezt pedig az amerikai módszerhez hasonló mennyiségi lazítással és a brit hitelösztönzéssel kéne ellensúlyoznia az Európai Központi Banknak.

Friss adat: minden századik kasszát bekötötték a NAV-hoz

Az aktuális állapot szerint 2146 online pénztárgépet helyeztek üzembe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Portfolio.hu-val. Ez a teljes állomány 1%-a. A késlekedés miatt nem véletlen, hogy a plusz bevételre vonatkozó kormányzati várakozás jócskán összement. A kereskedők eközben bezárt boltokat vizionálnak januárra.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.