makrogazdaság

Az EKB nem csinál majd semmi merészet

Az eurózónában még 2015-ben is messze az Európai Központi Bank célja alatt lesz az infláció és emiatt sokan további lépéseket várnak a jegybanktól. Ugyanakkor Mario Draghi EKB-elnök csütörtöki szavaiból arra lehet következtetni, hogy a negatív betéti ráta egyre esélytelenebb és jelenleg semmilyen új eszköz mellett nincsenek igazán elkötelezve, vagyis egyáltalán nem számíthatunk merész lépésekre. Talán emiatt történhetett, hogy bár az elnök arra próbálta helyezni a hangsúlyt, hogy készen állnak mindenre, az euró mégis nem kívántan erősödött.

Van értelme a szombati munkának? - Szavazzon!

Ezen a szombati napon dolgozzuk le idehaza a december 24-i pihenőnapot. Két hét múlva pedig ismét munkába kell állni szombaton, amikor is a december 27-i napot "pótoljuk be". Most véleményt nyilváníthatnak arról, hogy van-e értelme. Szavazzanak!

Alig érhetnek valamit a kínai reformok

A kínai kormányzat továbbra is erőteljes elvárásokkal viseltetik a gazdasági növekedése kapcsán, több utalás szerint is 7 százalékos célt tűzhetnek ki a soron következő ülésükön. Ugyanakkor a piaci vélemények szerint a novemberben részletezett reformok nem segítik majd kellően az országot, a Bloomberg által megkérdezett közgazdászok csupán fél százalékos növekedési hatást jósolnak az egész csomagnak.

Varga: a cél a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés

A magyar kormány kiemelt gazdaság- és társadalompolitikai célja, hogy versenyképes, kiegyensúlyozottan fejlődő gazdasági szektort alakítson ki, amely polgárai számára megfelelő munka- és megélhetési lehetőséget kínál - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a vállalkozók napja jubileumi ünnepségén.

Máris megszólalt a jegybankár

További bizonyítékok kellenek arra vonatkozólag, hogy a munkaerőpiac valóban élénkül - nyilatkozta néhány órával a novemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok megjelenését követően Charles Evans, chicagói Fed-kormányzó a Reutersnek. Evans szavai alapján arra lehet következtetni, hogy még hónapok telhetnek addig, amíg a Fed úgy dönt, hogy csökkenti az eszközvásárlásokat.

Németh: sokktűrő a magyar kötvénypiac, de túl optimista az MNB

Sokktűrőnek bizonyult a magyar kötvénypiac az amerikai eszközvásárlási program kivezetésének hírével szemben, köszönhetően jó egyensúlyi mutatóinknak és a belföldi kötvénykeresletnek - mondta ma Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. A jegybank azonban kezd túl optimistává válni a szakértő szerint, jövőre már kamatemelésre kényszerülhet. Az egyszeri hatások nélkül 3-3,5% lenne a magyar infláció.

Meglepően optimisták az amerikaiak (2.)

Sokkal optimistábbak az amerikai fogyasztók, mint egy hónappal korábban - derül ki a Michigani Egyetem előzetes decemberi felmérésének eredményeiből. A főindex értéke a várt stagnálás helyett 75,1 pontról 82.5 pontra emelkedett, ami közel féléves csúcsnak számít.

Közel öt éve nem volt ilyen az USA-ban (3.)

A vártnál kedvezőbb munkaerőpiaci adatokat közölt az amerikai munkaügyi tárca. A foglalkoztatottság a várt 180 ezer helyett 204 ezerrel nőtt, a munaknélküliség pedig 7,3 százalékról 7 százalékra csökkent. A csökkenést azonban jórészt az indokolhatta, hogy azok a közalkalmazottak, akiket októberben kényszerszabadságra küldtek, kikerültek a statisztikából. Kérdés, hogy mindezt hogyan értékelik majd a jegybankárok. A piacokon kezdetben hatalmas csapkodások alakultak ki az adatok egymástól eltérő értelmezése miatt. Később az látszott, hogy a dollár gyengült, a részvényindexek pedig ugrottak, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy a piac összességében még nem számol rövid távon (decemberben) elinduló Fed-lassítással az eszközvásárlási programot illetően.

A magyar babák több mint felét 30 év feletti nők szülik

2012-ben 90 269 gyermek született Magyarországon, ami 2,5 százalékos emelkedést jelentett a 2011. évi mélyponthoz képest, de még nem jelent a 2010-es szintre való visszaemelkedést sem. A nemzetközi trendekkel összhangban a nők egyre később vállalják az anyaságot, a diplomás nők már közel 31 évesen szülik az első gyereküket. 2010-ben fordult elő először, hogy a születések felét a 30 éves vagy idősebb nők adták, ez az arány 2012-ben már 54 százalékra emelkedett.

Tíz meghökkentő jóslat 2014-re

A gazdaság és a tőkepiacok mindig tartogatnak meglepetéseket. A K&H Alapkezelő elkészítette 9+1 meglepő eseményt tartalmazó 2014-es listáját, amelyek 10-20%-os eséllyel bekövetkezhetnek. Ezek között szerepel például Magyarország felminősítése, a 2%-ig csökkenő magyar alapkamat és az is, hogy a svájci jegybank erősödni hagyja a frankot.

Ez a délután is izgalmas lesz

Ma délután napvilágot látnak az Egyesült Államokban a novemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatok. Bár elemzők szerint októberhez képest lassabban bővült a foglalkoztatottság, a munkanélküliség további csökkenhetett. A munkaügyi tárca a szokásos menetrend szerint fél háromkor közli a friss számokat.

Egyre több a női jegybankár

Úgy tűnik, hogy a jegybankári szakma egyre népszerűbb kezd lenni a nők körében, ugyanis idén már a világ jegybankjaink a stábját 46 százalékban hölgyek teszik ki. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy ez az arány a felső vezetői szinten drámaian visszaesik és jegybankelnökök között szinte alig találjuk meg a szebbik nemet.

Kicsit megtorpant az iparunk (2.)

A kiigazított adatok szerint októberben 0,5 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene az előző hónaphoz képest. Az előző év azonos időszakához képest azonban a volumen 6 százalékkal magasabb - jelentette a KSH.

Orbán: veszélyben vagyunk (3.)

Orbán Viktor szerint veszélyben van a magyar nemzet, mert többen halnak meg, mint születnek. Ezért a kormány ennek megfordításán dolgozik. A Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában kifejtette, hogy a dolgozó embereknek köszönhetően növekszik a magyar gazdaság. A kormány megvédi az ingyenes készpénzfelvételt - reagált arra a felvetésre, hogy a bankok más díjakat emelnek, miközben ingyenes lesz a készpénzfelvétel. Az áfacsalási botrányról szólva pedig azt mondta, hogy jelenleg nincs szükség plusz vizsgálatokra.

Tartósan 300 fölött lehet a forint jövőre

Az Egyesült Államokban látott kedvező fejleményeket követően erősödésbe kezdhet a dollár, amit egyedül a jövő év elején újra napirendre kerülő költségvetéssel és adósságplafonnal kapcsolatos politikai harcok törhetnek meg. Európában és itthon is fellendülés kezd kibontakozni, ugyanakkor ez termelési oldalról vizsgálva rendkívül törékenynek tűnik. A piac 2,8 százalékosnál alacsonyabb hazai alapkamat esetén kedvezőtlenül reagálhat, de még ideális körülmények esetén is folytathatja gyengülését a hazai fizetőeszköz. Hozzá kell majd szoknunk jövőre, hogy 300 és 310 közötti euróval szembeni árfolyammal kell együtt élnünk - hangzott el Háda Bálint, a Quaestor Csoport vezető elemzőjének az előadásán.

Fordított cukoráfa: benyújtotta a kérelmet a kormány

Valóban benyújtotta a kormány a kérelmet: november 27-én fordultak az Európai Bizottsághoz, hogy az Unió testülete engedélyezze a fordított áfa bevezetését a cukor szektorban. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint abban bíznak, hogy december közepéig megjön a pozitív elbírálás.

Kevesebb megrendelést kapott az amerikai ipar

Októberben 0,9 százalékkal csökkent az ipari cikkek rendelésállománya az USA-ban - derül ki a kereskedelmi tárca adataiból. Az elemzők egy százalékos csökkenést vártak.

Válságkezelés: mi az igazi ellenség?

A két részes cikk az Európai Unió gazdaságpolitikájában 2010-ben bekövetkezett fordulat okait és annak következményeit elemzi. Mivel a gazdaságpolitikai irányváltás fókuszában az államadósság csökkentése illetve a befektetői bizalom visszaszerzése állt, ezért a szerző részletesen vizsgálja az adósságcsökkentés makrogazdasági törvényszerűségeit, az államadósság terhét, valamint a finanszírozásával összefüggő kérdéseket. Alább az írás második része olvasható, az első rész elérhető itt.

A cikk 2013. november 13-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen rendezett tudományos konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata.

Draghi: lassú lesz a fellendülés és alacsony marad az infláció

Miután az Európai Központi Bank változatlanul hagyta az irányadó ráta mértékét a mai napon, Mario Draghi arról beszélt, hogy a kamatok legalább ilyen, vagy ennél alacsonyabb szinten maradhatnak a hosszútávon is, ugyanis a fellendülés rendkívül lassú és az inflációs nyomás gyenge. Draghi elmondta, hogy ez alkalommal is beszéltek a negatív ráta lehetőségéről, ugyanakkor csak röviden.

2013.12.05 13:45 Ez alkalommal nem változtatott az EKB

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.