makrogazdaság

Féléves mélyponton az üzleti várakozások

Júliusban féléves mélypontra esett vissza a GKI-Erste konjunktúraindex (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. A GKI által végzett felmérés szerint a júliusi hangulatváltozás az üzleti bizalmi index csökkenések a következménye, a fogyasztói bizalmi index május óta szinte változatlan.

Mutatjuk a hét legnagyobb veszélyeit

Itthon a Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntése lesz a hét eseménye, ami kapcsán a befektetők újabb 10 bázispontos kamatvágásra számítanak. Külföldön pedig csak a hét második fele lesz érdekes, amikor is megérkeznek a legfrissebb eurózónás konjunktúramutatók és a második negyedéves brit GDP.

Ez már a harc utolsó fázisa lesz

Az MNB holnap, azaz kedden még biztosan vág 10 bázispontot az alapkamaton 2,2 százalékra, de utána már csak legfeljebb néhány hasonló lépés következhet az előttünk álló hónapokban mind külső, mind hazai okok miatt - ez a kép rajzolódik ki a Portfolio friss elemzői konszenzusából. A szakértők szerint az "idő előtti" amerikai kamatemelés, illetve a magyar infláció újbóli élénkülése jelenti a két legfőbb kockázatot arra, hogy a vágási sorozat befejezése után az MNB az ígéretének megfelelően valóban sokáig rendkívül alacsonyan tudja-e tartani az alapkamatot. Több elemző is elismerte azonban, hogy ha az eurózóna gazdasága továbbra is "bukdácsol", akkor az EKB további lazító lépései miatt az MNB kamatvágási mozgástere akár még tágulhat is.

Figyelmeztette a nagy jegybankokat a német pénzügyminiszter

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter vasárnap arra intette a nagy központi bankokat, hogy figyeljenek a pénzügypolitika által okozható ártorzulásokra, és igyekezzenek közreműködni az "eszközbuborékok" megelőzésében. A német takarékbankok szövetségében konkrétabban attól tartanak, hogy az Európai Központi Bank (EKB) lazító pénzügypolitikája okozhat most "árbuborékokat". Közben a német központi bank fő közgazdásza nagylelkű bérmegállapodásokat javasolt a munkáltatóknak.

Valójában ezért jelentette be Varga a csomagot?

Az idei költségvetési hiánnyal nincs gond, azonban az államadósság csökkentését komoly kockázatok övezik - ez a fő üzenete a Magyar Nemzeti Bank ezen a héten megjelent költségvetési elemzésének, mely a 2014 első féléves államháztartási teljesítményt értékeli. A jegybank szakértőinek anyaga alapján arra következtethetünk, hogy a kormány valójában az államadósság csökkentése miatt tett a héten óvintézkedést, vagyis zárolt 110 milliárd forintot.

Ma hirdették ki az első devizahiteles törvényt

Kihirdették a devizahiteleseket megsegítő első törvényt, amely semmisnek mondja ki az árfolyamrést, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalos devizaárfolyamának alkalmazását írja elő.

Kegyetlenül lecsapott a NAV egy illegális fájlmegosztást végző nőre

Akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak azok, akik több ezer, a szerzői jog védelme alá tartozó alkotást és számítógépes programot tettek hozzáférhetővé az interneten a jogtulajdonosok jóváhagyása nélkül; illegális tevékenységükre a múlt héten derítettek fényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói.

Változtatásokat sürget a Szlovén Nemzeti Bank kormányzója

A bankszektort, a befektetéseket és az eladósodott állami vállalatokat érintő sürgős változtatásokra van szükség ahhoz, hogy hosszú távon is biztosítani lehessen a szlovén állam pénzügyi stabilitását - szögezte le Bostjan Jazbec, a Szlovén Nemzeti Bank kormányzója, akinek állásfoglalását nagy terjedelemben ismertette pénteken a ljubljanai sajtó.

Ha meg tudnának egyezni, akkor megúsznák a fájdalmas bankcsődöt

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank kelhet Bulgária segítségére, ahol is az ország egyik legnagyobb bankja került komoly bajba. A nemzetközi szervezet ugyanakkor konkrét terveket szeretne látni a bolgár kormányzattól, ahol egyelőre távolról sincs meg a politikai konszenzus a mentőakció kapcsán.

Illetéktelenekhez kerültek a Bónusz kötvények

Az igazi ok a Bónusz Magyar Államkötvények eddigi sorozatainak leállítása mögött valójában az lehetett, hogy a kötvények jelentős része nem a magyar lakossághoz, hanem intézményi befektetőkhöz került. Ez pedig ellentétes az adósságkezelő szándékával és ezért módosítják a feltételeket - értesült a Napi Gazdaság.

Lázár felel a postaügyért és az MFB-t érintő jogszabályokért is

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter felel ezentúl a postaügyért és a Magyar Fejlesztési Bankra vonatkozó jogszabályok kidolgozásáért, és további intézmények kerültek irányítása alá, köztük a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Az erről szóló jogszabály a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

Rövidesen megkaphatja Ukrajna az újabb IMF-hitelrészt

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) várhatóan heteken belül dönt az Ukrajnának megajánlott segélycsomag második részletének az átutalásáról - jelentette be a pénzintézet kijevi képviseletének a vezetője pénteken.

A görögöket még harmadjára is ki kell menteni?

A piaci szereplők többsége úgy véli, hogy Görögország hiába lépett vissza a kötvénypiacra, nem lesz képes önerőből előteremteni a teljes jövő évi finanszírozási szükségletét. A dolog leginkább a piac kockázati étvágyán múlhat, a legutóbbi aukcióik jól mentek, de félő, hogy a reflektorfénybe került portugál bank körüli nyugtalanságok visszavetik a vásárlói kedvet. Ha így lesz, akkor megint az EU és az IMF fizetheti a görög számlákat.

153 600 forint nettót vitt haza az átlagos magyar

Májusban 5 százalékkal emelkedtek a reálbérek éves összevetésben, amit az infláció teljes eltűnése segített. A január-májusi időszakban emellett 153 600 forintot kapott kézhez egy teljes munkaidőben foglalkoztatott - családi kedvezményre nem jogosult - átlagos magyar munkavállaló.

Orbán megszólalt a maláj gépről és a költségvetési zárolásokról is

A magyar kormány kifejezte részvétét a vélhetően lelőtt maláj utasszállító gépen életét vesztettek családtagjainak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában. A hirado.hu összefoglalója szerint a kormányfő a tegnap Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési zárolásokat úgy jellemezte: szükség nem volt rájuk, de óvintézkedésként mindenképp kellettek.

Itt a lista a zárolásokról: a stadionépítések nem állnak le! (2.)

Varga Mihály ígéretének megfelelően már meg is jelent a kormányhatározat az idei hiánycél tartásához szükséges intézkedésekről. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat értelmében a zárolás alól rengeteg cél mentesül, így például az összes stadionépítés is. Vagyis idén zavartalanul folytatódhatnak a stadionberuházások. Gyors számításaink szerint a határozatban szereplő zárolások összege 89 milliárd forint, szemben a bejelentett 110 milliárd forinttal.

Az izraeli hadsereg megindult!

Csütörtök este hivatalos közleményben jelentette be Izrael, hogy Benjámin Netanjahu miniszterelnök parancsot adott a hadseregnek szárazföldi hadművelet végrehajtására a Gázai övezetben.

Kitudódott, hogy melyek a legkockázatosabb országok!

Egy friss felmérésből az derült ki, hogy az államcsőd kockázata világszerte csökkent 2014 második negyedévében. Az S&P Capital IQ számításai szerint Argentína a legkockázatosabb, míg Norvégia a legbiztonságosabb. Magyarország a 27. helyen állt, amivel sikerült javítani, hiszen az első negyedév végén a 19. helyen álltunk.

Lecserélhetik a forgalomban lévő pénzeket

Hamarosan akár teljes készpénzcsere indulhat el a Magyar Nemzeti Bank vezetésével, legalább is a szakmai berkekben felröppent hírt több kereskedelmi banki forrás is megerősítette a HVG-nek. A lap szerint utoljára az 1990-es években került sor hasonlóra, akkor 7 évre és közel három milliárd forintra volt ehhez szükség.

Új Bónusz kötvényeket vásárolhat a lakosság

Változik a Bónusz kötvénycsalád kamata, a korábbi 2018/O és 2020/P megnevezésű Bónusz Magyar Államkötvények (BMÁK) helyett új sorozatok értékesítése indul. A négyéves új kötvények a bázisukhoz képest 1,25%-os, a hatéves futamidejűek pedig 2%-os kamatprémiumot adnak. Az adósságkezelő továbbra is a lakosságot célozza ezekkel a termékekkel.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.