makrogazdaság

Elértük volna a hozamcsökkenés alját?

Visszafogottabb keresletet láthattunk a mai kötvényaukciókon, ami mellett megállni látszik a hozamesés, legalábbis a 3 és 5 éves kötvények esetében. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ez alkalommal összesen 66 milliárd forintnyi forrást vont be, aminek a fele a továbbra is nagyon népszerű 5 éves papírokból származott.

Kedvező fordulatot látunk az eurózónában

Az elmúlt időszak gyenge konjunktúrafolyamatait követően júliusban kisebb fordulat következett be. Európa legjelentősebb gazdaságaiban többségében vártnál jobb szektorális aktivitást mért a Markit Economics, ami biztató jelnek tekinthető az év második felére nézve.

10 milliárd plusz a kórházaknak

Zombor Gábor, egészségügyért felelős államtitkár sajtótájékoztatót tart a kórházaknak szánt több mint 10 milliárd forintos működési támogatásról - derül ki a szerkesztőségünknek küldött meghívóból.

Jót úton van Kína, hogy sikerüljön a cél

Júliusban az erősödés jeleit mutatja Kína feldolgozóipara az HSBC felmérése szerint. A szektor beszerzésimenedzser-indexe 52,0 pontra emelkedett a múlt havi 50,7 pontos szintjéről, ami arra utaló jel, hogy az ország jó úton halad a növekedési céljának teljesítése felé.

Most valóban odacsap Oroszországnak az EU?

Az Európai Unió diplomatái csütörtökön mérlegelni fogják elsöprő erejű szankciók bevetését Oroszországgal szemben. A Financial Times által megszerzett brüsszeli dokumentum szerint az EU megtiltaná minden európainak bármilyen orosz kötvény vagy részvény vásárlását, amit a legnagyobb orosz bankok bocsátottak ki. A végső szót azonban az uniós kormányfők jövő heti rendkívüli ülésén mondhatják ki az ügyben.

Tényleg annyira csodálatos volt ez a sok kamatcsökkentés?

Véget ért a Magyar Nemzeti Bank kétéves kamatcsökkentési ciklusa, ezért itt az idő, hogy véleményt mondjunk a hátrahagyott 24 kamatvágásról. Matolcsy György jegybankelnök nem volt fukar a döntéshozók méltatásával, amit a keddi bejelentésen megjelent külső tanácstag hálásan meg is köszönt. Az örömünnepről már csak a pezsgőbontás hiányzott, de vajon tényleg ennyire nagy sikertörténetről van szó? Következzen hát a számvetés!

A pénzforgalom költségeinek csökkentésére törekszik a jegybank

Gerhardt Ferenc szerint a készpénzkímélő megoldásokat alkalmazók terheinek csökkenése segíti e megoldások elterjedését, ezért a jegybankban ezen dolgoznak, erre állandóan figyelnek a különböző szabályok, rendszerek létrehozásakor, támogatásakor. A GIRO Zrt. fejlesztése is a pénzforgalom költségeinek mérséklését célozza.

Ukrán válság: a németek gyors szankciókat akarnak

Hírügynökségi beszámolók szerint szerda kora délután a múlt heti maláj géphez viszonylag közel két ukrán katonai gépet lőttek le a szakadárok. Az egyik esetet ma rögtön elismerte a donyecki régió szakadár vezetője. A nemzetközi pénz- és tőkepiacok továbbra sem különösebben aggódnak a formálódó harmadik uniós szankciós fokozat, illetve a durvuló kereskedelmi korlátozások hatásai miatt. Ennek egyik jele, hogy az oroszok a teljes ukrán élelmiszerimportot betiltanák. Közben a szakadárok a hírek szerint szorulnak vissza állásaikból Donyeck külvárosából. Az amerikai titkosszolgálat mai jelentése szerint az ukrán szakadárok valószínűleg véletlenül (összetévesztés miatt) lőtték le múlt héten a maláj gépet.

Lemondott a bolgár kormányfő

Korábbi bejelentéséhez híven lemondott szerdán Plamen Oresarszki bolgár kormányfő, megnyitva az utat egy ügyvezető kormány felállítása és az előre hozott választások lebonyolítása előtt.

Kiszivárgott: így csapna le Moszkvára az EU

Az Európai Unió tagállamai már korábban, a maláj repülőgép lelövése előtt kidolgozták az Oroszország elleni szankciók harmadik körét - tudta meg az euobserver. A portál birtokába jutott dokumentum három lehetséges forgatókönyvet vázol fel a szankciók alkalmazására, a legdurvább eset már az orosz olaj- és gázimportot tiltaná.

Megugrott a brit egyetemekre felvételiző magyarok száma

2006 és 2013 között jelentősen, közel 2,7-szeresére nőtt a brit egyetemekre felvételiző magyar érettségizettek száma, míg a többi visegrádi országra ennél sokkal alacsonyabb növekedési ütem jellemző. Az MKIK GVI továbbtanulási szándékokat vizsgáló kutatásából emellett az is kiderül, hogy a Magyarországon tapasztalt regionális egyenlőtlenségek a továbbtanulási irányokban is tetten érhetők. A leszakadó északi és alföldi régiókból származó gyerekek általában nem felvételiznek budapesti vagy külföldi egyetemekre, míg a közép-magyarországi régióban tanulók leggyakrabban a legnagyobb presztízsű budapesti egyetemeket választják. A vizsgálat harminc magyar állami gimnázium végzős diákjainak körében zajlott, az eredmények 704 fő válaszain alapulnak.

Harmadik fokozatba kapcsol az EU Oroszország ellen?

Ha elsőre nem is tűnik úgy, az Európai Unió külügyminisztereinek keddi ülésén fontos döntések születtek. A tagállamok elmozdultak abba az irányba, hogy még keményebben büntessék Oroszországot, mivel Moszkva nem tesz semmit a kelet-ukrajnai helyzet megoldásáért. A maláj gép lelövése egyfajta fordulópont is lehet.

Már nincs robbanás a kiskereskedelmünkben (2.)

A KSH által közölt mindkét idősor szerint lassult az utóbbi hónapokban a magyarországi kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme, de persze még ez sem számít rossz teljesítménynek. Az azonos módszertan alapján készült idősor azt mutatja, hogy májusban csak 2,4%-os volt a forgalombővülés éves alapon az áprilisi 4,0%-os és a márciusi 6,1%-os ugrás után. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-től, illetve az online pénztárgéprendszer alapján kapott adatok idősora szerint májusban 4,9%-os bővülést jelez az áprilisi 6,3%-os, illetve márciusi 8,5%-os szárnyalás után.

Többé már nem lehet trükközni a Bónusz kötvényekkel

Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese tegnap a Hír TV-ben többek között arról beszélt, hogy az év végére 53 százalékra csökkenhet a külföldiek aránya a magyar államadósságon belül. Ezen becslése ugyanakkor korábbról már ismert volt, tehát üzenetértéke pusztán annyi, hogy szerinte nem változtak a kötvénypiaci kilátásaink. Borbély emellett kitért az eddig rosszul szabályozott Bónusz Magyar Államkötvények múlt héten napvilágot látott botrányára is. Elmondása szerint ezentúl már tényleg csak magánszemélyek vásárolhatják ezeket az értékpapírokat.

Ilyet még egyszer sem tett az Orbán-kormány

A 110 milliárd forintos kiadászárolásból 2,7 milliárd forint a 16 kiemelt sportág támogatását érinti - tudta meg a Népszabadság. A kormány ezzel a korábban megítélt plusz támogatás egy részét zárolja.

A hódító Putyin saját országát vágja tönkre

Az egész világ dühödt lázban ég és meg akarja tudni, hogy mekkora az oroszok felelőssége az inkompetens szakadárok produkciójában, melyben - feltételezhetően véletlenül - lelőttek egy polgári utasszállítót. Bizonyíték még nincs, de a részleteket egyre jobban ismerjük, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig a masszív propagandagépezetével sem nagyon bírja kimagyarázni már a történteket. Úgy tűnik, hogy az egykor érdekes feltörekvő piaci országot egyre inkább az elszigeteltségbe taszítja félelmetes elnöke.

Ítéletet mondtak Matolcsyék új céljáról a londoni elemzők

A londoni elemzők is igencsak meglepődtek azon, hogy a magyar jegybank a vártnál nagyobb, 20 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre. Többen is úgy értékelik a lépést, hogy a Monetáris Tanács zárásként még "durrantott" egy nagyot. Ezek fényében szerintük már nem váratlan, hogy a Matolcsy György vezette tanács bejelentette a kamatcsökkentési ciklus végét. Abban is egyetértenek, hogy 2015 végéig nem maradhat ezen az alacsony szinten az alapkamat, jövő év második felében emelésre kényszerülhet a jegybank.

Navracsics szívesen lenne uniós bővítési biztos

"Nem vagyok még hivatalos jelölt" - válaszolta Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben magyar újságíróknak az ő esetleges EU-biztosjelöltségét firtató kérdésre.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.