Ukrajna reméli, hogy a NATO védelmi minisztereinek szerdai brüsszeli tanácskozásán konkrét időpontok hangzanak el arra vonatkozóan, mikor szállítják a beígért tüzérségi fegyvereket - jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a Twitteren.
Oroszország ukrajnai katonai műveletének fő célja a donyecki és luhanszki népköztársaságok védelme - idézte Dmitrij Peszkovot, a Kreml szóvivőjét hétfőn a RIA orosz állami hírügynökség.
Továbbra is heves harcok folynak a Luhanszk megyében található Szeverodonyeckért. A település jelentős részét már az oroszok birtokolják az ukránok pedig csak a külterületeket ellenőrzik. A város azonban stratégiai jelentőséggel bír mindkét fél számára, hiszen a Donbasz régió irányításához elengedhetetlen Szeverodonyeck ellenőrzése. A város utcáin intenzív harcok folynak. Moszkva válasza a NATO-erők lengyelországi felvonultatására "arányos" lesz - figyelmeztetett az orosz külügyminisztérium.
Az elmúlt órák legfontosabb hírei:
1. Bevetésre készek a Bundeswehr felújított harcjárművei, Ukrajnába szállíthatják őket.
2. Scholz, Macron és Draghi együtt látogathat Kijevbe.
3. Megvan a McDonald's helyén megnyíló orosz hamburgerlánc elnevezése.
4. Oroszország figyelmeztet a lengyelországi NATO-erősítés kapcsán.
Az orosz és ukrán haderő is Szeverodonyeck városára koncentrálja erejét. Mindkét fél súlyos veszteségeket szenved. A város uralma lényegében eldönti azt, hogy mely haderő uralja Luhanszk megyét. Felvételek szerint külföldi harcosok érkeztek a térségbe, hogy az ukrán erők oldalán harcoljanak és segítsenek megtartani a terület feletti ellenőrzést. Cikkünk folyamatosan frissül a legfontosabb orosz-ukrán háborús hírekkel.
Az elmúlt órák legfontosabb hírei:
1. Egy orosz tábornok szerint amerikai tarackkal lőttek orosz területet az ukránok.
2. A brit hírszerzés közzétette legfrissebb háborús jelentését.
3. Először adott nagyinterjút Angela Merkel leköszönése óta, megvédte korábbi Oroszország-politikáját.
4. Norvégia önjáró lövegeket küldött Ukrajnának.
5. Amerikai agytröszt: nő az elégedetlenség Oroszországban a háború miatt.
6. Látványos térképet közölt a brit védelmi minisztérium: mutatjuk, hogy áll Putyin inváziója.
7. Figyelmeztet Lavrov: "Ez még több halálesetet fog okozni az ukránok körében".
8. Műholdfelvételek készültek a háború sorsdöntő helyszínéről.
9. Két fontos csúcs közeleg, Európába jön Joe Biden.
Az orosz erők ellenőrzik a stratégiai fontosságú ukrajnai Szeverodonyeck városának nagy részét, és hevesen lövik a testvérvárost, Liszicsanszkot, jelentős károkat okozva a folyamatos támadásokkal – közölte Luhanszk megye kormányzója.
Az orosz haderő az elmúlt napokban komoly harctéri sikereket ért el Kelet-Ukrajnában, az Institute for the Study of War szerint viszont közel sem lehet arról beszélni, hogy összeszedte volna magát az orosz haderő, sőt, valójában egyre inkább súlyos problémákkal küzdenek és Donyec-megyében hamarosan elakadhat az offenzíva.
Az orosz haderő járműveinek kezelői szeretik mindenféle improvizált páncélzattal felszerelni eszközeiket, legyen szó fémketrecekről, gumilepedőkről vagy farönkökről. Egy Kamaz teherautó kezelői most alighanem teljesen kimaxolták az improvizált páncélzat esztétikáját egy frissen előkerült videó szerint.
Heves orosz támadás alatt áll Szeverodonyeck, az utolsó nagyváros Luhanszk megyében, melyet még nem foglalt el az agresszor haderő. Helyi, ukrán beszámolók szerint az oroszok komplett városokat tesznek a földdel egyenlővé a régióban. Az orosz stratégiai csapásmérő erők interkontinentális ballisztikus rakétákkal gyakorlatoznak, a hiperszonikus rakétaindítók is megszólaltak a Barents-tengeren. Az ukránok önjáró tüzérségi eszközállománya folyamatosan bővül, ma Lengyelország tehet nagy felajánlást. Volodimir Zelenszkij elnök ma azt mondta: Ukrajna 20%-át megszállta az orosz haderő. Cikkünk frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Az orosz fegyveres erők ellenőrzésük alá vonták szinte teljes Szeverodonyeck várost – írja több brit, ukrán és orosz forrás. A város külterletein még mindig folynak harcok, de a térségben tartózkodó ukrán katonák nehéz helyzetben vannak.
Nagyon érdekes beszámolót tett közzé a Politico a Szeverodonyeck körüli harcokról, melyet több ukrán katonával, milíciával készített rövid interjú alapján raktak össze. A térségben brutális tüzérségi tűzpárbaj zajlik az orosz és ukrán haderő közt, melyben jelenleg az oroszok állnak nyerésre. Az ukrán katonák abban reménykednek, hogy fordul a kocka, amint a nyugati országok által beígért nehézfegyvereket megérkeznek, de elismerik, hogy nem állnak túl jól a dolgok. Többen is megjegyzik, hogy az oroszok gyakorlatilag rommá lövik a városokat a Donbaszban és azután nyomulnak be, hogy szinte mindent leromboltak.
Az Ukrajna ellen indult orosz támadás első hetei során vitathatatlanul súlyos logisztikai, morálbeli és stratégiai nehézségekkel küzdött az orosz haderő, melynek végeredménye az volt, hogy a Kijev és Harkiv elleni offenzívát is lényegében visszaverték az ukránok. Most viszont nagyon úgy tűnik, hogy az orosz haderő összeszedte magát és komoly támadásba lendültek a Donyec-medencében – Luhanszk megyét szinte teljesen bekebelezték már, Donyec megye ukrán kézen lévő településeit pedig folyamatosan kerítik be északi, keleti és déli irányból. A kelet-ukrajnai orosz offenzíva eddigi sikerei számos tényezővel magyarázhatók és bár közel sem lejátszott meccs még a térségért folytatott csata, vitathatatlanul nehéz helyzetben vannak az ukránok.
Luhanszk megye kormányzója, Szerhij Hajdaj kedd reggel az ukrán állami televízióban azt mondta, az orosz csapatok lassan haladnak előre Szeverodonyeck városának központja felé.
Az orosz csapatok behatoltak Szeverodonyeck város külterületére – közölte hétfőn egy regionális kormányzó, aki nagyon hevesnek nevezte a harcokat a településen, amely Moszkva donyec-medencei támadásának egyik kulcsfontosságú célpontjává vált.
Volodimir Zelenszkij kijelentette, hadseregük az orosz csapatok eddigi leghevesebb támadásával néz szembe a Donbaszban, ezért még több nyugati fegyverre van szükségük. Az ukrán elnök egy másik megszólalásában úgy fogalmazott, hogy a Donbasz lényegében lakhatatlanná válhat az orosz támadás következtében. Oroszország ugyanis jelenleg hatalmas offenzívát folytat annak érdekében, hogy teljesen ellenőrzése alá vonja Luhanszk és Donyeck megyét. Különösen Szeverodonyeck városából számoltak be heves harcokról. Zelenszkij azonban kijelentette, hogy Ukrajna nem fogja feladni azon területeit, amelyeket az oroszok megszálltak. A jelentések szerint továbbá három helyen történt robbanás Dnyipro városában, Harkivot pedig tüzérséggel lőtték az orosz csapatok.
Az elmúlt órák legfontosabb hírei:
1. Erősödik a fenyegetés Ukrajna határánál, Lukasenka fehérorosz elnök elrendelte egy új katonai parancsnokság létrehozását.
2. Három oldalról indítottak támadást az orosz erők fő célpontjuk ellen. Szeverodonyeck városát már kétharmad részben körülzárták az orosz erők.
3. Az Egyesült Államok arra készül, hogy fejlett, nagy hatótávolságú rakétarendszereket küldjön Ukrajnának. Döntés azonban még nem született.
4. Szakértők szerint amennyiben Ukrajna MLRS-hez jut, az megváltoztathatja a háborút.
5. Oroszországot le kell győzni Ukrajnában, különben a konfliktus egy harmadik világháborúhoz fog vezetni - állítja Mihajlo Podoljak.
6. Volodimir Zelenszkij elnök szerint Ukrajnának szembe kell néznie a valósággal és tárgyalnia kell Oroszországgal.
7. A Meduza független orosz portál Kreml-közeli forrásokra hivatkozva azt írta, az orosz vezetés Kijev második ostromára készül, őszre pedig győzelmet várnak.
8. Egy ukrán tisztviselő szerint az oroszok a Donbasz egyes területein 7 az 1-hez arányú létszámfölényben lehetnek.
9. Joe Biden kijelentette: Putyin inváziója "NATO-sította", egységesebbé tette Európát.
10. A brit hírszerzés közölte, mire készülhetnek Putyin csapatai.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma ma friss hírszerzési adatokat közölt az ukrajnai háborúról, emellett közzétette térképét az orosz-ukrán háború május 27-i állapotáról.
Az orosz csapatok folyamatos tűz alatt tartják az ukrán állásokat Luhanszkban, egyre inkább visszaszorítva ezzel az ukrán csapatokat - írja a Sky News.
Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) amerikai agytröszt keddi jelentése szerint az orosz erők valószínűleg felhagytak azokkal az erőfeszítésekkel, amelyek célja az ukrán erők egyetlen, nagyméretű bekerítése Kelet-Ukrajnában, és ehelyett kisebb bekerítéseket próbálnak elérni.
Lelőtték az ukránok Kanamat Botasev, az orosz légierő nyugalmazott tábornokának repülőgépét Ukrajna felett. Az ukrán hírszerzés információit a brit BBC-nek három olyan ember is megerősítette, aki közeli kapcsolatban állt Botasev tábornokkal.