Továbbra is arra számítunk, hogy a fintech piac 2030-ra eléri az 1,5 ezer milliárd dolláros bevételt - ez a mai piacmérethez képest nagyjából ötszörös növekedést jelent
- vélik a BCG fintech tanulmányának szerzői.
Ugyanakkor megjegyzik, ma már nem kizárólag a növekedésre koncentrálnak a fintech szereplők: a piac fejlődése egy olyan fordulóponthoz ért, amelyben az óvatosság - a pénzügyi rendszer kockázatának növelésétől való tartózkodás - ugyanolyan fontos, mint a nyereséges növekedés. A 2021-es csúcsról lefordulva a fintech piacon a vállalatok bevételéhez viszonyított értéke jelentősen csökkent, és a finanszírozás is visszaesett. A BCG szerint ezek a kihívások a rövid távú korrekció - a befektetői érdeklődés mérséklődése - részét képezik.
A globális fintech bevételek továbbra is erőteljes ütemben növekedtek: az elmúlt két évben összességében 14%-kal.
A növekedés 21%-ra ugrik, ha a kriptoszektort és a Kínában tevékenykedő fintecheket nem vesszük figyelembe.
![bcg report 01](https://cdn.portfolio.hu/articles/images-xs/b/c/g/bcg-report-01-691315.jpg)
Ám ennél még figyelemreméltóbb, hogy
AZ IPARÁG A NYERESÉGES NÖVEKEDÉS IRÁNYÁBA MOZDULT EL, AZ EBITDA-ÁRRÉS ÁTLAGOSAN 9 SZÁZALÉKPONTTAL JAVULT.
Ez a fajta fejlődés még mindig korai szakaszban jár, ugyanis a tőzsdén jegyzett 70 legnagyobb fintech vállalat jelentős része még mindig a „40-es szabály” alatt teljesít. (A 40 százalékos szabálynak megfelelő cégek azok, amelyek százalékban kifejezett éves bevételnövekedése és profitmarzsa összeadva meghaladja a 40 százalékot).
![bcg report 02 jó](https://cdn.portfolio.hu/articles/images-xs/b/c/g/bcg-report-02-jo-691317.jpg)
A fintech-szektort átalakító négy trend
Az elmúlt néhány év talán visszarántotta a földre a fintech-szektor magasan szárnyaló szereplőit. Most azonban a cégek racionalizált és újonnan összpontosított csoportja fog felemelkedni, és ők - valamint a már piacon lévő vállalatok - négy fő témával fognak szembesülni:
- A GenAI a termelékenységet fogja jelentősen javítani, a termékinnováció pedig ezt követi majd. A generatív mesterséges intelligencia megoldások már most is kézzelfogható termelékenységnövekedést eredményeznek a pénzügyi szolgáltatásokban. A technológia jelentős költségcsökkentést hoz a kódolás, az ügyfélszolgálat és digitális marketing területén, ez a hatás rövid távon valószínűleg még erőteljesebb lesz. A GenAI termékinnovációban való alkalmazása egyelőre nem hozza a várt eredményeket, de a BCG szerint ez hamarosan be fog következni.
- A beágyazott pénzügyek (embedded finance) piaca 2030-ra 320 milliárd dollárosra nő. A kis- és középvállalati szegmens ennek mintegy felét (150 milliárd dollárt) fogja kitenni; a lakossági szegmens 2030-ra 120 milliárd dolláros bevételt fog elérni; a nagyvállalati szegmens pedig 50 milliárd dolláros bevételt fog elérni. A közeljövő profitjának oroszlánrészét továbbra is a már érett fázisban lévő fintechek fogják learatni, míg a nagyobb bankok idővel egyre nagyobb részesedést fognak követelni a területen.
- A hálózatba kapcsolt kereskedelem és a hiperperszonalizáció készen áll a fellendülésre. Az összekapcsolt kereskedelem a bankok régóta várt "killer appja", azaz „titkos fegyvere” lehet, amely új bevételi forrást teremt, növeli az ügyfelek hűségét, és lehetővé teszi a bankok számára, hogy marketingcsatornát kínáljanak a kkv és vállalati ügyfeleik számára. A jövőben a bankok a rendelkezésükre álló részletes ügyféladatokat felhasználva személyre szabott hirdetéseket jeleníthetnek meg ügyfeleik számára, a kereskedők pedig a banknak fizetnek az így megszerzett többletforgalom alapján.
- Az open banking (nyílt banki) szolgáltatások szerény hatást gyakorolnak majd a banki tevékenységre, de annál nagyobbat a hirdetésekre. Azokban az országokban sem volt jelentős felforgató hatása a banki versenyre az open bankingnek, ahol korán elindult a folyamat a kedvező szabályozás révén. Az igazi érték a nyílt banki infrastruktúrát kihasználó szolgáltatóknál jelentkezik majd. A tranzakciószintű adatokhoz való hozzáférés lehetővé teszi az időszerűbb és célzottabb személyes ajánlatokat a reklámok, hirdetések piacán.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images