Megindokolta Donald Trump, miért nem vesz részt az előválasztási tévévitákon
Donald Trump korábbi amerikai elnök vasárnap megerősítette, hogy nem vesz részt a republikánus párt tévévitáiban.
Donald Trump korábbi amerikai elnök vasárnap megerősítette, hogy nem vesz részt a republikánus párt tévévitáiban.
A CNN és az SSRS pénteken publikált felmérése szerint az amerikai választók többsége ellenzi, hogy a Kongresszus további támogatásokat szavazzon meg Ukrajnának.
Egy új közvéleménykutatás szerint az amerikaiak mintegy harmada támogatja, hogy országa csapatokat küldjön a háború sújtotta Ukrajnába – számolt be róla a Newsweek.
Az idén augusztus 2-ára esik a túlfogyasztás napja: a Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása szerdán lépi át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni.
Ron DeSantis kormányzó hétfőn bemutatta elnökválasztási kampányának gazdasági programját, amely markánsan populista gazdasági üzenetet tartalmaz, és az amerikai társadalom hatalmi központjainak megdöntésére összpontosít a Federal Reserve-től a vállalatvezetői szféráig – írja a Yahoo Finance.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy a Wagner zsoldosai illegális migránsokkal együtt próbálhatnak meg bejutni az országába a szomszédos Fehéroroszországból. Ez egy újabb jele annak, hogy a két ország között az utóbbi időben egyre nő a feszültség - írja a Bloomberg.
A spanyolok megkezdték a szavazást az előrejelzések szerint szorosnak ígérkező parlamenti választásokon, amelyeken Pedro Sanchez miniszterelnök kormányzó szocialistái elveszíthetik hatalmukat, és 50 év óta először egy szélsőjobboldali párt kerülhet kormányra - írja a Reuters.
Spanyolországban előrehozott parlamenti választásokat rendeznek vasárnap.
Spanyolországban a konzervatív Néppárt (PP) győzelmét jelzik a parlamenti választások előtti utolsó, hétfőn megjelent közvélemény-kutatások.
A Morgan Stanley elemzői szerint Argentína még július vége előtt megállapodásra jut a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A dél-amerikai ország, amelynek adósságtörlesztési problémái már korábban is voltak, jelenleg azon dolgozik, hogy átalakítsa 44 milliárd dolláros IMF-hitelprogramját, miután a tavalyi súlyos aszály jelentősen befolyásolta pénzügyeit.
A brit védelmi miniszter szerint "kissé félreértelmezték", amit a múlt heti NATO-csúcson Ukrajna fegyverszállítási igényeiről mondott.
Az amerikai választópolgárok csaknem fele, 49 százaléka szerint az Egyesült Államokban a demokrácia nem működik megfelelően - derül ki az AP hírügynökség és a NORC társadalomkutató pénteken nyilvánosságra hozott felméréséből.
Az új hollandiai parlamenti választásokat november 22-re tűzték ki, miután múlt pénteken a négypárti koalíciós kormány lemondott a menekültügyi reformokkal kapcsolatos áthidalhatatlan nézeteltérések miatt.
Joe Biden amerikai elnök támogatottsága a Reuters/Ipsos július eleji közvélemény-kutatása alapján stabilan 40%-on állt, ami közel van elnöksége legalacsonyabb szintjéhez.
Két héttel a spanyolországi választások előtt a konzervatív Néppárt (PP) tovább növelte előnyét a kormányzó Szocialista Munkáspárttal (PSOE) szemben - derül ki a La Vanguardia napilap által közzétett közvélemény-kutatásból.
Még több mint egy év van a következő amerikai elnökválasztásig, de már gőzerővel dolgoznak a közvélemény-kutatók azon, hogy megpróbálják megjósolni, ki lesz a világ legnagyobb gazdasági, politikai és katonai erejének következő vezetője. Az összesített pollok nagyon érdekes prognózisokat mutatnak: bár a választás még tényleg messze van, jelenleg abszolút nem kizárható, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke.
A július 23-i spanyolországi választások előtt a jobboldali pártok némileg veszítettek népszerűségükből a szocialisták vezette baloldali kormánykoalícióval szemben, de a legújabb felmérések szerint még mindig vezetnek. A konzervatív Néppárt és a szélsőjobboldali Vox párt, a lehetséges koalíciós szövetségesek az előrejelzések szerint elegendő mandátumot szerezhetnek ahhoz, hogy abszolút többségbe kerüljenek a 350 fős alsóházban.
A Reuters és az Ipsos kedden elvégzett közvélemény-kutatása szerint ismét az amerikai polgárok stabil többsége, 65 százaléka támogatja a fegyverszállításokat Ukrajnának.
Ron DeSantis floridai kormányzó megszüntetné az energiaügyi, a kereskedelmi és az oktatási minisztériumot, valamint az adóhivatalt (IRS), ha elnökké választják.
A UK in a Changing Europe által megrendelt felmérés szerint a 2016-ban, az Európai Unióból való kilépés mellett szavazók mindössze 18%-a gondolja úgy, hogy a Brexit sikeres volt, ám 61%-uk szerint idő kérdése, és pozitív fordulatként lehet értékelni a kilépést - számolt be a Guardian.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.