Majdnem minden republikánus elnökjelöltet könnyedén legyőzne Joe Biden jelenlegi elnök, beleértve Donald Trumpot is, ha most rendeznék a jövő novemberben esedékes elnökválasztást. Egyedüli kivétel Ron DeSantis floridai kormányzó – derül ki mindez a New York Post és a JL Partners felméréséből.
A brit választók egyértelmű többsége most az Európai Unióval való szorosabb kapcsolatépítést támogatja - derül ki egy új közvélemény-kutatásból, amely alapján nagyot fordult a brit közvélemény a Brexit óta – írja a The Guardian.
Helyhatósági választásokat tartanak ma Spanyolországban, ahol több mint nyolcezer település, továbbá tizenkét tartomány vezetéséről dönt mintegy 35,5 millió szavazásra jogosult.
Egy friss felmérés szerint az amerikai közvélemény fele támogatja az Ukrajnának biztosított fegyverszállítmányokat, amely enyhe csökkenést mutat a tavalyi számokhoz képest, annak ellenére, hogy az amerikai közéletben fontos téma volt az elmúlt hónapokban a háború anyagi vonzata – írja a Szabad Európa.
A mai napon tartják az országgyűlési választásokat Görögországban, és bár úgy tűnik, hogy a regnáló konzervatív Új Demokrácia párt kerül ki egyértelmű győztesként, egy kormányzóképes többségi koalíció megalakítása jóval nagyobb gondokat okozhat.
Görögországban vasárnap parlamenti választást tartanak. A választás egyik sajátossága, hogy bár a baloldali pártok a felmérések szerint többséget szereznek, mégis mindenki jobboldali kormánnyal számol. A legesélyesebb, kormányon lévő Új Demokrácia párt a választási rendszer sajátosságai miatt bármilyen koalíció nélkül egy második forduló után többségi kormányt alakíthat. A török választások esetén azonban láttuk, hogy mekkora eltérések lehetnek a felmérések és a valóság között. Ebben bízhat az ellenzék legerősebb pártja, a Sziriza is: ha ő vagy szövetségesei a közvélemény-kutatásokon mutatottaknál jobban teljesítenek, ismét kormányra kerülhet.
A lengyelek 85 százaléka támogatja országuk európai uniós (EU) tagságát, ez az érték európai viszonylatban kiemelkedően magas, viszont tíz százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt volt - derül ki a CBOS lengyel állami közvélemény-kutató csütörtökön ismertetett felméréséből.
Törökország 2024-ig elhalasztotta egy 600 millió dolláros földgázszámla kifizetését Oroszországnak. Ez az első ilyen halasztás, egy, a múlt héten bejelentett megállapodás keretein belül - közölte a Reuters szerdán, két forrására hivatkozva.
Justin Trudeau kanadai kormányfő a Liberális Párt csütörtöki pártkongresszusán ígéretet tett rá, hogy indul a két év múlva esedékes következő választásokon.
A hét egyéb eseményei mellett viszonylag kevés visszhangja volt annak, hogy Joe Biden, jelenlegi amerikai elnök bejelentette: indul a 2024-elnökválasztáson, pedig a deklaráció több szempontból is számottevőnek mondható. Egyrészt fontos tényező, hogy Joe Biden már most is az Egyesült Államok történelmének legidősebb elnöke, ha jövőre nyer, 82 évesen kezdi meg második ciklusát. A másik fontos említeni való, hogy Joe Biden jelen állás alapján abszolút nem nevezhető népszerű elnöknek: kifejezetten rossz esélyekkel indul a választáson, ezért bejelentése még pártján belül sem arat osztatlan sikereket. Még messze van a választás, de a pollok azt mutatják, hogy Donald Trump ellen stabil esélyekkel indulna 2024-ben a jelenlegi elnök; abszolút nem biztos viszont, hogy vele kell megmérkőznie az elnöki székért.
Vasárnap népszavazást tartanak Üzbegisztánban az alkotmány emberi jogi reformokat és az elnök hivatali idejének meghosszabbítását tartalmazó módosításáról.
Moldovának "védernyőre" van szüksége, de lakosságának túlnyomó többsége nem támogatja a NATO-csatlakozást, és az alkotmányban foglalt semlegességet pártolja - közölte szerdán Maia Sandu moldovai elnök a Jurnal TV helyi televízió műsorában.
Az amerikai lakosság több mint kétharmada tartja valóságosnak a klímaváltozást, csaknem négyötödük az elmúlt öt évben megtapasztalt olyan extrém időjárási jelenséget, amelyet részben a klímaváltozásnak tulajdonít - derül ki a Föld Napján, szombaton közzétett közvélemény-kutatásból.
Az amerikai választók többsége nem szeretné, hogy Joe Biden újra induljon az elnökségért a 2024-es választáson - olvasható az AP hírügynökség és a NORC társadalomkutató intézet e heti felmérésében.
Törökországban május 14-én parlamenti és elnökválasztást tartanak. A legfrissebb adatok alapján Kemal Kılıçdaroğlu, az ellenzéki összefogás jelöltje vezet. A jelenlegi helyzet azonban akár kedvezhet is Erdoğannak, aki, ha második fordulóra kerül a sor, jó eséllyel győzhet. A héten számos török közvélemény-kutató tette közzé az eredményeit, amelyeket sok esetben kommentárokkal is elláttak. Ezek és a legfontosabb aktuálpolitikai események alapján érdemes áttekinteni, a részleteket illetően milyen forgatókönyv szerint nyerhet az egyik vagy a másik oldal, és kik lehetnek az igazi királycsinálók.
Montenegróban vasárnap hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, ezzel megkezdődött az elnökválasztás a nyugat-balkáni országban. Kazahsztánban előrehozott parlamenti választások kezdődtek vasárnap, amelyben mind a hét bejegyzett párt részt vesz.
Egy évvel Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja után az európai közvélemény egységesen Kijevet támogatja – derül ki a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) nevű páneurópai agytröszt ma megjelent felméréséből. A tíz európai országban felvett közvélemény-kutatás alapján elkészült ECFR-elemzés szerint azonban ez az egység felbomolhat az európai lakosság megélhetési gondokkal kapcsolatos aggodalmai, valamint a migráció politikai kérdésként való esetleges újbóli megerősödése miatt.