Az Európai Parlament elfogadta a rövid távú bérleti szolgáltatásokra vonatkozó adatgyűjtési és megosztási szabályokat, céljuk az átláthatóság növelése és a fogyasztók védelme az EU-ban - olvasható az Európai Parlament honlapján.
Az új idegenrendészeti törvényjavaslattal összhangban tovább szigorodnak a munkásszállások építésének támogatási feltételei is. Ezentúl előírás lesz többek között, hogy a munkásszálláson legalább 50 százalékban magyar munkaerőt kell elszállásolni - írja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
Négy nemzetközi nagybank lépett ki a vállalati beruházások éghajlati célokkal való összhangját vizsgáló ENSZ által támogatott SBTi kezdeményezésből.
Rakétavédelemre specializált lézerfegyverek kifejlesztésén dolgozik az amerikai Rakétavédelmi Ügynökség (MDA) – írja a Breaking Defense.
A nemzetközi partnerek nem próbálják rávenni Ukrajnát arra, hogy kezdjen béketárgyalásokat Oroszországgal - jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára egy kedden megjelent lapinterjúban.
A dán kormány azt javasolta, hogy a következő 10 évben több mint 21 milliárd dollárnak megfelelő dán koronát fektessenek védelmi beruházásokba, fejlesztésekbe, összhangban a NATO kiadási céljának teljesítésére tett ígérettel - számolt be a Reuters.
Az Egyesült Arab Emírségek visszalépett az Airbus-szal kötött üzletétől, amely egy tucat H225M Caracal többfeladatú helikopter beszerzésére irányult volna mintegy 800 millió euró értékben - írja a Reuters a a Breaking Defense magazinra hivatkozva.
Szlovénia egyetlen atomerőműve Krskóban megkapta a környezetvédelmi engedélyt ahhoz, hogy élettartamát további 20 évvel, 2043-ig meghosszabbíthassák - írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden.
Semmi sem tiltja, hogy egy légitársaság beépítse a jegyárba a különadót, a helyi fogyasztóvédelem csakis azt vizsgálhatja, megfelelően lettek-e erről tájékoztatva az utasok - írja a HVG.
Ugyan eredetileg már július elseje óta nem lehet Magyarországon BB-nél alacsonyabb energetikai besorolású lakásra használatba vételi engedélyt kiadni, most a kormány mégis visszakozott és még két évvel kitolta a szigorítás határidejét - vette észre a bank360.hu egy múlt heti kormányrendeletben. A döntés több szempontból is fejvakarásra adhat okot.
Kína módosította azt az évtizedes szabályozást, amely korlátozta a nem hazai tőzsdén jegyzett cégek pénzügyi adatszolgáltatási gyakorlatát. Ezzel a lépéssel vélhetően elhárult egy jelentős akadály az amerikai szabályozó hatóságok irányából, ugyanis a szabályozók teljes körű hozzáférést kaphatnak a New Yorkban jegyzett több mint 200 kínai vállalat többségének könyvvizsgálói jelentéséhez. A bejelentésnek köszönhetően jelentős pluszban indíthatja a mai kereskedést az Alibaba, a DiDi Global, a Nio és több, az Egyesült Államok tőzsdéin jegyzett kínai vállalat részvénye is.
Megújulnak 2023-tól az érettségi vizsga követelményei, az önállóság és a kreativitás kerül az értékelési módszerek középpontjába.
Nemsokára nem lesz elérhető a LinkedIn Kínában, de a Microsoft még idén elindít egy kínai felhasználókra specializált alkalmazást a hiány pótlására. A hír azután érkezett, hogy egy kínai internetes szabályozó hatóság még márciusban felszólította a LinkedInt a tartalmaik moderálására, és az ügyet ismerő személyek szerint 30 napos határidőt adtak erre nekik - számolt be a Wall Street Journal.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az elmúlt időszakban érkezett piaci visszajelzéseket figyelembe véve módosította a képesítési követelmények rendeletét azért, hogy 2021. október 13-tól a konyhai, valamint a cukrászati tevékenységekben csak a szakmai felügyeletet ellátó személynek kelljen képesítéssel rendelkeznie.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte a képesítési követelmények rendeletének módosítását - adták hírül egy a Portfolio-nak eljuttatott közleményben.
Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet jóváhagyta a Nasdaq javaslatát, amely a tőzsdén jegyzett vállalatok igazgatótanácsainak sokszínűbbé tételét célozza. A szabály előírja, hogy a Nasdaq-on jegyzett valamennyi vállalatnak legalább két olyan igazgatót kell kineveznie, akik megfelelnek a kitűzött kritériumnak, azaz egy nőt és egy alulreprezentált társadalmi csoport tagját, utóbbiba a feketéken kívül az LMBTQ-közösség tagjai és a latinók tartoznak.
Fontos adat jön, feszülten figyelnek a befektetők.
A béketárgyalásokról is beszélt.
A kifizetések felgyorsítását próbálják meg segíteni.
Az állami média írt erről.
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.
Az Európai Unióban a kínai érdekeket leginkább támogató országokba látogat csak el az ázsiai világhatalom vezetője.