A Politico beszámolója szerint Kamala Harris győzelméhez jelentősen hozzájárulhat, hogy
sikeresen össze tudja fogni a demokrata szavazóbázis gerincét,
azaz az afroamerikaiakat, a latinókat és a fiatalokat, ami Joe Biden korábbi jelöltségével omladozásnak indult. A kampányfőnök úgy véli, Biden utódja úgy nyerheti meg a versenyt Donald Trump ellen, hogy kibővíti a demokraták 2020-as szavazótáborát, és "bevonzza azoknak a választóknak a támogatását, akik a 2020-as választások óta a demokraták felé mozdultak el", miközben a republikánusok "szélsőségesebbé váltak."
O'Malley Dillon azt írta,
a versenyben fordulat következett be,
az állás "képlékenyebbé" vált, ami "további meggyőzhető szavazókat nyit meg". Hozzátette, Harris sikeresen szerepelhet a bizonytalan szavazók szegmensében, akik között felülreprezentáltak a feketék, a spanyolajkúak és 30 év alattiak.
Ezáltal Harris olyan napfényövezeti államokat is újból játékba hozhat, mint a sokszínűbb lakosságú Arizona, Georgia, Nevada és Észak-Karolina – a "kék falként" emlegetett rozsdaövezeti államok, Michigan, Pennsylvania és Wisconsin mellett. Sokatmondó, hogy O'Malley Dillon Biden jelöltsége idején közölt pár héttel ezelőtti írásában még jóval inkább a rozsdaövezetre koncentrált, a napfényövezetről pedig kevésbé optimistán úgy fogalmazott, hogy "nem elérhetetlen."
Harris elnökválasztási kampánya 1,4 millió adományozótól 126 millió dollárt gyűjtött össze azóta, hogy Biden visszalépett.
Az első 24 órában emellett közel 2000-en jelentkeztek állásra a kampánystábnál, vasárnap óta pedig több mint 100 ezer ember jelentkezett önkéntesnek. O'Malley Dillon szerint a Harris által generált lelkesedést jelzi az is, hogy tegnap az idei demokrata kampány eddigi legnagyobb közönsége előtt szólalt fel az alelnök, és az eredetileg tervezettnél több ember befogadására alkalmas helyszínt kellett bérelniük.
Trump kampánya a héten saját feljegyzésében elismerte, hogy
a következő napokban publikált felmérésekben Harris növekedésre számíthat,
hiszen jelöltsége a "mézesheteit" éli épp.
Címlapkép: Kamala Harris akkori demokrata alelnökjelölt beszél 2020. november 2-án a pennsylvaniai Philadelphiában. Címlapkép forrása: Getty Images