A koronavírus-világjárvány megfékezésére hozott korlátozások világszerte a károsanyag-kibocsátás csökkenését hozták, hosszú távon azonban a pandémiának "elég kicsi" vagy "kimutathatatlan" a hatása a klímaváltozásra egy új kutatás szerint.
A fenntarthatóság és környezetvédelem tízből nyolc személy számára fontos Magyarországon, de többségében csak olyan lépéseket hajlandóak a mindennapokban megtenni, amelyek nem igényelnek komolyabb lemondást vagy erőbefektetést. A fenntartható befektetési lehetőségek ismertsége még alacsony, de tízből hatan igénybe vennék az ilyen befektetési módokat, azonban, ha cserébe némileg kisebb hozam érhető el, már csak minden harmadik személy nyitott a használatra.
1600 milliárd dollár fölé ugrott a fenntarthatósági célokat figyelembe vevő ESG-alapok kezelt vagyona a világon tavaly, ami azt jelenti, hogy 2017 óta tízszeres emelkedést láthattunk. A Société Generale elemzése szerint még csak most jön a java, a befektetők egyre tudatosabban választanak, de fontos szempont a fenntarthatóság mellett az is, hogy ezek a befektetések felülteljesítik a piacot.
Magyarország megsértette a környezeti levegő minőségével kapcsolatos uniós szabályokat azzal, hogy nem tett eleget a szálló por részecskékre vonatkozó napi határérték tiszteletben tartására, illetve e határértékek túllépésének időtartamára vonatkozó kötelezettségeinek - közölte döntését az Európai Unió Bírósága szerdán.
Az online vásárlás a hagyományos kereskedelemhez képest átlag 36 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással jár - hívta fel a figyelmet egy friss kutatás alapján a Prologis ipari és logisztikai ingatlanvállalat.
Mégsem folytatódhat az Északi Áramlat-2 gázvezeték építése Németország felségvizein, mert környezetvédő civil szervezetek hétfőn fellebbezést nyújtottak be a munkálatok folytatását engedélyező hatósági döntés ellen, amely uniós madárvédelmi területen is engedélyezte volna a csőfektetést május végétől.
Bár a környezetvédelmi problémák elleni küzdelemben a közvélemény nem a közgazdászokat tartja a főszereplőnek, valójában mégis nagyon fontos szerepet játszanak ezen a területen. Ahhoz ugyanis, hogy kevésbé szennyezzünk, az emberek gazdasági döntéseit kellene megváltoztatnunk - mondja Kőműves Zsófia. A Cambridge Econometrics közgazdasági modellezője az Elemző közgazdász videósorozatunk újabb részében arról beszél, hogy egy olyan gazdasági környezet kialakítása a feladat, amely az új szabályok, adók révén környezetkímélőbb termelésre, fogyasztásra ösztönöz.
A térségre vonatkozó környezetvédelmi intézkedéseket vésték fel arra a több mint 300 éves kőtáblára, amelyet kínai régészek tártak fel az észak-kínai Hopej tartományban.
A jegybank zöld ajánlást készít a bankoknak, erről néhány héten belül társadalmi egyeztetés kezdődik - mondta Kandrács Csaba, az MNB alelnöke a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) felelős vállalatirányítás szakosztályának online konferenciáján szerdán.
Boris Johnson szerda hajnalban zöld ipari forradalom címmel nagyszabású gazdaságátalakítási csomagot hirdetett. A brit miniszterelnök tíz kiemelt pontot ismertetett, elsőként azt, hogy az Egyesült Királyság a korábban tervezettnél tíz évvel korábban, 2030-tól betiltja a kizárólag belsőégésű motorral szerelt járművek értékesítését. Egyértelművé vált az is, hogy a klímaváltozás ellen folytatott harcban a különböző hibrid hajtástechnológiák évei is meg vannak számlálva, ezeket a járműveket 2035-től nem lehet majd forgalomba helyezni a szigetországban.
A magyar háztartások elméletben fontosnak tartják a környezetet kímélő megoldásokat, azonban a háztartási eszközeik kiválasztásában és a szokásaikban nem mindig tartják szem előtt ezeket az értékeket - derült ki az IKEA svéd lakberendezési vállalat megbízásából készült felmérésből.
Szerda hajnalra megszületett a tagállamok szakminiszterei között a nagy alku a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjáról, amely majd kulcsfontosságú kereteket szab a 2021-2027 közötti uniós agrártámogatások felhasználása terén, elsősorban a környezet- és klímavédelmi célok kötelező teljesítésén keresztül. A részletekről és a kilátásokról várhatóan az Európai Bizottság lengyel agrárbiztosa és Nagy István magyar agrárminiszter is beszélni fog majd a Portfolio decemberi Agrárszektor 2020 konferenciáján.
A Takarék Jelzálogbank Nyrt. támogatja a fenntartható fejlődési célok elérését, ezért csatlakozott az Energiahatékony Jelzálog Kezdeményezés (Energy Efficient Mortgages Initiative, EEMI) európai platformhoz. A program résztvevői azon dolgoznak, hogy zöld jelzáloghitelezéssel és zöld jelzáloglevél kibocsátásával támogassák a lakásállomány energiahatékonyságának növelését, az OTP Jelzálogbank elsőként a napokban jelentette be csatlakozását.
A metánkibocsátás csökkentésére irányuló uniós stratégiát fogadott el az Európai Bizottság annak érdekében, hogy az Európai Unió 2030-ra elérje éghajlat-politikai célkitűzéseit, és hogy Európa 2050-re klímasemleges kontinenssé váljon - közölte az uniós bizottság szerdán.
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) módosította a befektetési alapok kategorizálási szabályzatát, melynek eredményeként az alapok besorolási kategóriái kiegészülnek a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos információkkal – derül ki a BAMOSZ közleményéből.
A Brain Bar jövőfesztivál idei egyik kiemelt témája az Y és Z generációt leginkább aggasztó probléma, a klímaváltozás. Több hazai és nemzetközileg is ismert előadó osztja meg nézeteit az előadások során: szó esik a húsevés hatásairól, az energiafelhasználásról, valamint a városok zöldítéséről is. A különböző hátterű és felfogású megszólalók célja azonos: minél több különböző perspektívából megvizsgálni, hogy miként lehet megóvni a Földünket és jobbá tenni a környezetünket.
A fenntartható, zöld- és innovációs tárgyú közbeszerzések elterjesztése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány (KBKA) - tájékoztatta a KBKA szerdán az MTI-t.
Tavalyhoz képest több mint három héttel későbbre, augusztus 22-ére esik idén a túlfogyasztás világnapja, vagyis az a dátum, amikorra a Föld lakossága elhasználja a bolygó egyéves erőforrásait - olvasható a Természetvédelmi Világalap (WWF) közleményében, amely szerint az emberiség ökológiai lábnyomának zsugorodása a koronavírus-járvány miatti korlátozások közvetlen következménye.
A Maldív-szigetek körüli vizekben az egyik legmagasabb a mikroműanyag-szennyezettség a világon, aminek súlyos következményei lehetnek a sekélyvízi korallzátonyok élővilágára és fenyegetést jelenthet a szigetek lakóinak megélhetésére is.