Fegyverre költ Trump
Az idén hivatalába lépett Donald Trump amerikai elnök kormányzatának első költségvetése a védelmi kiadások jelentős növelését és bizonyos területek költségvetésének jelentős csökkentését tervezi.
Az idén hivatalába lépett Donald Trump amerikai elnök kormányzatának első költségvetése a védelmi kiadások jelentős növelését és bizonyos területek költségvetésének jelentős csökkentését tervezi.
Az Európai Bizottság engedélye után elhárult az összes főbb akadály a 12 milliárd eurós paksi projekt elől, mostantól az építkezésre és annak finanszírozására érdemes fókuszálni. Az első fejlemények és az első elemzői kommentárok már meg is érkeztek.
Az év első két hónapját 180,4 milliárdos többlettel zárta az államháztartás központi alrendszere, ami az elmúlt több mint másfél évtized legkedvezőbb egyenlegének számít - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) keddi közleményében.
Nem csak a vizes-Vb központi épületénél, hanem szinte az összes állami beruházásnál jelentősen magasabb költségből sikerül csak felépíteni az adott épületeket az eredeti tervekben szereplő összegekhez képest - írja a 24.hu. A projektek során így milliárdokkal kell kipótolni a kezdeti költségvetést ahhoz, hogy elkészülhessen a tervezett beruházás.
Több mint ezer rendőr tüntetett szerdán a görög parlament épülete előtt tiltakozásul a kormány korábbi - a fizetéssel, a munkakörülményekkel és a létszám-, valamint a költségvetési hiány orvoslásával kapcsolatos - ígéreteinek megszegése ellen.
Rendkívül szépen indult a 2017-es költségvetés, soha nem látott többlet keletkezett januárban. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a bevételek nominálisan és időarányosan is jobban teljesültek a tavalyinál.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a TV2 Mokka vendége volt kedd reggel.
Jelentősen javította 2017-es és 2018-as Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzését az Európai Bizottság a hétfőn megjelent friss elemzésében. A brüsszeli testület szerint az idei 3,5%-os bővülés után még jövőre is 3 százalék felett lehet a növekedési ütem, amiben a költségvetési ösztönzésnek is komoly szerepe lehet. A vártnál erőteljesebb növekedés az adósság gyorsabb csökkenésében is megmutatkozik majd, de így sem lesz 71 százalék alatt a GDP-arányos adósságráta két éven belül.
Varga Mihály péntek reggel részletezte a januári, rendkívül kedvező költségvetési adatok hátterét. Emellett kérdésekre válaszolva azt is kifejtette, hogy az állami alkalmazottak esetében a kötelező béremelést az állam előfinanszírozza, a 40 milliárd forintos új közmunka-programra pedig a közmunka-keretből lesz fedezet. A nemzetgazdasági miniszter kifejtette a véleményét a Magyar Nemzeti Bank munkatársainak Portfolio-n megjelent cikkéről, melyben azt írták, hogy nincs szükség idén devizakötvény kibocsátására.
Az államháztartás központi alrendszere 2017 januárjában 123,4 milliárd forint többlettel zárt - jelentette a Nemzetgazdasági Minisztérium. Elejtett félmondatból sejthetjük, hogy mi állhat a rekordtöbblet hátterében.
Hamarosan érkeznek az első adatok a 2017-es költségvetésről, amely - a jelenlegi felállás szerint - számtalan lehetőséget adhat a kormány számára. Ezért nem lennénk meglepődve, ha az év vége felé a kormány beindítaná a pénzszóró gépet.
Valószínűleg valamennyi európai szövetségesnek, így Magyarországnak is felül kell vizsgálnia a védelmi kiadások fokozatos növelésére rögzített eredeti menetrendet - ismerte el hétfőn Brüsszelben a kormány szóvivője a BruxInfo beszámolója szerint. Kovács Zoltán szerint mielőbb csúcsszinten meg kell vitatni az Oroszország elleni szankciókat, de azt is nyilvánvalóvá tette, hogy Magyarország nem fog kilógni a sorból.
A tavalyi év utolsó hónapjában történelmi méretű hiány alakult ki a költségvetésben, a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn nyilvánosságra hozott jelentéséből körvonalazódik ennek az oka. Gigantikus költést rendezett a kormány az utolsó napokban, 3350 milliárd forintot költött, ami a GDP 10%-a.
A központi költségvetés adóssága 25 430 milliárd forint volt a múlt év végén, 730,3 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál, ez az Európai Uniónak tavaly októberben megküldött EDP jelentésben becsült 35 372,3 milliárd forintos nominális GDP-hez viszonyítva 71,2 százalékos arányt mutat, az egy évvel korábbi 74,7 százalékkal szemben - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn kiadott jelentéséből.
Akik eddig sem hitték, hogy a hivatalos kínai gazdasági adatok a valóságot tükrözik, azok most bizonyítékot is kaptak szkepticizmusukhoz: az észak-keleti Liaoning tartomány kormányzója kerek perec elismerte a kozmetikázást.
Hamarosan hozzálát a kormányzat az ország 2018-as költségvetésének elkészítéséhez és az Országgyűlés már tavasszal megszavazhatja a törvényjavaslatot - írja a Magyar Idők a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása alapján. Ehhez új adótörvény is fog társulni.
Egyetlen kormányhatározat jelent meg a Magyar Közlöny legutóbbi számában, ez pedig az idei költségvetés általános tartalékát érintette.
Decemberben 786,1 milliárd forinttal esett vissza a központi kormányzat jegybanknál elhelyezett betéteinek állománya - derül ki az MNB csütörtökön megjelent friss statisztikájából. Utoljára egy évvel korábban volt alacsonyabb a kormányzati tartalékok összege, vagyis az év végén szokás szerint a korábban felhalmozott készpénzállományt építette le a kormányzat, ami a költségvetési hiányon is megmutatkozott.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.