Az első tenderen 655 milliárd forint értékben fogadott el egyhetes betéti ajánlatokat az MNB – olvasható a jegybank honlapján. Ezzel az összes benyújtott igényt elfogadták, ami erős üzenet lehet a devizapiac felé.
A hiteltörlesztési moratórium hatalmas segítség a válságot anyagilag megszenvedő adósoknak, azonban szép számmal akadnak olyanok is, akik jobb szeretnék tovább folytatni a hitelük törlesztését. Számukra fontos információ, hogy az egyes bankoknál milyen online, telefonos, postai vagy személyes úton tehetik ezt meg.
Ezer szálon hat a magyar biztosítási szektorra is a koronavírus-járvány. Az egyik legnagyobb hazai életbiztosító, az NN ettől függetlenül továbbra is kitart amellett, hogy a tavaly év végi bejelentésének megfelelően elindítja nem-életbiztosítási üzletágát. Idén hitelfedezeti és lakásbiztosításokkal jönnek elő a tervek szerint. A járvány negatív hatásairól és az online értékesítés lehetőségeiről, az alulteljesítő életbiztosítási piacról és a bajba kerülő ügyfelek megsegítésének lehetőségeiről is beszélgettünk Baranyai Dávid igazgatósági taggal, akit az NN Biztosító megbízott vezérigazgatónak tervez kinevezni a felügyeleti jóváhagyást követően.
Már minden török tartományban jelen van az új koronavírus, de továbbra is Iránban a legrosszabb a helyzet a Közel-Keleten. Izraelben fertőzött lett az egészségügyi miniszter is, ezért ismét karanténba volnult a vele érintkező Benjámin Netanjahu miniszterelnök és az ország több vezetője. Egyiptomban a zsúfolt városokban élő lakosság jelenti a legfőbb veszélyt.
A múlt heti 3,3 millió után további 6,6 millió amerikai jelentkezett munkanélküli segélyért a várt 3,5 millióval szemben. Vagyis a koronavírus két hét alatt már 10 millió munkahelyet vitt el a tengerentúlon.
Romániában a regisztrált koronavírus-fertőzöttek több mint 13 százaléka egészségügyi alkalmazott, a körükben tapasztalt fertőzések miatt pedig sorra kerülnek karanténba kórházi részlegek, megnehezítve az amúgy is túlterhelt egészségügyi rendszer működését.
Németországban megközelítette az ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, és a regisztrált fertőzöttek száma is emelkedik, de viszonylag lassú ütemben. Egyelőre bőven van szabad kórházi kapacitás, a 40 ezer intenzív ágyból 15-20 ezer szabad, így külföldről is fogadnak betegeket. A szomszédos Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban is gyorsan emelkedik a fertőzöttek száma.
Brutálisan nehéz feladata van a kormánynak, hiszen a szolidaritást és a versenyképességet kell mérlegelni, amikor arról születik döntés, hogy mely ágazatok milyen formában kapjanak segítséget. Ráadásul az egyes országok gazdaságpolitikai metódusai is versenyt futnak egymással, más-más módon, de a környező országokban is mindenütt a hazai szereplőket próbálják védeni Ausztriától Romániáig.
1,17 ezermilliárd norvég koronát, tehát mintegy 113 milliárd dollárt vesztett az első negyedévben a norvég vagyonalap a részvénypiacokon – írja a Bloomberg.
A koronavírusnak lassan az élet minden területén érezni a hatását: kihat a munkára, a magánéletre, a leghétköznapibb tevékenységekre, mint a bevásárlás, vagy egy orvosi kontroll. Március 16-a óta az egészségügyi intézményekben csak a legszükségesebb beavatkozásokat végzik el. Míg korábban egy újonnan megjelent anyajeggyel azonnal elrohanhatott valaki a házi orvosához, vagy foglalhatott időpontot egy magán bőrgyógyásznál, erre most nem igazán van lehetőség. A jó hír, hogy egyre több olyan platform van, amely lehetővé teszi a videókonzultációt.
Csehország április 24-ig fenntartja a német és az osztrák határon a koronavírus-járvány miatt március közepén bevezetett ellenőrzéseket. A belső határvédelem húsznapos meghosszabbításáról szerda este döntött a cseh kormány - olvasható az ülésről kiadott közleményben.
Annyi halálos fenyegetést kap Dr. Anthony Fauci, az Egyesült Államok elsődleges koronavírus-szakértője és Donald Trump operatív törzsének tagja, hogy folyamatos rendőrségi kíséret vigyáz már rá, még az otthonában is – írja a CNN bennfentesekre hivatkozva.
A COVID-19 krízis hazai éttermekre mért súlyos következményeinek csökkentése érdekében éttermi partnereinek megsegítéséért kéri a Wolt ételszállító cég a kormányt, hogy az éttermekből elvitellel és kiszállítással értékesített ételek ÁFA tartalmát a jelenleg érvényes 27%-ról, a helyben elfogyasztott ételek esetében is alkalmazott 5%-os adómértékre csökkentse - írja csütörtöki közleményében a Wolt.
Kevesebb mint felére esett vissza az Ural típusú orosz nyersolaj átlagára márciusban az egy évvel korábbi értékhez képest, az első negyedévet tekintve pedig több mint 23 százalékos csökkenést mértek. Az orosz költségvetés 40 dollár körüli olajárnál lenne egyensúlyban, azonban egy korábbi orosz nyilatkozat szerint akár tíz évig is bírhatják a jelenlegi alacsony olajárakat. Mindenesetre a legutóbbi hírek alapján békülékeny hangnemet ütött meg a Kreml a szaúdiakkal vívott olajháborúval kapcsolatban.
Telemedicina, mint az egészségügyi konzultáció legkézenfekvőbb módja, távfelügyelet az idős rászorulók érdekében, a háttérben futó egészségügyi informatikai rendszerek, orvosi mérésekre alkalmas viselhető eszközök, digitális biomarkerek, diagnózis gépi algoritmusok alapján - csak néhány példa arra, hogy a digitalizáció jelenleg is formálja az egészségügyet. Közben a gigászi technológiai szereplők már nemcsak a partvonal mellől akarják nézni ezt a meccset. Az aktuális járványügyi helyzet pedig csak gyorsíthatja ezt a folyamatot. Szombathelyi Zsolt, a Richter Gyógyszergyár egykori kutatási igazgatója, a vezérigazgató tanácsadója írásában sorra veszi az aktuális digitális trendeket az ágazatban és felvázolja a kilátásokat.
Olcsóbbak lettek az élelmiszerek a nemzetközi kereskedelemben a COVID-19 világjárvány okozta keresletcsökkenés és az olajár-zuhanás miatt, továbbá közrejátszott ebben az egészségügyi helyzet miatt hozott korlátozó intézkedések esetleges negatív gazdasági hatásától való félelem is – derül kia FAO friss közleményéből.
Az Airbus legtöbb spanyolországi telephelyén orvosi arcpajzsokat állítanak elő 3D nyomtatókkal, a repülés- és űrtechnikai vállalat ezzel segíti a koronavírus-járvány elleni küzdelmet.
További szigorítások jöhetnek azokon a településeken Magyarországon, melyeket koronavírus-gócpontként azonosít az operatív törzs - hangzott el a mai sajtótájékoztatón. Elmondták azt is, hogy kortól függetlenül minden krónikus megbetegedés növeli a koronavírus kockázatát, illetve felhívták a figyelmet arra is, hogy minden több ember által használt eszközt érdemes fertőtleníteni.
A ma reggeli állapot szerint 21 ember veszítette életét koronavírussal összefüggésben Magyarországon. A Koronavírus Sajtóközpont részletes tájékoztatójából kiderülnek az elhunytak alapbetegségei és életkoruk.
A 2008-2009-es válság „főgonoszai”, a Wall Street nagybankjai mindent megtesznek azért, hogy a mostani válságból úgy jöjjenek ki, mint a jó fiúk: hiteltörlesztési moratóriumokat hirdettek, felhagytak a kilakoltatásokkal, elengednek bizonyos díjakat az ügyfeleiknek és bejelentették: senkit nem fognak kirúgni. Néhány bank még fizetésemelést is biztosított dolgozóinak.