Az egy évvel ezelőtti, európai légi járatok számának csak 12-14 százaléka közlekedik most a légtérben; a forgalom elérte mélypontját, napok óta 5 ezer körüli járat üzemel, szemben az egy évvel korábbi 31 ezerrel - közölte az Eurocontrol csütörtökön.
Április 30-ig meghosszabbította Oroszországban a koronavírus-járvány miatti kényszerszabadságot Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, nem zárva ki egyúttal, hogy a helyzet javulása esetén le lehet rövidíteni ezt az időszakot.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium saját forrásaiból is hozzájárul az orvos- és egészségtudományi egyetemek egészségügyi kiadásainak fedezéséhez - hangsúlyozta Palkovics László a négy felsőoktatási intézmény vezetőivel folytatott videokonferencián 2020. április 2-án, Budapesten.
A koronavírus-járványra hivatkozva bevezetett felhatalmazási törvény felkelti a magyar jogállamisággal kapcsolatos aggodalmakat, és elmélyítheti az EU-val a feszültségeket – közölte véleményét a Moody’s.
Ausztriában jelentősen csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke - jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter csütörtökön egy bécsi sajtótájékoztatón.
A koronavírus járvány következtében kialakult piaci helyzetet figyelembe véve az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) 2020. április 6-tól átmeneti időre módosítja az Elsődleges forgalmazók számára az aukciós rendszerben meghirdetendő állampapírok értékesítésének ütemezését.
47 százalékkal emelkedett ma Donald Trump bejelentésére az olaj árfolyama, miszerint egyeztetett a szaúdi koronaherceggel, és a globális olajtermelés visszavágása lényegesen több lehet mint 10 millió hordó/nap. Soha nem emelkedett még ekkorát napon belül az olaj árfolyama.
Az utóbbi napokban számos kutató, szakértő fogalmazta meg véleményét a koronavírus járvány gazdasági hatásainak enyhítéséhez szükséges kormányzati beavatkozásokról. E vitához kapcsolódva cikkünkben amellett érvelünk, hogy most, a leálló és átalakuló fogyasztás időszakában, arra összepontosítsunk, ami életben tartja és a karantén-helyzetre való átállásra segíti a munkáltatókat és munkavállalókat. A csomag optimális méretéről, a gazdaságélénkítés hónapokkal később esedékes feladatairól a mai bizonytalanság közepette nem lehet jó döntéseket hozni.
Közel 85 százalékkal csökkent a légi forgalom Németországban a koronavírus-járvány miatt a polgári légiirányítási feladatokat ellátó Deutsche Flugsicherung (DFS) csütörtöki adatai szerint - írja az MTI. A németországi és a német légtéren áthaladó forgalom a járvány hatására az idei első negyedévben végig meredeken csökkent. Az utolsó napon, március 31-én országszerte mindössze 1341 repülést irányítottak, ami 84,7 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - áll a DFS jelentésében, amely szerint a teherszállításra szakosodott nemzetközi repülőtereken, például Lipcsében mérsékelt a csökkenés, számos repülőtéren viszont gyakorlatilag leállt az élet.
Mi történt az utóbbi három hétben a világban és Magyarországon, ami miatt ma már koronavírus-válságról beszélünk? Milyen sajátosságai vannak a válságnak, és ilyen eszközökkel lehetne kimászni belőle? Meddig tart a gazdasági visszaesésből a felkapaszkodás? Többek között ezekről a kérdesekről beszélgettünk a Portfolio első online "mini-konferenciáján", ahol gazdasági szakértőkkel beszélgettünk, vitatkoztunk. Ebből adunk egy kis ízelítőt. Zsiday Viktor (Citadella) szerint ez olyan, mint egy háború, Regős Gábor (Századvég) szerint ez a válság nem olyan int egy egyszerű másnaposság, de előző éjszaka ki is raboltak minket. Az országok egységes fellépésének hiánya és néhány ország kifejezetten elkésett fellépése miatt lassú lesz a normalizáció, mondja Virovácz Péter (ING). Tardos Gegely (OTP Bank) a munkaerőpiaci sérülékenységről beszélt, az elbocsátások után nehezen építik fel a cégek újra a munkaerőbázisukat. A kulcs: a vállalatokat rá kell bírni, hogy a következő hónapokban ne építsék le a munkaerőt.
Több formában érinti közvetlenül is az állami vállalatokat a koronavírus-járvány, és érdekes látni, melyik társaság hogyan reagál. A Magyar Posta már több körben jelentett be intézkedéseket és úgy tűnik, újabb lépések jöhetnek.
Új negatív rekord került beállításra a tőzsdén, ahol már 2006 óta követik a benzin és a nyersolaj árkülönbözetét, ugyanis jelenleg Európában hordónként több mint 10 dollárral olcsóbb a benzin az alapanyagául szolgáló kőolajnál, mellyel még a 2008-as válság legsötétebb pillanatait is sikerült jócskán felülmúlni. Ez nagyon rossz hír az olajfinomítóknak.
Egy 300 millió eurós ingatlantranzakciót függesztettek fel, a NEPI Rockcastle romániai irodaportfólióját vásárolta volna meg az AFI Europe, a vevő azonban arra hivatkozik, hogy a bevezetett járványhelyzeti intézkedések miatt nem jöhetett létre az adásvétel - írja a Property Forum.
A koronavírus elleni gyógyszerek fejlesztésének lehetőségeiről és a betegség tüneteit enyhítő készítmények rendelkezésre állásáról egyeztetett csütörtöki videókonferenciáján Orbán Viktor neves hazai szakemberekkel.
A koronavírus még ősszel is a mindennapi életünk része lehet, ha addig nem dobják piacra a vakcinát - mondta el Scott Gottlieb, az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerészeti Hivatal (FDA) volt elnöke. Gottlieb szerint a fejlesztések gyorsan haladnak, a tesztelésekkel kapcsolatban viszont a szabályozóknak változtatniuk kell a szemléletükön.
Chris Hansen, a Valiant Capital Management vezetője már januárban úgy látta, hogy az új típusú koronavírus szétveri a világgazdaságot, alapjával el is kezdte shortolni a részvényeket és komoly hozamot ért el a stratégiával – írja a Wall Street Journal.