Bullard: meg kell emelnie a kamatot a Fed-nek!
A Federal Reserve már márciusban megkezdheti irányadó kamatának emelését - közölte csütörtökön James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke.
A Federal Reserve már márciusban megkezdheti irányadó kamatának emelését - közölte csütörtökön James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke.
Negyedik napja kitartóan erősödik a forint, sőt gyakorlatilag szárnyal, hiszen 10 egységgel erősödött az új évben az euróval szemben és a csütörtök délutáni kereskedésben 360 alatti euróárfolyamot is láttunk. Bár ma az MNB nem emelte tovább az egyhetes betéti rátát, de a 4%-os kamat bizonyára segíti a forint erősödését, és az újév eleji pozíciófelvételek is hozzájárulhattak ehhez. Így a mai forint mozgást elnézve "hiába" küldött a Fed meglepően szigorú hangvételű üzeneteket a világnak a saját monetáris politikai terveiről, ez most nem tántorította el a forintot az erősödés folytatásától.
Miközben a tőzsdék tovább meneteltek, a megugró inflációs várakozások bekorlátozták a kötvényalapok hozamszerzési lehetőségeit 2021-ben, másik oldalról viszont jelentős fegyvert kaptak a kezükbe a szuperállampapírral szemben vívott küzdelemhez. Voltak azért olyan forintos sorozatok, amelyek szép hozamokat értek el tavaly, de inkább ez volt a kivétel. A vállalati kötvényekbe fektető stratégiák kifizetődőnek bizonyultak, a legnagyobb kötvényalapok pedig még ilyen inflációs környezetben is tovább növelték vagyonukat.
Meglepetésre nem emelte irányadó kamatát az MNB – derül ki a csütörtöki egyhetes betéti tender meghirdetéséből. A következő két hétben még 40 bázispont emelésre van lehetősége a jegybanknak a kamatfolyosó változtatása nélkül. A hírre átmenetileg gyengült a forint.
Nagyon szűk már az amerikai munkaerőpiac, így ez is fűtheti az egyébként is túl magas inflációt, és ezek együtt akár a korábban gondoltnál hamarabbi, vagy gyorsabb kamatemeléseket is szükségessé tehetik, sőt akár a válság alatt felvásárolt eszközök eladását is – ezt a meglepően héja hangvételű üzenetet küldte a szerda este megjelent kamatdöntési jegyzőkönyvével a világnak a Fed. A jelzésekre a részvénypiac eséssel, a kötvénypiac hozamemelkedéssel, a kamatpiac pedig azzal reagált, hogy már márciusra csaknem teljes valószínűséggel beárazta az első Fed kamatemelést, amelyet az év során további két hasonló szigorítás követhet.
Friss novemberi, illetve decemberi amerikai munkaerőpiaci adatok azt mutatják, hogy rengetegen hagyták ott a munkahelyüket különböző okok, például a járvány felfutása miatt, így a Fed egyre közelebb jut ahhoz, hogy bejelentse a kamatemelésekhez szükséges egyik feltételének (túl)teljesülését: a maximális foglalkoztatottságot.
A várakozásoknak megfelelően 50 bázisponttal 2,25%-ra emelte az irányadó rátát a lengyel jegybank és további szigorítást helyezett kilátásba az infláció elleni küzdelem jegyében.
Ha 2020-at húzós évnek aposztrofáltuk, akkor 2021 sem volt sokkal másabb befektetési szempontból. Bár a koronavírus elleni vakcinák megjelenésével kezdetben mindenki azt gondolta, hogy visszaáll a normális a kerékvágásba a világ, az újabb és újabb vírusvariánsok, év végén pedig az omikron ismét megrengették ezt a hitet és rá kellett döbbenni, hogy két oltás felvétele már nem elegendő a járvány leküzdéséhez. Mindemellett 2021-ben megjelent a világban az infláció, a kötvénypiaci hozamok emelkedésnek indultak, a jegybankok pedig elindultak a monetáris szigorítás útján. Ilyen év után különösen izgalmas, mit tartogathat a 2022-es év, így megnéztük, mibe érdemes fektetni a következő 12 hónapban.
Kíváncsi vagy, milyen befektetési tippeket osztanak meg a magyar szakemberek 2022-re? Akkor már most jegyezd fel magadnak a 2022. február 24-ei dátumot, mert jön a Portfolio idei első befektetési rendezvénye, a Private Investor Day 2022! Részletek hamarosan!
Közel negyven vezető európai közgazdászt kérdezett meg a Financial Times az infláció vártnál tartósabb jelenlétéről az euróövezet országaiban, és válaszaikban sokan úgy tartották, hogy az európai gazdaság tartós újraindítására immár nagyobb veszélyt jelent az infláció, mint a járvány - írja az Infostart.
Jelentősen összekuszálta a piaci hangulatot az omikron megjelenése, bár egyre több hír jelenik meg arról, hogy talán nem okoz olyan súlyos lefolyást, mint a delta variáns, a befektetőket inkább az óvatosság jellemezte a részvénypiacokon, igaz, az év végére úgy tűnik, csak beköszöntött a Mikulás-rali is. Mindeközben az inflációs nyomás továbbra is jelen van, a fejlett piaci kötvényhozamok emelkedtek decemberben. A kockázatok ellenére bátrabb portfólióallokáció jellemezte a hazai portfóliómenedzserek döntését a Portfolio-ajánlók során kialakított mintaportfóliókban. Néhányan még a jövő évre vonatkozó meglátásaikat is megosztották.
Az összes benyújtott ajánlatot elfogadta az MNB a csütörtöki egyhetes betéti tenderen, így effektívvé vált az újabb 20 bázispontos kamatemelés – derül ki a délutáni eredményhirdetésből.
A lengyel pénzügyminiszter szerint jövőre is magas inflációval kell számolni, míg a kormánykoalíciót vezető PiS párt elnöke szerint a jegybank jövőre is több alkalommal emel kamatot.
2013 óta szép fokozatosan hozzászoktunk ahhoz, hogy a nyugati világban megszokott, legalábbis ahhoz hasonló kamatszinteken tudunk lakáshitelt vagy éppen céges hitelt felvenni Magyarországon, a megugró infláció és az ellene folytatott jegybanki küzdelem azonban 2021-ben véget vetett ennek a kegyelmi időszaknak. Kezdhetünk megbarátkozni a 7% feletti kamatokkal, amelyek elől menedéket csak a szelektív állami programok jelentenek. Ezek egyre gyakoribbak, a legújabb példa a karácsony előtt bejelentett lakossági kamatstop.
A cseh jegybank kereken 1%-ponttal emelte a kamatot decemberi ülésén, ezzel 3,75%-ra nőtt az irányadó kamatszint. A régiós jegybankok szigorodó hangneme kitart. A hírre a korona erősödött és azóta is erősödőben van. A forint eddig némileg gyengült ma.
Kijev lenullázta Oroszország képességeit.
Csökkenteni kellene az árakat.
Cikkünk folyamatosan frissül.
A háború legnépszerűbb fegyverét tették földdel egyenlővé.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.