Több mint 45 ezer emberéletet követelt az új típusú koronavírus terjedésével kirobbant járvány eddig Európában. Szombatig 46 033 halálesetet regisztráltak az AFP francia hírügynökség hivatalos adatok alapján elvégzett összesítése szerint.
Ezer katonát telepítenek New Yorkba, többmillió maszk gyártása van folyamatban - jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombaton, a kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.
Nem, a rendszeres pálinkafogyasztás nem öli meg az új típusú koronavírust és akkor sem tanácsos egyelőre elhagyni a lakást, ha kinn süt a nap és meleg van. Bár a gyerekek gyakran tünetmentesek, nem immunisak a fertőzésre, az arcmaszk pedig nem a viselőt, hanem a környezetét védi, ezért célszerű viselni. Megnéztünk tíz gyakori tévhitet a SARS-CoV-2-ről.
A hazai koronavírus-járvány elmúlt egy hónapban felgyűlt tapasztalatairól számolt be az RTL Klubnak adott interjújában Szlávik János, a Szent László kórház infektológus főorvosa.
Dubajban március 26-a óta az Egyesült Arab Emírségek többi részével együtt éjszakai takarítási tilalom van érvényben, amit mostantól kezdve két héten át a nappali órákra is kiterjesztenek - írja a Reuters.
A koronavírus okozta fertőzések száma az elmúlt 24 órában Franciaországban 441-re esett vissza az előző napi 588-ról - tájékoztatta a Reuters-t a francia egészségügyi minisztérium igazgatója.
Több mint 3 ezer új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Törökországban az utóbbi 24 órában - közölte szombaton az egészségügyi miniszter. Fahrettin Koca a Twitteren tudatta, hogy ezzel már a 24 ezret közelíti a koronavírusos esetek száma az országban. A fertőzés okozta halálesetek száma 501-re emelkedett.
Olaszországban túllépte a 15 ezret az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, egy nap alatt 681-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során - közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Február 20. óta most először csökkent az intenzív osztályokon kezeltek száma.
Oroszország járványügyi megfontolásokból péntek éjféltől határozatlan időre felfüggesztette a külföldön rekedt állampolgárainak tömeges hazaszállítását. A későbbiek során elindítandó charterjáratok menetrendjének közzétételét hétfőre ígérte a koronavírus terjedése elleni küzdelmet irányító orosz operatív törzs.
A világ legnagyobb szállodaláncai keményen harcolnak a vírussal. A hotelek foglaltsága sok helyütt egyszámjegyűre csökkent, sok szállodát bezártak, ahol még maradt némi forgalom, ott emeletek lezárásával és a személyzet egy részének szabadságolásával csökkentik a költségeket. A Marriott kínai szállodáiban viszont az elmúlt egy hétben 15-ről 20 százalékra nőtt a foglaltság.
A kormány oda nyúlt első körben a járvány elleni küzdelem finanszírozása érdekében, ahol pénzt lát: a kiskereskedelmi szektor legnagyobb szereplőit sújtja különadóval. A nem meglepő lépés mindenesetre érdekes: a teljes csomaghoz viszonyítva elenyésző összegnek tűnik a 36 milliárd forintos, kiskereskedelmi különadó-bevétel, a deficit ekkora mértékű elengedését várhatóan elbírta volna a költségvetés. Nem ez volt azonban a cél, inkább üzenet értéke van az extra tehernek.
A spanyol kormány a három hete tartó szükségállapot újabb kéthetes meghosszabbítását kezdeményezi a parlamentnél - jelentette be a miniszterelnök online sajtótájékoztatóján szombaton Madridban.
Ausztriában az utóbbi 24 órában csak viszonylag enyhén emelkedett a pozitív koronavírus-tesztek száma, és a bevezetett korlátozó intézkedések hatása már kezd érződni - mondta Rudolf Anschober egészségügyi miniszter szombaton.
A koronavírus-járvány gazdasági és járványügyi hatásainak kezelésére két alapot állít fel a kormány, egy 663 milliárdos járvány elleni védekezést szolgáló és egy 1345 milliárdos gazdaság-újraindítási alapot. Előbbibe a bankoknak 55 milliárd forintot kell befizetniük. Megnéztük, mennyit fizethet be az alapba az OTP.
Az állam pótolja ki 50-70 százalék körüli mértékben azoknak a munkavállalóknak jövedelmét, ahol a vállalat a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt árbevétel-zuhanást szenvedett el - állt elő új, a külföldi példákhoz hasonló javaslatával a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Portfolio-nak nyilatkozva. Parragh László szerint most a munkahelyek megőrzése a legfontosabb feladat.
Kormányinfó keretében tett ma délelőtt a koronavírussal kapcsolatos bejelentéseket Gulyás Gergely miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Kétféle alapot állít fel a kormány: egy 663 milliárdos járvány elleni védekezést szolgáló és egy 1345 milliárdos gazdaság-újraindítási alapot.
Kormányinfó keretében tett ma délelőtt a koronavírussal kapcsolatos bejelentéseket Gulyás Gergely miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, az eseményről cikkünkben élőben tudósítottunk. Kétféle alapot állít fel a kormány: egy 663 milliárdos járvány elleni védekezést szolgáló és egy 1345 milliárdos gazdaság-újraindítási alapot. Előbbit a multinacionális kiskereskedelmi láncoktól (36 milliárd), a bankoktól (55 milliárd), az önkormányzatoktól (34 milliárd), illetve átcsoportosításokból töltik fel, utóbbi teljes mértékben a költségvetésen belül átcsoportosított forrásokból gazdálkodik. Az egészségügyi dolgozók bruttó 500 ezer forint bérkiegészítést kapnak, várhatóan valamikor nyár elején. Összesen a GDP 18-22 százalékára rúgó gazdasági csomag jöhet, a válságkezeléssel kapcsolatos döntéseket hétvégi ülésén hozza meg a kormány, további válságkezelési részleteket hétfőn és kedden, a kijárási korlátozás meghosszabbításával kapcsolatosakat pedig szerdán terveznek ismertetni.