A pénteken megjelent Magyar Közlönyből kiderül: a gazdaságvédelmi alap terhére a kormány 82 milliárd forintot csoportosít át a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására, az idén betervezett eredeti 61 milliárd forintos kiadáson felül.
Csökken az aktív és a kórházban ápolt fertőzettek száma, így a kórházi ellátás újraindításának hétfőtől újabb üteme következhet, a koronavírusos betegek ellátásra felkészített kórházi ágyak harmada újra feltölthető más betegekkel - közölte pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Egymás után vonják vissza a német tartományi kormányok az európai uniós társországokból érkezőknek a koronavírus-járvány miatt kéthetes házi karantént előíró rendeletüket, a sort a legnépesebb tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália nyitotta meg pénteken.
A koronavírus-járvány feltartóztatására Kínában elrendelt karantén nem csupán a betegség terjedését gátolta meg, hanem jelentősen javította a levegő minőségét, elejét véve ezáltal több ezer elhalálozásnak a világ egyik leginkább légszennyezett országában - mutatták ki az amerikai Yale Egyetem kutatói.
Miközben az egész bolygó az új koronavírus feltartóztathatatlannak tűnő terjedése ellen küzd, az Antarktisz maradt az egyetlen kontinens, amely mentes az új koronavírus okozta Covid-19-betegségtől, köszönhetően elsősorban a szigorú biztonsági előírásoknak és csekély mértékben a szerencsének.
Az Európai Unió Tanács politikai megállapodásra jutott a szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatásról. Az intézkedést már hetekkel ezelőtt belengették, de döntés csak május 19-én várható.
Teher alatt nő a pálma, a válság teljesen átalakítja majd a banki szektort is – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök vezérigazgatója, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A beszélgetésről most az Infostart számolt be teljes részletességgel.
A világban 4 443 597-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 302 452, a gyógyultaké pedig 1 588 353 volt a Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint péntek reggel. Magyarországon pedig 3417 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma, és 442 főre emelkedett az elhunytaké, 1287-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. A koronavírus-járványról szóló híreink percről percre.
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésének kérdése nem lehet politikai vita tárgya - hangsúlyozta Karácsony Gergely főpolgármester pénteki Facebook-bejegyzésében.
Norvégia valószínűleg augusztus 20-ig fenntartja a koronavírus-járvány miatt hozott ki- és beutazási korlátozásokat - mondta pénteken az ország miniszterelnöke, Erna Solberg sajtótájékoztatón.
Minden negyedik koronavírus-fertőzött és elhunyt, egy idősotthon lakója. 105-re nőtt az idősotthonokban elhunytak száma. Az idősotthonokban fertőzöttek 59%-a és az elhunytak 73%-uk Budapesten található idősotthon gondozottja - írja a koronavirus.gov.hu.
A járványhelyzet a korábbi válsághoz képest egészen más csatornákon borította fel az emberek mindennapjait és az országok gazdaságát, ám a végeredményt tekintve mégis hasonló piaci történéseket látunk: a gazdaság teljesítménye visszaesik, a munkanélküliség megnő, és a legtöbb iparág ehhez hozzáteszi a saját maga veszteségeit, az a néhány szerencsés győztes pedig nagyot kaszál nagyon rövid idő alatt. Összegyűjtöttük azokat az ingatlanpiachoz kisebb, vagy nagyobb mértékben kapcsolódó ágazatokat, amelyeknek gazdasági értelemben jól jött, és amelyeket teljesen padlóra küldött a jelenlegi helyzet.
A koronavírus-járvány és a korlátozások miatt alaposan megemelkedett a Magyar Telekomnál a vezetékes és mobil hang- és adatforgalom, a megnövekedett online jelenlét következménye, hogy az eseti internethasználati csúcs hosszabb lett, a korábban az esti időszakban tapasztalt kiugráshoz képest a hálózati terhelés már a délelőtti órákban is magas. A távmunka és a digitális oktatás fennállásáig várható, hogy ez a trend stabil és tartós marad, a veszélyhelyzet végével pedig várhatóan visszaesik, de magasabb szinten stabilizálódik majd a forgalom. De más csatornákon keresztül is hat a járványhelyzet, csökkentek a roamingbevételek, visszaesik az okostelefon-eladás, de az ügyfelek igénye emelkedik a digitális képességek (pl. home office vagy webshop képességek) fejlesztésére, és óriási szükség van a digitalizációra az egészségügyben és az oktatásban is, ami lehetőségeket jelent a vállalatnak. Daria Dodonovával, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Spanyolországban 549-cel emelkedett a regisztrált új koronavírus-fertőzöttek és 138-cal a halálos áldozatok száma az elmúlt egy nap során - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium pénteki jelentéséből.
Észtország, Lettország és Litvánia pénteken megnyitotta a koronavírus-járvány miatt korábban lezárt közös határait, létrehozva ezzel Európa első utazási "buborékját".
Bulgáriában a bevásárlóközpontok hétfői újranyitásával lazítanak a koronavírus elleni küzdelem jegyében elrendelt korlátozásokon - jelentette be pénteken az ország kormányfője, Bojko Boriszov.
Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazást. A kormányfő erről pénteken Belgrádban beszélt, az Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.
A világméretű pandémia, amely már több mint 300 ezer áldozatot szedett, rávilágított arra, hogy a jövő kórházának egy járványügyi helyzetben is helyt kell állnia - hangoztatta a Portfolio-nak adott interjújában Bedros J. Róbert. A Dél-budai Centrum megvalósításáért felelős miniszterelnöki megbízott azt is kiemelte, hogy az eredeti helyszín nem változott meg, és a Dobogón épülő létesítményt a szakértők a járványügyi, megváltozott körülmények kezelésére is alkalmassá teszik. Megítélése szerint ugyanis tudomásul kell venni, hogy a koronavírushoz hasonló járványok megjelenésével a jövőben is számolni kell.
Még mindig nem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában: péntekre az azonosított fertőzöttek száma átlépte a 17 ezret, az elmúlt napban pedig ismét több új beteget jegyeztek fel, mint gyógyultat - derült ki az egészségügyi miniszter szokásos napi tájékoztatójából.