Negyedéves alapon 1,5%-ról 1,3%-ra, éves összevetésben pedig 7,3%-ról kereken 7,0%-ra, hatéves mélypontra lassult a kínai GDP-növekedés az idei első negyedévben - közölte ma hajnalban több más lényeges makroadat mellett a kínai statisztikai hivatal. Ezek az adatok rendre elmaradtak a várttól és intenzív lassulást jeleznek, így kissé érdekes lehet a 7%-os (előzetes) növekedési ütem kihozása, miközben a kínai vezetés már hónapok óta készíti fel a befektetői közösséget a lassulásra, illetve az ez elleni gazdaságpolitikai küzdelemre. Éppen az erre való spekuláció hajtotta a vártnak megfelelő 7%-os növekedési adatra 1%-kal felfelé a kínai tőzsdét.
Az S&P Case-Schiller - 20 városra vonatkozó - lakásárindexe 5,6%-kal volt magasabb augusztusban, mint tavaly augusztusban. Ez nagyjából megfelel az elemzői várakozásoknak, mivel a Reuters konszenzusa 5,8%-os emelkedést vetített előre. A havi változás viszont csalódást keltő.
A kínai jegybank könnyíteni kívánja a jelzáloghitelezési szabályokat, miután az ingatlanárak csökkenése komoly veszéllyel fenyegetheti a gazdasági növekedést.
A Portfolio és az RICS által közösen szervezett CEE Property Forum 2014 konferencián a hazai ingatlanpiaci szereplőket talán legjobban foglalkoztató "Tényleg elérte a magyar piac a mélypontot?" című panelbeszélgetés legfontosabb üzenete, hogy a piac szereplői egyetértenek: 2015 jobb lesz, mint 2014. Szintén optimizmusra ad okot, hogy a panelisták szerint a Magyarország kapcsán gyakran hangoztatott politikai kockázatok csak a bankrendszert fenyegetik, az ingatlanpiac szereplőit nem.
A Fundamenta a tavalyi első féléves 21,4 milliárdról 28,8 milliárdra növelte a kihelyezéseit, így piaci részesedése 2014. első hat hónapjában 29,2 százalékot ért el. - olvasható a Fundamenta közleményében.
Miközben néhány ingatlanpiaci szereplő részéről időnként azt hallani, hogy már megindult Magyarországon az ingatlanárak emelkedése, addig a valóság egész más képet mutat. Stagnáló árak, mérséklődő forgalom és bizonytalanság - így látják a helyzetet a Balla Ingatlanirodák.
A várt adatokhoz képest kevesebb új lakás épült és kevesebb új építési engedélyt adtak ki az USA-ban ez év júniusában. 893 ezer új lakás épült, 963 ezer új engedélyt adtak ki az előző hónapban.
A várt 425-430 ezernél kissé több, évesítve 433 ezer új lakás talált "gazdára" áprilisban az Egyesült Államokban és a Kereskedelmi Minisztérium a márciusi adatot is jócskán felfelé módosította (384 ezerről 407 ezerre).
2014 májusától Rézsó István vezeti a DTZ magyarországi ingatlanüzemeltetési üzletágát.
Eladja a problémákkal küszködő okostelefon-gyártó, a BlackBerry a kanadai ingatlanjait - közölte a társaság. Részleteket még nem tudni, de több mint 3 millió négyzetméternyi területet érinthet az értékesítés.
Februárban 0,4%-kal csökkent a használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban, így a tranzakciók éves száma szezonálisan kiigazítva a januári 4620 millióról 4600 millióra esett. Az adat megfelel a várakozásoknak, ugyanakkor kedvezőtlen, hogy az eladások 2012 júliusa óta nem voltak ilyen mélyen.
A hazai online ingatlanhirdetési piac, megfogadva a "fejlessz a válságban, és szárnyalj utána" elvet valóban komoly átalakuláson és átrendeződésen megy keresztül. Az egyik legújabb lakáskereső szolgáltatás, az Otthontérkép pedig úgy fest, hogy néhány hónap alatt is rendkívül dinamikus növekedést tudhat maga mögött. Alig három hónap alatt megduplázták a kínálatukat és a magánfeltöltések beindulása még csak most következik. Ebből a fejlesztési versenyből pedig egyértelműen mi, vagyis a lakáskeresők és az eladók profitáljuk a legtöbbet, hiszen olcsóbb és minőségibb felületeken bonyolíthatjuk lakásaink adásvételét. Ha folytatódnak a fejlesztések (márpedig erre vannak jelek), a magyar lakáshirdetési piac maga lesz a Kánaán azok számára, akik lakást akarnak majd adni vagy venni.
A délutáni, kedvezőtlen ingatlanpiaci adat ellenére kezdetben mindhárom tőzsdeindex emelkedést jelzett, a kereskedés második felében azonban elromlott a hangulat. 0,1-0,2 százalékos mínuszban zártak az indexek. A piaci szereplők kezdeti optimizmusát a vártnál jobb vállalati eredmények indokolhatták. Közben két jegybankár is megszólalt.
Jókora csalódást okoztak a januári újlakás építési statisztikák. Egyetlen hónap alatt 16 százalékot zuhant a megkezdett építések száma, de építési engedélyből is kevesebbet adtak ki.
Tavaly 9,1 százalékkal több használt lakást értékesítettek az Egyesült Államokban. A közel 5,1 milliós érték hétéves csúcsnak számít. Decemberben szerényebb mértékben, egy százalékkal nőtt a kereslet - derül ki a NAR adataiból.
A megkezdett építkezések száma 9,8, az újonnan kiadott építési engedélyeké pedig 3 százalékkal csökkent decemberben az Egyesült Államokban. A keresletcsökkenést részben a dideg idő indokolhatta.
A legnagyobb amerikai városokban tovább drágultak az ingatlanok, ami a fogyasztói bizalom erősödésével együtt bizakodásra adhatna okot, az év végi öröm azonban mégsem lehet felhőtlen, hiszen romlottak a feldolgozóipar kilátásai.
Augusztus óta 0,7, tavaly szeptember óta pedig 13,3 százalékot drágultak a húsz legnagyobb amerikai városban az ingatlanok. Augusztusban még közel másfél százalékos volt a drágulás mértéke. A háttérben a finanszírozási feltételek romlása és a keresletgyengülés állhatnak.
Az MBH Bank jelzáloghitelintézetét jelenleg 40%-ban tulajdonolja a posta.
Vízummentességet is kaphat Örményország a schengeni övezetbe.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Kihívója akadhat az alelnöknek.
Sakk-matt helyzetben a vezetés
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.