2015 óta két és félszeresére emelkedett a magyar lakáspiaci árindex, azonban idén tavasszal Magyarország elvesztette a leggyorsabban dráguló uniós ország pozícióját. Bár az Eurostat legfrissebb lakáspiaci árindexe még áremelkedést jelez a második negyedévre, a forgalmi statisztikák a növekedés lassulását és ezzel piaci fordulatot jeleznek előre, az OTP Ingatlanpont elemzői szerint.
A World Green Building Council (WorldGBC) ágazati útmutatót adott ki az épített környezetre, mely a globális átmenetet támogatja az olyan infrastrukturális megoldások felé, amelyek az emberekre összpontosítanak. A világszervezet az épületek, a közösségek és a városok szintjén javasol hatékony és gyakorlati lépéseket, támogatva a változó éghajlathoz való alkalmazkodást és ellenálló képességet.
Tavallyal ellentétben idén már csökken a hitelfelvevők száma a magyar lakáshitelpiacon: az új folyósítások összegének emelkedése kizárólag az átlagos hitelösszeg növekedésének volt köszönhető az első félévben. Az MNB új lakásokra igénybe vehető Zöld Otthon Programja még támaszt adott tavasszal a piacnak, a használtlakás-vásárlások és a korszerűsítések esetében viszont már masszívan látszódtak a visszaesés jelei, ami a kamatok és a rezsiköltségek emelkedése, valamint a lakástranzakciók számának már látható jelentős visszaesése miatt az előttünk álló időszakban még erőteljesebb lehet.
Az alsó és az alsó-közép, valamint a legfelső kategóriás hotelek túlélhetik a válságot, de az átlagos adottságú és nem kiemelkedő szolgáltatásokat nyújtók vannak a legnehezebb helyzetben Magyarországon. A nagy energiaigényű vidéki wellnesshotelek közül több is elvérezhet - állapította meg október végén készült helyzetértékelésében a Newmark VLK Hungary üzleti tanácsadó cég.
Emelkedő kihasználatlansági rátákról, csökkenő befektetési forgalomról, emelkedő hozamokról, és az ingatlanok lehetséges leértékelődési kockázatáról szól az MNB legfrissebb kereskedelmiingatlan-piaci jelentése. Emellett az is kiderült a kiadványból, hogy mit szólnak az építőipar, ingatlanfejlesztés területeken tevékenykedő piaci szereplők a kereskedelmiingatlan-piac aktuális helyzetéről, a fejlesztések és az építőiparral kapcsolatosan miben látják a legnagyobb kockázatot azok a szereplők, akik több száz milliós, vagy akár több milliárdos projekteket kezelnek a hazai ingatlanpiacon. Az árfolyamkockázat, az energiaárak, a krízishangulat vagy az építőipari anyagárak emelkedése okoz most gondot?
Kezd egyre inkább visszatérni a járvány előtti számaihoz a turizmus és a szálláshelyek forgalma, miközben egy újabb lavina zúdult rá a hotelekre: az energiaárak sok szálloda, fürdő, múzeum, színház, vendéglátóhely, és még sok-sok más típusú létesítmény működését megingatta. Már augusztusban is több vidéki szálláshely döntött úgy, hogy átmenetileg, vagy végleg bezárja a kapuit, azóta pedig nagyobb szállodákról is hasonló bejelentések érkeztek. A bezárási hullámnak még biztosan nincs vége, most az augusztus-szeptember-októberi időszakra vonatkozó összefoglaló cikkünkben az eddig bezárt szállodák közül mutatunk be néhányat.
A havi ingatlanpiaci HR,illetve a kéthavi bérbeadási tranzakciókról szóló összefoglalónk után, kéthavonta már az ingatlanok, ingatlanos cégek által kapott minősítésekről, díjakról is beszámolunk. Nemcsak energetikai minősítésekre kell gondolni, hanem olyan tanúsítványokra is, amelyek például a házak akadálymentességét vagy éppen a digitalizáltságát értékelik. 2022. szeptember és októberben is voltak épületek, amelyek ilyen elismeréseket szereztek: a CityZen Irodaház és a Kálvin Square Irodaház is kiváló, "BREEAM Excellent” minősítést kapott, az Advance Tower már hivatalosan is WELL minősítésű és a felújított Allee bevásárlóközpont is szintet lépett a BREEAM skáláján.
"Nagyon erős, turbulens piac előtt vagyunk, sok olyan faktor van, ami negatívan hat a szektorra és a gazdaságra. A jelenlegi politikai és gazdasági helyzetben keressük az utat és a bérlőink, partnereink boldogulását. Egy nehéz időszaknak nézünk elébe, ilyet rég láttunk. Az irodabérleti piacon az emelkedő rezsiárakat már tapasztaljuk, ennek mérséklésére mi a magunk részéről energetikai beruházásokkal, potenciális költségcsökkentéssel, illetve műszaki, technológiai fejlesztésekkel készülünk. A rövid távú cél, hogy ezt az időszakot kisebb veszteségekkel túléljük, közben a közép távra koncentrálunk. 2008-as mértékű válságra nem számítunk, szerintünk inkább egy nagyobb zuhanás jöhet, amit egy gyorsabb kilábalás követ és nem fog úgy elhúzódni, mint korábban. Körülbelül egyéves időtávra tesszük a kilábalás időszakát. Most sokkal erősebbek a fundamentumok, tapasztaltabbak a piaci szereplők a tennivalókat illetően" - mondta el Kovács András, az Indotek Group Sales Directora a Property Investment Forum 2022 konferencián egy videóinterjúban.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Aegon Alapkezelő írását olvashatják:
Újabb ingatlanfejlesztés indul a XIII. kerületben, 318 lakásos társasház épül a Duna mentén, a Bodor utca és a Népfürdő utca sarkán. A Beluga Bay-re keresztelt projekt kapcsán a fejlesztő Idom Házak ügyvezetőjét, Nagy Miklós Richárdot és a tulajdonost, Zentai Pétert kérdezte a Portfolio, hogy milyen vásárlói elvárásoknak kell megfelelni a várhatóan 2025-ben elkészülő lakásoknak, kik keresik az ilyen magasan pozícionált ingatlanokat, mennyire hívogató a dunai panoráma és hogy ki lehet-e már tenni a megtelt táblát a XIII. kerületre.
Az energiaválság és a világméretű bizonytalanság nemcsak a magánszemélyeket, de minden irodát vagy kiskereskedelmi egységet bérlő vállalkozást is érint. Nekik az energiaköltségek növekedésén túl olyan közvetett hatásokkal is meg kell küzdeniük, mint például a beszállítói lánc folyamatainak akadozása, az árfolyamváltozás, vagy az egyre súlyosbodó HR kérdések. A Gránit Pólus sok éves tapasztalattal rendelkezik irodák bérbeadásában, így a jelenlegi változásokkal, a bérlők igényeivel és helyzetével kapcsolatban Dömötör Mónika irodabérbeadási vezetőt kérdeztük.
Megkezdi az adótörvények tárgyalását szerdán az Országgyűlés, amely foglalkozik az állami vagyonnal, a felsőoktatással és az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos törvénymódosítási javaslatokkal is.
A környezettudatos építés és felújítás igenis lehetséges, vannak olyan természetes anyagok, amelyekkel szinte nulla karbonlabnyommal megoldaható a falazás vagy a hőszigetelés - gyors kivitelezés, nagy hőtároló kapacitás és alacsony hőátbocsátási tényező mellett. A Magyar Építéstechnika Szaklap legutóbbi számában ezeket az anyagokat vették sorra.
A leendő és a várhatóan nem induló közlekedésfejlesztési projektekről is beszámolt Vitézy Dávid, közlekedésért felelős államtitkár a Telexnek adott interjújában. Többek között szó volt az ötös metró következő lépéseiről, az egységesített jegy- és bérletrendszerről a vonat-távolsági busz vonatkozásában, és a taxik tömegközlekedésbe való bevonásáról is.
Szinte minden hétre jut valamilyen energiapiaci "újdonság", ami jelentősen megnehezíti, illetve felborítja a lakosság hosszú távú terveit. Legutóbb a napelemeknél történt ez a visszatáplálási kötelezettség, illetve a szaldóelszámolás felfüggesztésével. Több cikket is írtunk arról, hogy ez miként változtatja meg sokak döntését, most az új építések, az extra költségek, a megtérülés, illetve egyes zöld hitellel építkezők bizonytalan helyzetét is megvizsgáltuk egy szakértő segítségével.
Az energiahatékonyság ma már nemcsak az ingatlanpiaci szakembereket, hanem a társadalmat is közvetlen közelről érintő kérdés. A több mint 4,5 milliós hazai lakásállomány több mint 80%-a 1990 előtt épült, és jelentős része gyenge vagy nagyon rossz energetikai osztályba tartozik, csupán 10%-ra igaz, hogy legalább a korszerűt megközelítő energetikai tulajdonságokkal bír - derül ki a Takarék Jelzálogbank elemzéséből. Az új otthonok épülési üteme nem elég intenzív ahhoz, hogy az egész állomány gyorsan korszerűvé váljon, így a felújítások felgyorsítására is nagy szükség van. Az ingatlanállomány megújítása a klímacélok elérése mellett ráadásul javíthatja egy esetlegesen elhúzódó energiaválsággal szembeni ellenállóképességet.
Egy hónapja írtunk arról, hogy a kormány közzétett egy 284 pontból álló listát azokról a beruházásokról, melyek a tervek ellenére elmaradnak. Ezek között főként közlekedési infrastruktúra-beruházások, például összekötő- vagy elkerülő utak építése, közútfelújítások, illetve egészségügyi-, oktatási- és sportberuházások szerepeltek. Most viszont a Magyar Közlönyben kijött egy 58 elemből álló lista, melynek összértéke közel 700 milliárd forint, ami azokat a beruházásokat foglalja össze, melyek a tervezettnél magasabb összegből ugyan, de megvalósulnak.
Az üzleti élet területén egyre fontosabb szerepet kapó ESG jelentősen átalakítja az irodabérlés szabályait, valamint a bérbeadók, bérlők és különböző szolgáltatók hozzáállását az irodákhoz – ez volt a fő megállapítása a New Work által szervezett kerekasztal-beszélgetésnek.
ESG és ingatlanfinanszírozás témában rendezett szakmai webináriumot ingatlanbefektetők és fejlesztők számára az RICS kelet-közép-európai tagozata és a Széchenyi István Egyetem. A rendezvényen többek között az MNB, a Deloitte és az ENSZ szakértői is képviseltették magukat, akik az ingatlanbefektetések kapcsán az aktuális zöldítési kihívásokra és trendekre hívták fel a figyelmet.